Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-04 / 7. szám
1997. április 4. ÜJPEST A munkaügyi központ kirendeltségén Több mint húsz ügyfél naponta Horák Pálné, a Fővárosi Munkaügyi Központ Kassai utca 24. szám alatti kirendeltségének vezetője három éve irányítja az iroda munkáját. A 25 munkatársat foglalkoztató munkaügyi kirendeltségen mintegy 5000 regisztrált munkanélkülivel foglalkoznak, és közülük minden második újpesten lakik.- A korábbi évekhez képest - mondja a kirendeltségvezető - az ötezres létszám legalább tíz százalékkal alacsonyabb, többek között azért, mert tavaly nyártól a pályakezdő fiataloknak a Fővárosi Munkaügyi Központ ifjúsági irodája segít munkát találni. A Kassai utcai iroda munkájában 1996 óta az is változás, hogy a regisztrált munkanélkülieknek, a törvény által előírt évi 90 napos minimális munkaviszony megszerzéséhez, az önkormányzattal együttműködve, itt biztosítják a közhasznú munkát. Horák Pálné ehhez hozzáfűzi, hogy jelenleg az ügyfelek mintegy 60 százaléka kap jövedelempótló támogatást, vagyis ők már a tartós munkanélküliséggel kénytelenek szembe nézni. Mint mondja, idén kiemelt feladatként határozták meg a tartósan munkanélküliekkel való speciális foglalkozásokat. Eszerint álláskeresési tréningeket szerveznek számukra a munka megszerzéséhez szükséges módszerek, technikák elsajátítására, valamint a munkahelyi beilleszkedéshez, a munkafegyelem megőrzéséhez. A kirendeltség vezetője a többgyermekes, illetve gyermeküket egyedül nevelő anyák elhelyezkedését tartja különösen nehéznek, hiszen az iskolákban és óvodákban megszűntek az olyan ügyeleti lehetőségek, amelyek a szülők két, illetve három műszakos munkavállalását lehetővé tennék. Tapasztalata szerint a tartós munkanélküliek többsége olyan 36-44 év közötti lakos, aki nyolc általánossal, esetleg szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik. Növeli a terheket, hogy sok olyan szakma is „leépült” Újpesten, amelynek korábban komoly hagyományai voltak. A szövőnők, a vasasok, marósok, lakatosok iránt ma már csekély a kereslet. A változásokat mutatja az is, hogy a laboratóriumi szakembereket is elvétve keresik, noha Újpesten működik a Chinoin és a kerületben található az Újpesti Gyógyszerkutató Intézet Kft. is. Az egykor oly kapós újpesti bőr- és cipőkészítő munkások és tímárok is nehezen kapnak állást, mint ahogy az idősebb kárpitosok, asztalosok és bőrszabászok közül is azoknak van esélyük az elhelyezkedésre, akik hajlandók megtanulni a modem berendezések és a korszerű technológia alkalmazását. Évente mintegy 800-1000 újpesti és rákospalotai munkanélküli - vagyis a regisztráltak egyötöde - él az átképzési lehetőségekkel, fölismerve azt, hogy az így nyert tudással megnő az esélyük az elhelyezkedésre. A munka nélkül maradtak közül - tűnt ki vendéglátóm szavaiból - viszonylag csekély a főiskolát, egyetemet végzettek száma, de azért elgondolkodtató tény, hogy az elmúlt három évben több újpesti mérnök, pedagógus és orvos is szembe kellett nézzen a rövidebb-hosszabb idejű munkanélküliséggel. A tavasz a munkaerőpiacon is fellendülést hoz - módja Horák Pálné kirendeltségvezető (Fotó: Horváth Dávid) A tavasz persze a munkaerőpiacon is rendszerint föllendülést hoz, hiszen ilyenkor ismét keresetté válnak a szezonális szakmák ismerői, így például az épületasztalosok, festő-mázolók, burkolok, ácsok és állványozók. De olyan lehetőséget is föl tudunk ajánlani, hogy külföldi munkát vállaljanak a munka nélküli építőipari szakmunkások. Emellett keresettek a varrónők, az eladók, pénztárosok, ápolónők és szociális gondozók is, noha az ajánlott fizetés gyakran alig magasabb a minimálbérnél. A kirendeltség vezetője az 1997. évi fontosabb feladatok között kiemelte, hogy a kisebb, 1-2 újabb alkalmazottat foglalkoztató munkáltatók felé is „nyitni” szeremének. A kapcsolatfelvétel azt jelenti, hogy a meghatározott feltételeknek megfelelő munkáltatóknál elhelyezett tartós munkanélküliek havi bérének felét, bizonyos esetekben teljes egészét, továbbá társadalombiztosítási és egyéb