Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1997-04-18 / 8. szám

1997. áprilisié. Hat napirenddel... (Folytatás a 4. oldalról.) Az Újpesti Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iro­dára vonatkozóan felszólítást kapott arra, hogy lehe­tőleg áprilisban rendeződjön ez a kérdés, mivel a Haico májusban már nem tud támogatást nyújtani. Továbbiakban a kérdésekre adott válaszokkal egyet­értett... Ezt követően Egerszegi Krisztina képviselő asszony intézett kérdéseket a polgármester úrhoz, melynek apropóját az Óceán Közösségi Televízió­ban a március 27-i adásnapon elhangzott interjú ad­ta, amelyben a polgármester úr a 14-es villamos épí­tésével kapcsolatos felvetéseit, gondjait, gondolatait mondta el. A képviselő asszony utalt arra is, hogy az adást megelőző napon részt vett a káposztásme­gyeri településrészi önkormányzat ülésén is, mely­nek első napirendi pontját a 14-es villamos meg­hosszabbítása jelentette, s amelyen a főváros képvi­selői is jelen voltak. E két helyről nyert információ birtokában a képviselő asszony, kiemelve az interjú több mondatát, az alábbiakra tért magyarázatot: A polgármester úr elmondta, hogy az újpesti önkor­mányzat nem vett részt a tárgyalásokon, senki sem képviselte az újpesti önkormányzatot. A polgármes­ter úr állította az interjúban, hogy a mai napig hiva­talosan nem kapott szerződést és úgy szerezte meg azt egy képviselőtől. A harmadik állítás úgy hang­zott, hogy a fővárosi önkormányzat tulajdonosi, jogi bizottsága nem tárgyalta a szerződést, a tulajdonosi bizottság elnöke nem látta. Elhangzott az interjúban, hogy rosszul jár Újpest, mert a tulajdoni hányad 45 százaléka illeti meg Újpestet, a tulajdonosi hányad 52 százaléka, míg a vételár ebben az esetben fordí­tott arányos, 58 százaléka Újpesté és 42 százalék pedig a fővárosé. „A főváros nem foglalkozott a jo­gi háttérrel” mondta a polgármester úr. És elhang­zott egy olyan mondat: „egész egyszerűen zsarolás, ha most nem lesz aláírva a szerződés, nem lesz vil­lamos.” Majd az utolsó kérdés, illetve kiemelt mon­dat: „nincs tisztázva a tulajdonjog", mondta az in­terjúban a polgármester úr. A képviselő asszony vi­tatta és cáfolta az interjúban elhangzottakat és vá­laszt várt minderre. Dr. Derce Tamás polgármester elmondta, élni fog a 15 napon belüli válaszadás lehetőségével, de meg­jegyezte, hogy véleménye szerint Egerszegi Krisztina képviselő asszony nem a szakterületét érintő kérdés­kört próbált értelmezni, információit alaptalanul han­goztatja, ugyanakkor a jelen helyzet értékeléséhez, megítéléséhez szükséges lenne a vonatkozó jogsza­bályok ismerete... A választ tehát 15 napon belül megadja - ígérte -, de sérelmesnek tartja, hogy a képviselőnő hazugsággal vádolta, melyre véleménye szerint ez ideig nem adott okot. Hock Zoltán alpolgármester azzal a kéréssel for­dult a testülethez, annak tagjaihoz, hogy amennyiben bárki bármikor gazdasági jellegű kérdéseket intéz a polgármesterhez, gondolja meg, hogy azok tartalma mennyiben sérti az önkormányzat gazdasági érdeke­it, mert annak nyílt ülésen való tárgyalása negatív hatással lehet az önkormányzatra. Simonfi Sándor ügyrendi javaslata volt, hogy ha ez a kérdés tárgya­lásra kerül, dönteni kell arról, zárt ülésen vagy nyílt ülésen folyjék a vita. Az előbbiekhez hasonló politi­kai vita ugyanis az