Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-04 / 7. szám
1997. április 4. /4 tiktéetete Először a döntőben - vesztesen! A színhely kijelölését ismét éles vita előzte meg. A dél-amerikaiak Argentínát támogatták, mondván, hogy Buenos Airesben nyolc stadion van, s így egy városban, sokkal kisebb költségekkel lehetne a világbajnokságot megrendezni. A FIFA francia elnöke, Jules Rimet azonban irtózott egy újabb végtelen hajóúttól, s ügyes diplomáciával elérte, hogy saját hazájában kerüljön sor a harmadik erőpróbára. A világbajnokságra már 36 nemzet nevezett, és így ismét selejtező mérkőzések váltak szükségessé. A világbajnok olasz és a rendező francia válogatottat kiemelték, míg a további tizennégy helyért körmérkőzéses rendszerű küzdelem indult meg. Mi Palesztinával és Görögországgal kerültünk egy csoportba, s a hellének elleni 11:1-es győzelmünk már a részvételi jogot is jelentette egyben. A szakvezetés mégis kapkodott: dr. Dietz Károly szövetségi kapitány és Schaffer Alfréd szövetségi edző nem értett egyet, s így a csapatban sem alakulhatott ki tökéletes egység. Valójában a támadó és védekező játékfelfogás csapott össze és győzött végül a kapitány óvatos „gólt nem kapni” elve. A válogatott keret a következő játékosokból állt: Szabó (Hungária), Háda (Ferencváros), Korányi (Ferencváros), Biró (Hungária), Turay, Lázár (Ferencváros), Szűcs Gy., Balogh /., Szalay (Újpest), Sas (Hungária), Zsen- gellér (Újpest), Vincze (Bocskai), Sárosi dr., Toldi (Ferencváros), Titkos (Hungária), Kohut (Marseille). Hiányzott viszont Dudás (Hungária), Sárosi III. (Ferencváros), és Cseh II. (Hungária). A közvélemény főleg ez utóbbit hiányolta hangosan, de ettől még a tény az tény maradt: a Matyi becenévre hallgató cselkirály, bizony, elég sokat nézett a pohár fenekére... A világbajnokság 16-os döntőjében először Holland-lndia volt az ellenfelünk. A reimsi stadionban mindössze 10 000 néző fogadta a két csapatot, de végig lelkesen tapsolt a magyar tizenegynek. Az újpesti Zsengellér vezetésével, káprázatos támadójátékkal 6-0-ra nyertünk. A lila-fehérek kedvence, Ábel két gólt is lőtt, amit dr, Sárosi (2), Toldi és Kohut egészített ki fél tucatra. A kezdet nagyszerűen sikerült, s ebben Zsengeiiéren kívül még egy újpesti, Balogh is döntő szerepet játszott. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmsmm A Colombes-i stadionban sorra került világbajnoki döntő előtt Albert Lebrun francia köztársasági elnök kezet fog a két csapat tagjaival. Titkos Pál van soron és büszkén kihúzza magát. Balján Zsengellér, Jobbján Szalai és Sas A második mérkőzésüket Lille-ben játszottuk Svájc ellen. Itt már 20 ezer néző figyelte az esélyessé előlépett magyar válogatottat. Ezúttal az újpesti Szalay kapott helyet a csapatban Balogh I. helyett, de ez csak a fedezetsor összetétele körüli bizonytalanságot tükrözte. Az újpestieké mellett a fradisták középsora is kitűnően összeszokott hármast jelentett, a kapitány azonban állandóan keverte őket... A találkozó érdekességei közé tartozik, hogy az első gólunk a 44. percben szállt dr. Sárosi fejéről a svájci hálóba, míg a második már szünet után, szintén 1 perccel a befejezés előtt állította be a végeredményt. A sajtó által „tartalékosnak” nevezett csapat győzelméhez nem fért kétség, de kétségtelenül hiányoztak azok, akiket pihentettek az elődöntőre. A sorsolás a svédekkel hozott bennünket össze. A másik ágon Olaszország és Brazília játszott a döntő jogáért. A magyar csapat védelme változatlan maradt, de a csatársorba, a balszárnyra visszakerült Toldi és Kohut is. A csapat egyre jobban formába lendült, és újra Zsengellér volt a vezéregyéniség. Két gólt lőtt megint, de ezúttal a végül fölényes győzelem nehezen született meg. A mérkőzés ugyanis már az első percben svéd gólt hozott, sőt a következő gólt is ők lőtték, csak éppen a menteni akaró Jacobsen a saját hálóba küldte a labdát. Ekkor fordult meg a játék képe, és végül Zsengellér (2), Titkos és Sárosi dr. góljaival kiharcoltuk a döntő jogát. Az örömbe azonban nem kevés üröm is vegyült... A magyar válogatott előkészületei során már megmutatkoztak azok az előjelek, amelyek a döntőben meghatározóvá váltak. Támadjunk vagy védekezzünk? Nos, védekeztünk! A kapitány a gyors ellentámadások híve volt, noha világklasszis csatárokkal rendelkeztünk. S ez az alapállás megbosszulta magát, mert középpályán csupán Lázár, a „Tanár Úr” számított extraklasszisnak. S bár Sárosinak és Zsengellérnek is hátrább kellett húzódnia, hogy segítsenek megszűrni az olasz rohamokat, a közvetlen védelem nem volt eléggé szervezett ehhez a taktikához. A támadósorunk ugyanakkor sokat veszített gólerejéből! Az olaszok Brazíliát legyőzve jutottak a döntőbe, előtte Norvégiát és Franciaországot verték ki a küzdelmekből. Ők azonban egységes, szinte ugyanazzal a csapattal játszottak végig. Vittorio Pozzo, a szövetségi kapitányuk az 1934-ben győztes csapatot ugyanis már az 1935-ös Interkontinentális Kupán elkezdte fiatalítani, és az 1936-ban olimpiai bajnokságot nyert együttest tekintette alapnak az 1938-as világbajnokságra. S az így kialakított együttesen nem változtatott. A karmester Meazza, és az ítélet-végrehajtó Pio- la volt - tudhattuk, mi vár ránk! Erről azonban majd a következő folytatásban írunk... Vándor Kálmán 1938, Franciaország Nyocaddöntő: Svájo-Németország 1-1 (1-1,1-1,1-1), Kuba-Románia 3-3 (1-1,2-2,3-3), Csehszlovákia-Hotlandia 3-0 (0-0, 0-0, 1-0), Frandaország-Belgium 3-1 (2-1), Magyarország-Holland India 6-0 (4-0), Brazíiia-Lengyelország 6-5 (3-3.4-4, 6-4), Olaszország-Norvégia 2-1 (1-0,1-1,2-1). Megismételt mérkőzések: Svájc-Németország 4-2 (1-2), Kuba-Románia 2-1 (0-1). Negyeddöntő: Olaszország-Franciaország 3-1 (1-1), Svédország-Kuba 8-0 (4-0), Magyarország-Svájc 2-0 (1-0), Brazília-Csehsziovákia 1-1 (1-0,1-1,1-1). Megismételt mérkőzés: Brazília-Csehsziovákia 2-1 (0-1). Elődöntő: Magyarország-Svédország 5-1 (3-1), Oiaszország-Brazília 2-1 (0-0). A 3. helyért: Brazflia-Svédország 4-2 (1-2). Döntő: Olaszország-Magyarország 4-2 (3-1). 11