közterheik felét a költségvetés magára vállalja a Fővárosi Munkaügyi Központ által kialakított bértáblázat szerint. Ez az előírások szerint az általános iskolát végzetteknél jelenleg 25 ezer forintos bért, a középfokú végzettséggel rendelkezőknél 35 ezer forintot, míg a felsőfokú végzettségű dolgozóknál 50 ezer forintos havi bért jelent. A munkaügyi kirendeltség emellett a vállalkozóvá váláshoz is támogatást ad, ami a Kassai utcai munkatársak által nyújtott információs segítségen kívül anyagi hozzájárulás is. A kirendeltség ügyfélforgalma egyébként jelentős. Az itt dolgozó ügyintézők átlagosan napi 20-25 ügyféllel tárgyalnak. A hétfői, keddi, szerdai napokon 8 óra 30-tól 15 óráig van ügyfélszolgálat, csütörtökön pedig az első ízben jelentkezőkkel és az előnyugdíjat választókkal kapcsolatos háttérmunkákat végzik. A pénteki napokon pedig 8 óra 30-tól 13 óráig segítenek a munkát kereső újpesti és rákospalotai embereknek. Egri Tamara Kezdődik az építkezés! Kedves Corvin-Bajza utcai lakók! Az alábbiakban ismertetjük az önöket érintő főgyűjtőcsatorna-építés programjait. A Fővárosi Csatornázási Művek Rt. csatornarekonstrukciós programja keretében a Corvin utcai meglevő 63/95 t/b csatornát fel kell újítani. E programba azokat a csatornákat állították be, amelyek anyaga nem megfelelő szilárdságú (pl. bauxitbeton), és az áramló szennyvíz helyenként már megbontotta a csatorna falát. Az ilyen csatornák egyes helyeken beomlás miatt előbb-utóbb eldugulhatnak. Az eldugulás okozta súlyos károk megelőzése érdekében az ilyen csatornákat átépítik. A létesítendő 0 165, 140, 120 cm-es Corvin utcai-Bajza utcai gyűjtőcsatorna részenként valósul meg. Ez a gyűjtőcsatorna - nagyobb kapacitása révén egy részről a még csatornázatlan területek szenny- és csapadékvíz-elvezetését is biztosítja, más részről javítja a meglevő csatornahálózat üzembiztonságát. Például adott esetben a Lahner utca és Vé- csey utca a Fóti út közötti sávról, illetve a Bajza utca és Fóti út közötti szakaszáról is összegyűjthetők a szennyvizek. A munka kivitelezését az ALTERRA Kft. és alvállalkozói végzik. A munka 1997. április közepén, a Deák Ferenc utcánál kezdődik, a főgyűjtőcsatorna építésével. 1997. V-IX. hónapokban a Bajza utca teljes hosszában, az iskola oldalán átépül az ivóvízvezeték. Ez a munka az érintett szakaszokon egyoldali forgalmat lehetővé tesz. A vezeték oldalán a gépkocsik kijárását csak rövid időre akadályozza. Jelentősebb nehézséget okozunk az utca lakóinak a főgyűjtőcsatorna építésével. A főgyűjtőcsatorna a Bajza utca tengelyében épül 1,2 m belső átmérőjű 3,5 m hosszú vasbeton csöveket fektetünk le 6 méter mélységbe a Hársfa utcáig. Innen a Fóti útig 0,8 m átmérőjű, majd a Fóti úton 0,6 méter átmérőjű a csatorna. A munkagödör szélessége 2,5 méter, tehát a 6 m széles utcából kétoldalt 1,75 m szélesség marad, ami semmilyen közlekedést sem tesz lehetővé. Az egyidejűleg megnyitott munkaárok 60-80 m hosszú. A munkaárok visszatöltése után közvetlenül új burkolat készül a jelenlegi szilárd, meglevő útburkolat helyén. A főgyűjtő építése miatti lezárások várható ütemezése az alábbi: Corvin u. Deák F. u.-Görgey A. u. között IV. 15.-VI. 30. Görgey A. u.-Szt. Imre u. között V. 15.—VIII. 30. Bajza u. Szt. Imre u.-Eötvös u. között VIII. l.-IX. 20. Eötvös u.-Munkácsy M. u. között VIII. 15.-XI. 15. Május hónapban 2 napra (egy szombat-vasárnap) a 12-es és 14-es villamos helyett autóbusz fogja az utasokat szállítani. Erről a BKV és a Fővinform útján értesítjük a lakosságot. Az 1998. évi munkákról jövő év elején tájékoztatjuk önöket. Ezúton előzetesen az érintett lakosok szíves elnézését kérjük mindazért a - várhatóan nem kevés — kényelmetlenségért, amit az építési munka során okozni fogunk. Természetesen a munkák során helyi vezetőink szoros kapcsolatot fognak tartani önökkel. A lakosságot kárpótoljuk az okozott kellemetlenségekért a megépült új, üzembiztos csatornahálózattal, amelynek élettartama legalább 100 év. IV. kér. Polgármesteri Hivatal Fővárosi Csatornázási Művek Rt. ALTERRA Építőipari Kft.