önkormányzatnak óriási kárt okozhat. Diósi László kérése az volt, hogy a testületi ülésre, melyen a 14-es villamos építését tárgyalják, kapjanak meghívást az ügyben érintett szervek. Dr. Derce Ta­más arra hívta fel a figyelmet, hogy a telekkönyv sze­rint több százan jelentették be tulajdoni igényeiket, ezért Diósi László javaslata technikailag nehezen ki­vitelezhető. Dr. Demkó János az érdemi rész mellőzé­sével, ügyrendi szempontból kívánt észrevételt tenni. felhíva a testület figyelmét, hogy sem a személyi jo­got, sem a büntetőjogban megfogalmazottakat ne sért­se meg, az erre vonatkozó tárgyalást szűk körben kell lefolytatni. Más témában szólt hozzá a továbbiakban Bujdosó Miklósné (FKGP), jelezve, hogy nemzeti ünnepünkön, március 15-én sok köz- és magánépületen nem volt ki­téve a nemzeti színű zászló. Kérte a polgármester intéz­kedését, hogy a nemzeti ünnep előtt a médiák hívják fel a figyelmet az ünnep jelentőségére és a zászlók kitevé­sére. Tett a képviselő asszony egy másik észrevételt is, hogy a Magyar Televízió 2-es csatornájában dr. Derce Tamás polgármestert az Újpestért Egyesület és az MDF által támogatott városvezetőnek titulálták és véleménye az volt, hogy ez az információ a többi, a választás során támogatást nyújtó ellenzéki pártra nézve nem korrekt. A TV2 nevezett műsorának főszerkesztőjétől ígéretet ka­pott ugyan a helyreigazításra, de kérte, hogy legalább Újpesten legyen korrekt a tájékoztatás. A polgármester úr az észrevételre válaszolva ígéretet tett arra, hogy az ÚVRT figyelmét felhívja, hogy az önkormányzat tulaj­donában lévő és a részvénytársaság által kezelt épüle­tekre kikerüljön a zászló, a magántulajdonban lévő épü­letek esetében csak kéréssel élhet az önkormányzat. A másik felvetésről, az országos médiák tévedéseiről szól­va elmondta, hogy helyreigazítást soha nem kért... Schmuck Andor a Görgey út 75. számú ingatlanba beköltözők kálváriájára hívta fel a figyelmet. Mint sokan tudják, az új épület ablaka alatt van a szülőott­hon kéménye, amelynek negatív hatását erősen szen­vedik. Megállapítást nyert, melyet az állampolgári jogok biztosa is megerősített, hogy a szülőotthon igazgatója az építési engedélyezés során felhívta az önkormányzat építésigazgatási irodájának figyelmét, hogy a kórház fűtéstechnikája elavult, környezet­szennyezés várható, amely nem orvosolható. Az iro­da az építési és lakhatási engedélyt ennek ellenére megadta. A megoldás folyamatban van, a főpolgár­mester-helyettes, valamint a főváros egészségügyi osztálya is egyaránt arról tájékoztatta az állampolgá­ri jogok biztosát, hogy a fővárosi közgyűlés egész­ségügyi és sportbizottsága határozatilag jóváhagyta a szülőotthonfűlés korszerűsítését, az előkészítő mun­kálatok megkezdődtek, 1996. december végére elké­szültek az engedélyezési tervek, az év elején került sor az új közbeszerzési törvény értelmében a tárgya­lásos eljárásra, s a kivitelezés márciusi megkezdésé­re. Bár a probléma, mint említette, megoldása folya­matban van, de felhívja a jegyző figyelmét, hogy gondoskodjon arról, hogy az újpesti önkormányzat elsőfokú környezetvédelmi hatósága, hatósági jog­körében eljárva, a jövőben gondosabb eljárásban megalapozottabb döntéseket hozzon... Dr. Derce Tamás polgármester tájékoztatta a kép­viselőt, hogy a fővárosi önkormányzat meghozta a fűtés korszerűsítésére