Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1997-06-27 / 13. szám

1997. június 27. Külső Kerületek Önkormányzati Szövetsége Alapelvük változatlan... (Folytatás az I. oldalról) A koncepció nem tesz említést a már hatályban lévő településrendezési tervekről, amelyeket a kerü­leti önkormányzatok korábban már elfogadtak és amelyek jelenleg már alapját képezik a mindennapi városfejlesztési és -építési munkának. A tervezet fi­gyelmen kívül hagyja, hogy Budapest belterülete már beépült, így sem az üzemeltetési, sem a hatósá­gi munkában nem lehet „steril” szabályokat alkal­mazni. Nem fedezhető fel az eddig elkészült mun­karészek közötti tartalmi összhang, és az sem elfo­gadható, hogy a főváros számára előírt feladatok tényleges megoldása helyett homályos definíciók bevezetésére, valamint a döntési kompetenciák el­osztására tesz kísérletet. További gond, hogy a meg­születés előtt álló, az épített környezet alapításáról és védelméről szóló törvényben felsorolt szabályo­zási kötelezettségének a rendezési terv nem felel meg, és a javaslat nem tér ki azokra a kérdésekre, például az átalakuló ipari és kereskedelmi létesít­ményekre és területekre, valamint közterületekre, melyek problémáival a napi gyakorlatban foglal­kozni kellene. A kerületi főépítészek számára át­adott úgynevezett övezeti leírás is elhibázott, vala­mint a koncepció túlszabályozottsága gátolja az agglomerációs kistérségi társulások hatékony mű­ködését. Az előadók hangsúlyozták, hogy a terve­zet, amely törvényi rangú lesz, ha elfogadják, to­vábbi centralizációs törekvéseknek ad lehetőséget, s erősíti azt a tendenciát, amelyet eddig is tapasztal­tak, ugyanis a fővárosi fejlesztések mintegy kéthar­mada valósul meg a belvárosban és csak egyharma- da a külső kerületekben. A sajtótájékoztatón utaltak arra is, hogy a szövet­ség hamarosan ismét „hallat magáról”, megfogal­mazza véleményét a lakásprivatizációból való bevé­telek újraelosztásával és a kényszerbérletek felszá­molásával kapcsolatban is.-bk­Káposztásmegyeren... Június 18-án tartotta legutóbbi testületi ülését a Ká­posztásmegyeri Településrészi Önkormányzat. An­nak ellenére, hogy a Magyar Szocialista Párt képvise­lői, s maga az elöljáró sem jelent meg a Közösségi Házban megtartott ülésen, a testület határozatképes volt. A jelenlévők Somogyi Károlyt, a KDNP által delegált tagot jelölték az ülés levezető elnökének. Az első napirendi pontot, amely a káposztásmegyeri kölyökkavalkádról készült beszámolót tartalmazta, az előterjesztő elöljáró távolléte miatt levették a napi­rendről. így a második napirendi ponttal kezdődött a testületi ülés, amely dr. Derce Tamás polgármester elő­terjesztésében az MO-ás autópálya építésével kapcso­latos tájékoztatót tartalmazta. (Erről bővebbet későbbi lapszámunkban.) Majd a testület, elfogadva a Főváro­si Közigazgatási Hivatal álláspontját, Boruzs Andrást, az SZDSZ által delegált részönkormányzati tagot bíz­ta meg az elöljáró-helyettesi tevékenységgel. A bejelentések között a Káposztásmegyer II-ért Civil Egyesület egy javaslatáról esett szó, amely részletes rendezési terv módosításaként egy sportlé­tesítmény kialakítására tett javaslatot, melyet a testü­let is elfogadott. / Útban voltak a madarak 1997. június második hetében a Szabad Demokraták Szövetsége újpesti irodájáról ismeretlen személyek eltávolítottak egy, a párt elnevezését és madaras emb­lémáját tartalmazó nagyméretű táblát. SZDSZ Újpesti Szervezete Egy szál virággal... Tisztelettel meghívjuk önt megemlékezésünkre, tömeggyűlésünkre, Kádár János halálának 8. évfordulóján, 1997. július 5-én, szombaton dél­előtt 10 órára a Kerepesi temetőbe. Munkáspárt Az országgyűlési képviselők fogadóórái: Csizmár Gábor: 1997. július 3. 