Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1997-08-23 / 16-17. szám
1997. augusztus 23. töntéttete liCarfátén&M 12. Az 1954-es berni vereség évtizedekre rányomta bélyegét a magyar labdarúgásra. Az 1958-as, svédországi világbajnokságra az évek múlása már szükségszerűen előírta a fiatalítást. csak néhány játékos maradt meg az új magyar válogatottban. A nehéz helyzetben Baráti Lajos vállalta a válogatott vezetését, s elsősorban a kétszeres KK-győztes Vasas játékosait, saját neveltjeit helyezte előtérbe. Mi Wales, Mexikó és Svédország válogatottjával kerültünk egy csoportba, s első mérkőzésünket Sandvikenben Wales együttese ellen játszottuk. Ellenfelünkről csak annyit tudtunk, hogy John Charles félelmetes középcsatár, s őt Síposnak kell majd fognia. A találkozóra a következő összeállításban lépett pályára a magyar csapat: Grosics - Mátrai, Sipos, Sárosi - Bozsik, Berendi - Sándor, Hidegkúti, Tichy, Bundzsák, Fenyvesi. Bizony, ez jó kis együttes volt, ma már tárgyilagosáéban lehet ezt megállapítani, mint akkor, a Puskásékra alapuló válogatott árnyékában. Az eredmény mégis elmaradt a várakozástól - 1:1 (1:0) arányú döntetlen született, noha nekünk győznünk kellett volna, hogy továbbjuthassunk. Es győzhettünk is volna, mert csatáraink sokkal több helyzetet dolgoztak ki, mint John Chaarle- sék, de a kapura lövéssel hadilábon álltunk, s így az 5. percben lőtt Bozsik-góllal kimerült a fegyvertárunk. Tichy például egyetlen lövést küldött kapura 90 perc alatt... Ekkor írta a Dagens Nyheter a magyar csapatról: „Tortakéssel nem lehet a walesi bárdot legyőzni. ” Második ellenfelünk a rendező Svédország válogatottja volt. A svédek költséget és fáradságot nem kímélve hazahozatták külföldön szereplő profi játékosaikat és olyan nagyszerű tizenegyet kovácsoltak össze, hogy a mexikóiak ellen aratott 3:0 arányú győzelmük után első számú esélyesnek kiáltották ki Ham- rint és társait. a Solna-stadionban rendezték meg. Csapatunk változatlan közvetlen védelemmel, Szojka-Be- rendi fedezetpárral és Sándor, Tichy, Bozsik, Bundzsák, Fenyvesi csatársorral kezdte meg a sorküzdelmet. Az első fél óra igen biztató képet nyújtott, de a 34. percben Hamrin lövése mégis utat talált Grosics kapujába. Szünet után a 8. percben Tichy tulajdonképpen egyenlített, de a bíró nem ítélt gólt, mondván: a kapufáról lepattant labda nem jutott túl a gólvonalon. A pillanatnyi elkeseredést a svédek ügyesen kihasználták, és Hamrin újabb góllal terhelte hálónkat. Az, hogy előtte kézzel lökte el Sárosit, szintén nem szúrt szemet a játékvezetőnek. A magyar csapat azonban még ekkor sem adta fel, tovább rohamozott, s a 32. percben Tichy 18 méteres bombájával szépített (2:1). Óriási küzdelem folyt az egyenlítésért, de ez, sajnos, nem sikerült. Szerencsénkre azonban a Wales-Mexikó mérkőzés döntetlenül végződött, s így még nyitva maradt a holtverseny lehetősége a második helyért. De ehhez a harmadik mérkőzésen győznünk kellett! Mexikó ellen a magyar csapat llku - Mátrai, Sipos, Sárosi - Szojka, Kotász - Budai, Bencsics, Hidegkúti, Tichy, Sándor összetételben állt fel és jó játékkal 4:1 (1:0) arányú győzelmet aratott, míg a walesiek döntetlenül végeztek (0:0) a svédekkel. Harmadik mérkőzés vált tehát szükségessé a 3-3 pontos Magyarország és Wales között. A továbbjutás