Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1997-08-23 / 16-17. szám
1997. augusztus 23. fflfcesGS W(s3[?®sffld][p®fe ® (Süssön W(?i[7®s[ii(si[f)®te * (IjpsöB WárosiMpÉ Újpest maradjon emberarcú városrész Jwivi iMyl !■ II III III wi> IvVvl vl Beszélgetés dr. Derce Tamás polgármesterrel Az újpestiek, ha elhagyják a kerület határát és másutt töltik idejüket: úgy fogalmaznak: bementek a városba. Vagy úgy: Pesten voltam... S nemigen használják a kerület megnevezését. Volt is, van is gondjuk emiatt, sokszor éri őket az a vád, hogy önállósodni akarnak, várost alkotnának a városban. Pedig - mint majd alább kiderül - nem egészen erről van szó. De arról mindenképpen: az épp 90 esztendeje - pontosan 1907. augusztus 14-én - várossá nyilvánított Újpest sok mindent megőrzött korábbi önálló létéből. Elsősorban az itt élő „régiek” gondolkodásmódját, sokak lokálpatriotizmusát, s fennmaradt az intézményrendszer - hiszen a polgármesteri hivatalon túlmenően van itt „helyben” bíróság, ügyészség, kórház, s olyan oktatási, művelődési központok, amelyeket más, „vidéki” városok is megirigyelhetnének. Újpest, amely méreteit tekintve egy kisváros, 90 éves tehát. Ez adta az apropót, hogy dr. Derce Tamás polgármesterrel a városrész múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszéljünk. • Polgármester úr, Ön a 90 évvel ezelőtti várossá nyilvánításról készítette végzős joghallgatóként a szakdolgozatát. Miért választotta ezt a témát?- Ha most azzal kezdem, hogy a választás véletlen volt, bizonyára azok, akik lokálpatriótaként ismernek, meglepődnek. Pedig így volt. Az egyetem utolsó évében, amikor szakdolgozattémát kellett választanom, nem gondoltam arra, hogy az 1907-es, Újpest életében nagy jelentőségű rendezett tanácsú várossá alakulásnak nincs korabeli feldolgozása. Amikor egyetemi professzorom tudva, hogy újpesti vagyok és már akkor is itt éreztem otthon magamat, ezt a témát ajánlotta, örültem, hogy lehetőségem nyílik arra: szülőföldem történetét kutassam. A forrásmunkák elkészítése során megnyíltak előttem a levéltárban őrzött dokumentumok, akkortájt is létező forrásmunkák, de tapasztalnom kellett, a szakdolgozatba bekerülő következtetések, vélemények, esetleg kategorikus színezetük ellenére sem tévedhetetlen kinyilatkozások lesznek, csupán nézeteimet tartalmazzák. Hiszen Megyerre, Újpestre vonatkozóan az adatok rendkívül hiányosak. Ami pedig a várossá nyilvánításra vonatkozó dokumentumokat illeti, mindennél többet mond az a tény, hogy ezeket az iratokat 1950-ben, a tanácsháza pincéjében feltörő talajvíz olyan mértékben megrongálta, hogy az 1901-1906 közötti képviselőtestületi ülések jegyzőkönyveinek kivételével megsemmisültek anélkül, hogy valaha is másolatot készítettek volna róluk. A szakdolgozat épp tizenkilenc évre készült el, s úgy érzem, talán a választott téma hatására köteleztem el magamat hosszú időre az államigazgatással. Újpest várossá nyilvánítása mennyire volt szükségszerű folyamat, s hogyan ment végbe? Mai tapasztalatunk ugyanis azt mondatja velünk: a századeleji várossá nyilvánításának is voltak feltételei, szempontjai...- Valóban, a mai kor embere saját tapasztalata segítségével képzeli ezt a jelentős döntést. És kíváncsi a mozgatórugóra, amely a századfordulót követően előrelendítette Újpestet. Ugró Gyula, a város első polgármestere, Újpest monográfiájában amerikai utas fejlődésként minősítette a századforduló Újpestjén végbemenő változásokat. A magam részéről egyetértek vele, az már az én véleményem: ez a hallatlan gyors iramú fejlődés az első világháború kitöréséig tartott. • Gondolatban járjuk be ezt az utat, amely a várossányilvánításhoz vezetett...