vonatkozó döntést. Ugyanak­kor az állampolgári jogok biztosa nemcsak ebben, de minden ügyben csupán állásfoglalást tehet, hiszen nem alkotmánybírósági a jogköre. Lényegesnek tar­totta elmondani azt is, hogy ez alatt az időszak alatt is több alkalommal történt környezetszennyezési mérés a térségben, de számottevő szennyezettség nem volt kimutatható. Dr. Vitális Edit jegyző asszony kiemelte, hogy az eljárás során a hivatal nem követett el jogszabálysértést... A bejelentések között utolsó pontként dr. Derce Ta­más terjesztette elő a testületi ülés előtt kiosztott úgy­nevezett szabályzatot, amely a tisztviselők jog- és ha­táskörét, a vezetői munkamegosztást, a hivatalon belü­li irányítást, kapcsolattartást tartalmazza. A szünet után a képviselők zárt ülésen a fiatal há­zasok első lakáshoz jutását támogatás, valamint szo­ciális segélyek tárgyában benyújtott fellebbezések előterjesztése nyomán hoztak döntést és határozatot.-bk­MORZSÁK A MÚLTBÓL 110, 100 ÉS 90 ÉVES HÍREK ÚJPEST ÉLETÉBŐL A dobszó hatalma Újpesten. A lefolyt héten, mi­után az enyhébb időjárás beállott, s az elolvadt hóból és jégrétegekből óriási sár keletkezett, az elöljáróság szükségesnek tartotta dohszó által ki­hirdetni, hogy minden háztulajdonos tartozik a háza előtt lévő járdáról a sarat letakarítani. Hogy miként szerzett érvényt az elöljáróság a dohszó hatalmának, arra feleletet adnak az utcákon járó­kelők, kik térdig érő sárban lubickolnak. Quous- que tandem? (a. m. Hát még meddig? - Cicero szavai). (Újpest és Vidéke; Társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi hetilap, 1887. március 21.) A községi óvodák államosítása. A kultuszmi­niszter legutóbb hajlandónak nyilatkozott az új­pesti, államilag segélyezett óvodát állami keze­lésbe venni, ha a község az óvoda fenntartásá­hoz a jelenleg adott hozzájárulást biztosítja, a kisdedóvoda tulajdonát képező tőkét az állami kisdedóvónak átadja és ezen kívül a kisdedóvo­da állandó és szabályszerű elhelyezését, az óvó­nő és a dajka számára megfelelő lakást biztosít. A községi képviselet ezen ajánlatra azt feleli, hogy a kikötött terhes feltételek mellett a kérdé­ses óvodát az állam kezébe átadni nem hajlan­dó. (Közérdek; Újpest cs Rákospalota községek tár­sadalmi és szépirodalmi hetilapja, 1897. március Drágul a varrótű. A varróleány-költészet híveit bi­zonyára elfogja a düh az élet minden prózaisága mi­att. O, mert minden rózsaszínű szépség a hétköz­napiig szürkeségébe fullad nia a villamosság ride­gen üzleti korszakában. Haldoklóban a varrószobák tüneményesen szép költészete, az édes-hús romanti­ka aranyos verőfénye a legközönségesebb üzleti szellembe pusztul bele. - Elmondtuk pedig mindezt annak ötletéből, hogy - egy távirat szerint - a var­rótű árát 20%-kat felemelték. (Újpesti Közlöny; Társadalmi, egyesületi és szépirodalmi hetilap, 1907. március 24.) ^ Újpest. Erzsébet u. 13. ^ (Anonymus u. sarok) IVÍ A- A Tel.: 169-9089. I * nt Fax: 169-9073 Nyitva: H.-P.: 8.00-18.00 óráig E-mail: TNictsch@compuserve.com Internet: http://www.datanet.hu/mozaik/nietsch IRODASZEREK NAGY VÁLASZTÉKBAN! START forgószék, gázliftes (50 kg-ig) 6 245 + ÁFA IMPÉRIA tárgyalószék (a képen látható) 5 148 + ÁFA INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS a IV.. V.. VI.. XIII.. XIV. és XV. kerületekben

Next

/
Thumbnails
Contents