kapuja újra kinyílt előttünk, hogy jóvá tegyük, amit az első mérkőzés izgalmában elhibáztunk. A most már valóban sorsdöntő találkozóra Stockholmban került sor. Baráti Lajos a következő csapatot küldte pályára: Grosics - Mátrai, Sipos,' Sárosi - Bozsik, Kotász - Budai, Bencsics, Bundzsák, Tichy, Fenyvesi. A védelem tehát változatlanul élvezte a bizalmat, ami indokolt is volt, de a csatársorban tovább kellett kísérletezni a megfelelő összetétellel. Az első 45 percben s bár a színvonal nem volt éppen dicséretes, a 33. percben Tichy góljával vezetést szereztünk. Minden úgy tűnt, hogy jó úton halad a csapat, ám szünet után fordult a játék képe. Az örökmozgó Jones kiegyenlített, és a 31. percben végzetes hibából - Grosics elhamarkodottan Sárosi helyett ellenfélhez gurította a labdát! - Medwin belőtte a walesiek továbbjutását jelentő gólt. Az utolsó szalmaszál tehát, amibe még belekapaszkodhattunk volna, végleg kicsúszott a kezeink közül. Kiestünk! Az nem lehet komoly magyarázat, amit a legtöbben hangoztattak a világbajnokság után, nevezetesen „megint a kapuson múlott”. Kétségtelen, hogy Grosics követett el hibákat is, de ki nem? Más kérdés, hogy a mi kapusaink soha nem a hidegvérükről voltak híresek. Talán csak Zsák jelentett kivételt, aki a magyar labdarúgás hőskorában védte sokáig a válogatott hálóját. A többiek, sajnos, sokszor éppen a legkritikusabb időpontban hibáztak, mert idegileg nem bírták a megfeszített légkört. Grosics is éppen elég sokáig védett ahhoz, hogy idegei meggyengüljenek... De őt nem lehetett kihagyni, mert a vb-selejtezőkön és a legtöbb válogatott mérkőzésen is ragyogóan védett, a közönség pirosra tapsolta tenyerét egy-egy bravúrja után. Vajon ki gondolt arra, hogy ő sem követett volna el végzetes hibákat, ha a mezőnyjátékosok jobban teljesítik, amit tőlük vártak és amiért őket beválogatták?... Szóval kár lenne bűnbakot keresni, mert soha nem egy játékoson múlik minden. Sokkal inkább a felkészülésben és — csak esetenként — az összeállításban kell a rossz szereplés magyarázatát keresni. Baráti Lajos szövetségi kapitány már Sandvikenben lemondott, de a szövetség nem akart tudomást venni erről. Elsősorban nem őt, hanem a klubokban folyó gyenge szakmai munkát marasztalta el. A nyolcaddöntőből egyébként Svédország, Wales, Brazília, Franciaország, Jugoszlávia, Észak-írország és az első ízben megjelent Szovjetunió, valamint a címvédő NSZK jutott tovább. A negyeddöntőből pedig a franciák az észak-írekkel, a svédek a szovjetekkel, a németek a jugoszlávokkal, a brazilok a walesiekkel szemben kerültek az elődöntőkbe. A döntőt a stockholmi Rasunda-stadionban vívták, s a főszerepet a világbajnokság nagy felfedezettje, a 17 éves Pelé játszotta. A szakemberek Puskás utódjának kiáltották ki, és ő nem okozott csalódást. Az elődöntőben az ő mester- hármasával nyertek a brazilok a franciák ellen, míg a másik ágon a svédek Zsolt István játékvezetése mellett verték a világbajnok német csapatot, amely morálisan összeroppant, és még a kisdöntőt is elveszítette a franciákkal szemben. Az aranyérem pedig első ízben a világbajnokságok történetében Brazíliáé lett - 5:2-re nyertek Svédország ellen -, s ekkor írták le a lapok először, „Pelé, a fekete gyöngyszem". S vele új korszak kezdődött a futball világában! Vándor Kálmán
