Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-24 / 2. szám

Ötvenkét éve történt... Az újpesti antifasiszta ellenállás 52. évfordulójáról emlékeztek meg ja­nuár 10-én. A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége újpesti szervezete által rendezett megem­lékezést - a hagyományoknak megfelelően - a Pozsonyi úti parti­zánemlékműnél tartották, és elhe­lyezték a kegyelet virágait. Képeinken: A megemlékezést tartó Dénes István, a ME ASZ újpesti szervezetének elnöke, valamint az emlékezők (Fotó: Horváth Dávid) Filmlevél Újpest építészeti öröksége Január elején vetítette az ÚKTV-mozi azt az öt- venperces filmet, amelyet az önkormányzat fel­kérésére, megrendelésére készített az Újpesti Közösségi Televízió stábja 1996-ban. A film cí­me és egyben témája: Újpest építészeti öröksé­ge. A nézői visszajelzések alapján nagy sikert aratott azok körében, akik már látták. (Akik nem látták volna, azok többek között februárban néz­hetik meg, mert a nagy sikerre való tekintettel az ÚKTV ismét műsorra tűzi.) Amit látunk, az a lokálpatrióta szellemiségű tudományos ismeretterjesztés legszebb példája, amely jóindulatúlag figyelmeztet: nem is tudod, milyen értékek között élsz! Valóban: az ember napi rohanásai közepette talán fel sem emeli fe­jét, hogy rácsodálkozzon egy-egy szép építé­szeti megoldásra, elbámészkodjon valamely ka­pufaragás, boltozat, szobor romlásában is tiszte­letet árasztó szépségén. Nem is tudjuk, hogy akár a szomszéd utcában vagy a városrész tá­volabbi pontjain milyen építészeti, kulturális, ipa­ri emlékek rejtőznek - többnyire pusztulófélben. A film nagy erénye, hogy nem ragad le a puszta építészeti szakmai témáknál, hanem a történelembe, kultúrtörténetbe, ipartörténetbe, közlekedésbe és a művészetekbe ki-kitérve a mindenkori élő településben mutatja meg a kü­lönféle épületeket és építészeti lehetőségeket. Mindvégig jelen van az a folytonosság, amely jelzi: őseidtől örökölted és utódaidnak adod majd tovább mindazt, amit ez a táj rejt, hozzáté­ve azt, amit a magad erejéből alkottál vagy pusztítottál el. Nagyon nehéz dolga volt az alkotóknak, hi­szen lényegében kevés írásos és leképezhető anyagból lehetett csak kiindulni. A forgatókönyv- író-narrátor Lovas György támaszkodhatott ugyan az 1935-ben megjelent Újpest monográ­fiája alapműre, csakhogy ez a könyv nem többet, mint 100 évet ölel fel, a filmben pedig alapos mű­gonddal és szakmai pontossággal benne van az 1836-ig és az 1935-től eltelt idő építészete és térképészete is. Tehát a forgatókönyv összeállí­tójának komoly kutató és építészeti szakmai munkát is kellett végeznie, hogy a végeredmény ilyen alapos és átfogó lehessen. Merczel András főszerkesztő-rendező hatal­mas helyismerettel és városszeretettel rendezte össze a terjedelmes anyagot. Nem volt könnyű dolga, hiszen sok száz év történelméből nem maradtak konkrét újpesti képek, dokumentumok vagy maradványok, de ezeket is ábrázolni kellett (és sikerült); máskor pedig a bőség zavara je­lenthetett számára fejtörést. Szirmai Gábor kamerája nemegyszer „jótéko­nyan csal” a szép képi megoldásokkal, hiszen a sokszor csúnya környezetben elvesző részlete­ket itt ki lehet emelni, fény-árnyék hatásokkal ér­zelmi töltést lehet hozzáadni. (Én például a Vá­rosháza lópcsőházát a valóságban sosem lát­tam ilyen szépnek, mint ezeken a jó beállítású enteriőrökön...) Az egész film tele van meglepetésekkel és in­formációkkal. Hányán tudtuk vajon, hogy a vá­rosra jellemzőek a saroktornyos házak, a tégla­díszítés, vagy hogy más a saját ház, a bérlakó­ház, vagy az üzlet-lakóház építészeti funkciójá­ban és megoldásaiban? Hányán látták a pusztu­ló értékek közül azt a freskót, az első lift marad­ványait, azokat az ablakberakás-maradványo­kat, amelyekből már hiányzik a színes üveg, a roskadozó kapu míves faragását, amit ez a film még meg tud mutatni? És vajon eltűnik-e, vagy megőrizhető a díszes patikaberendezés, a Szent István-os, maratott üvegajtó, ha a régi épületre a „haladás" ráteszi környörtelen, eltün­tető mancsát? Romantikus, klasszicista, eklektikus, sze­cessziós totálokon és részleteken, bauhausra, szocialista realizmusra jellemző ornamentiká­kon, régi és új városrészeken pásztáz a kamera, hol alulnézetből, hol madártávlatból. Milyen szép is tud lenni egy ipari torony, gyárkémény, ha ar­ra értően felhívja valaki a figyelmünket! És mindig jelen van az ember. Hol testi valójá­ban, mint a mai itt élők, vagy a homoktorony- építő gyerekek, hol fényképeken, mint a névte­len gyári munkások, vagy a nevesített egykori hírességek, hol pedig hiányával, hiszen a gazo­sodó gyárudvarok, elhagyott épületek képeibe a szellem vetíti bele az egykor volt életet, nyüzs­gést. Lehet, hogy pár év múlva már csak a video­szalag őrzi meg az utódoknak, ami ma még fel­lelhető. És milyen jó volna, ha a meggondolt és meggondolatlan politikai intézkedések nyomán még több megörökíthető maradt volna fenn a kamera számára és az utódok használatára. Ez a film komoly figyelmeztetés is, amiből ki-ki tanulságokat vonhat le. Tudnunk kell, hogy hol élünk, mit rejtenek a falak és mi a kötelességünk a múlttal és jövővel szemben! A film alkotói a maguk területén szép és értékes munkával, elvi­tathatatlan érdemekkel járultak hozzá a ősök tiszteletéhez és az utódok szolgálatához.- muzsay -

Next

/
Thumbnails
Contents