17 óra 30 Újpest, Polgármesteri Hivatal Június 30-ig... Mint ahogyan korábbi lapszámainkban hírül ad­tuk, június 30-ig várja az önkormányzat a felter­jesztéseket az Újpest Díszpolgára kitüntető cím odaítélésére. A javaslatokat - a fenti időpontig - Hock Zoltán kulturális alpolgármester titkárságá­ra kérik eljuttatni. A díj átadására a képviselő- testület döntését követően az Újpesti Városna­pok rendezvénysorozatának eseményeként ke­rül sor... Budapest Főváros IV. kér. Újpest Önkormányzata (1042 Budapest, István út 14. Tel.: 169-3333) PÁLYÁZATOT HIRDET az Újpesti Önkormányzat Szociális és Egészségügyi Intézménye igazgatói állására. Feltételek: | • Szakirányú egyetemi végzettség (orvosi, jo-1 gi vagy közgazdaság-tudományi egyetem), • legalább 5 év szakmai gyakorlat, ! • legalább 3 év vezetői gyakorlat, • büntetlen előélet. Besorolási illetmény: az 1992. évi XXXIII. tör-1 1 vényben foglaltak alapján. | A pályázathoz kérjük csatolni: 1 • részletes szakmai önéletrajzot, • a Szociális és Egészségügyi Intézmény működtetésére, átszervezésére vonatkozó elképzeléseket, a vezetésre vonatkozó | szakmai programot, • a végzettséget igazoló okiratokat, illetve 1 azok hiteles másolatát, 1 • erkölcsi bizonyítványt. A pályázat benyújtásának határideje: 1997. augusztus 31. Helye: a fenti címen, Polgármesteri Hivatal, személy- és munkaügyi iroda. Az állás betölthető: a döntést követően azonnal. Érdeklődni lehet Nagy István alpolgármester titkárságán: István út 14. II/59. szoba. Tel.: 379-6969. MORZSÁK A MÚLTBÓL' ◄ i 110, 100 ÉS 90 ÉVES f HÍREK ÚJPEST L. ÉLETÉBŐL ^— Az újpesti színház. A három társigazgató kö­zött, mint a gyermek a sok bába között, el­vesztek az ígért elsőrangú színészek és szí­nésznők. A „Boldogasszony templom torony- őre", a „Csicsóné", és „A berlini koldúsdiák" tönkretették a műsor jó hírnevét s a közönség elvesztette az előadás iránti bizalmát és ér­deklődését. S ha visszatérünk az okok oká­hoz, követ se Újvárosyra, se a színészekre nem dobhatunk. Újvárosy nem tehet róla, hogy nincs pénze, a színészek nem tehetnek róla, hogy másod, harmad rendű létükre első és másod rendű szerepekben kell fellépniük, a közönség nem tehet arról, hogy új darabok helyett száz éves darabok s gyönge fércélmé­nyek adatnak elő; e sorok írója pedig éppen­séggel nem tehet arról, hogy nincs miről írni. (Újpest és Vidéke; Társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi hetilap, 1887. május 8.) Hamisított élelmiszerek. Amióta Budapesten a vásárcsarnokok megnyíltak és az élelmi­szerek fölött a legnagyobb ellenőrzést gyako­rolják, azóta Újpest piaczán nagy mértékben árulják a hamisított élelmiszereket, de különö­sen élvezhetetlen tejet, tejfelt, túrót és vajat. Jó volna, ha Újpesten is nagyobb gonddal el­lenőriznék az élelmiszereket és a hamis és ártalmas élelmiszereket elkoboznák, az azo­kat árusító kofákat pedig súlyosan megbün­tetnék. Ezzel kapcsolatban felvetjük azt is, hogy a piacz tisztántartására is nagyobb gon­dot kellene fordítani. (Közérdek; Újpest és Rákospalota községek társadalmi és szépirodalmi hetilapja, 1897. május 14.) * Sporttelep az utczán. Szép, ügyességet igénylő sport a footbalozás, de csak ott, ahol annak helye van, ahol nem verik ki az ablako­kat, a gyanútlanul járó-kelők szemét s nem kavarnak porfelleget a megfulladásig. Újpest úgylátszik valóságos sporttelep, az utczákon vígan csapdossák a csigát, rohannak végig a sárkánnyel, verdesik a házak falát a krajezá- rokkal, sőt repül egyik ablakból a másikba, egyik fejtől a másikig a nagy, a hatalmasan nagy, a guruló, repülő, kongó labda. Jó volna talán, ha a mindeneket felfedező és megregu- lázó árgusszemek ezt is meglátnák s megkí­mélhetnének egyes utczákat az efajta és a já­ró-kelőkre nézve eléggé kellemetlen szórako­zásaiktól. Elvégre is az ember arca nem kapu a footbal goaljának belövésére. (Újpesti Közlöny; Társadalmi, egyesületi és szépirodalmi hetilap, 1907. május 17.) 3 i

Next

/
Thumbnails
Contents