- Az idő kerekét ebben az esetben én nem 1907-ig pörgetném vissza, hanem messzebbre, hiszen Újpest XX. századi életét, városi létét az előző évszázadban alapozták meg, amikor gróf Nagykárolyi Károlyi István (közismert, hogy ebben az évben ünnepeljük születésének 200-ik évfordulóját) 1840-ben lerakta Újpest alapjait. • Ezek szerint, ha nincs Károly gróf, Újpest más utat jár be?- Ha nem gróf Károlyi István, akkor családjából más, vágy a birtok esetleges eladása után bizonyára lett volna olyan nemes, aki életre kelti a pusztát. Károlyi gróf azonban személyiség volt, aki számomra nem pusztán az alapító oklevél kiadójaként tiszteletre méltó. Én azért becsülöm, mert felismerte, és tudta, hogy vagyonát nemcsak haszonnal kamatoztathatja, hanem e vagyon kötelezettséget is jelent a közösség tagjai felé. Önzetlenségét fia, Sándor is örökölte, ingyen telkek juttatásával fejlődött Újpest, megépült az István téri katolikus templom, sőt a Károlyi Kórház, a Clarisszeum és még hosszan sorolhatnám... Az alapító oklevél, széles körben ismert, tananyagként is. Sokan liberális szellemiségét tartják értékesnek, hiszen az oklevél értelmében eme „gyarmaton” fajra, felekezetre, nemzetiségre való tekintet nélkül bárki megtelepedhetett, akár házbirtokosként, akár zsellérként és gyakorolhatta minden korlátozás nélkül jogait, feltéve, ha kötelezettségeit teljesítette...- Az alapító oklevélnek vitán felül vannak olyan pontjai, melyek a feudális gazdasági és társadalmi berendezkedést meghaladó szabályokat tartalmaznak. De az is igaz, hogy Károlyi István grófot pusztán ezen oklevél alapján túlzás lenne a szabadság és az emberi jogok elő- harcosának nevezni. Hiszen az úriszék intézményét változatlanul fenntartotta, minden vitás kérdésben az uraság, vagy annak megbízottja döntött, a községi közgyűlésen helye és szavazata csak a házzal bíró lakosoknak volt, s a zsellérek, ezen még részt sem vehettek. Az oklevél tehát a kor jellegének megfelelően felemás állapotot tükröz. Egyes rendelkezéseiben már érződik a polgáriasodás, más rendelkezéseiben viszont megtartotta a feudális jog intézményeit. Az alapító oklevél fontos okirat, ám, hogy Újpest „Újpestté’’ válhatott szükséges volt földrajzi fekvése, Pesthez való közelsége, a váci országút által biztosított átmenő forgalom, s mindez párosult a magyarországi tőkés termelés kezdeti lendületével. Ez olyan helyzetet, jó startot biztosított, amit semmi más nem helyettesíthetett. Károlyi gróf ezeket az objektív előnyöket és adottságokat ismerhette fel és ezek kiaknázására irányuló törekvése tükröződik az alapítási oklevélben. A minap, amikor mindezekről otthon, fiaimmal családi körben beszélgettünk, úgy fogalmaztam: a mai kor újgazdag vállakozóit azért nem tekintem „Károlyi-leszármazottaknak”, mert a korábbiakban említett közösséggel szembeni kötelezettséget közülük sokan nem ismerik. Pedig az adományozás, a helyi közösség pénzbeli támogatása - a tehetősek körében - működik a világ számos pontján... JEn Nagy Károlyt Gróf Károlyt latrán Ó Császári Királyt Apostoli Felsége Arany Kulcsossá, mint»'Tekintetes Nemes Pest, Pilis, és Holth törvényesen egyesütlt Vármegyékben helyheztetett Fóthi Uradalomnak tulajdonossá, adom tudtára mindeneknek: hogy a’ nevezett Uradalomhoz tartozó Káposztás-Megyeri pusztámon felálitandó, ’• ÍJ-Megyer nevet viselendő gyarmaton megtelepedni kívánó lakósok részere következő örökös, magamat, és maradékimat kötelező szerződést adtam légyen ki úgymint: Az alapítólevél
