Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-12-22 / 26. szám
ÚJPEST W: Vendégségben Schütz Ilánál KJMSXJJYl, £i EMBER ADHAT... Kortalanul bájos. A Jövőre veled ugyanitt című Slade-darabban a közönség szeme előtt öregedett több mint huszonöt évet. Sohasem volt hamvas naiva és sohasem lesz ősz hajú nagyasszony. A szakmában csak Sücinek hívják, művészneve: Schütz lla. Civilben ha kell mos, vasal, főz és háztartást vezet. Kis Polskijában nem kelt feltűnést a lakótelep és a vasút között. Újpest régi iparosnegyedében, egy hangulatos családi házban él fiával és macskáival.- Óbudáról nézve Újpest a világ végének tűnt. A két városrészt a Sztálin híd (ma Árpád) kötötte össze, gyermekkoromban azon villamosoz- tunk át anyámékkal a Föld utcából nagynéné- mékhez, a Zichy Mihály utcába. Jóval később, amikor az óbudai házat szanálták, anyám ideköltözött a Rozs utcába, mi pedig a nővéremmel a Pozsonyi utcai lakótelepen kaptunk egy- egy lakást. Később elkerültem a környékről. Budapest számos pontján laktam már, mire - közel húsz év után - visszataláltam ide, a Rozs utcába, pontosan szembe azzal az épülettel, ahol édesanyám lakott. Ezt a házat a századelőn egy iparosember építtette magának és a családjának. 1991-ben- amikor megvettük - már jó pár éve lakatlanul állt. A villa lepusztult állapota ellenére, az építészünk gyönyörködve, lenyűgözve áradozott a szakmunkával, kitűnő alapanyagokból készült családi házról. Azt mondta, hogy ezek a falak még kétszáz év múlva is állni fognak. A spalet- ta, a parketta ma is az eredeti; otthonunk minden beépített faanyaga 90 éves. Egy ház persze soha sincs készen, valamit mindig lehet javítani rajta. • Szereti a régi dolgokat? Ragaszkodik az emlékeihez, kedvenc tárgyaihoz?- Nagyon nehezen válók meg még a legapróbb tárgyaktól is. Évek óta gyűlnek, gyűlnek a dolgok, végül dobozokba kerülnek, és a dobozok is egyre gyarapodnak a kamrában. Néha, amikor szükségem van valamire, elindulok az emléknyomokat követve, és föltúrom a dobozokat. Ilyenkor nem számít, hogy minden ömlesztve van; nem számít, hogy allergiás vagyok a porra és két napig dagadt a fejem, mert sokkal lényegesebb, hogy tudom, amit keresek, végül megtalálom. Sokféle apró tárgyat megőrzők. Szeretem például a kavicsokat, amelyeket bárhol gyűjthet az ember. Mostanában kavicsfestéssel is foglalkozom: a köveket „hangulatuk” szerint temperával színezem. Számomra nemcsak egy kődarab lehet szép, amit eredendően sziklából vagy nemes anyagból alakított ki a természet, hanem egy furcsa formájú tégladarab vagy üvegcserép is elgyönyörködtet. Hasznosnak vélek minden olyan időtöltést, amely örömet okoz. Schütz llát nehéz elképzelni a postást váró nyugdíjas szerepében. Néhány hónapja mégis az előnyugdíjazását kérte. Több szabadidőre vágyik?- A színész nyugdíja csak arra figyelmeztet, hogy irgalmatlanul tovább kell dolgozni, hajtani. Anyagi megbecsülésről nem beszélhetek. A József Attila Színházban továbbra is játszom A miniszter félrelép című darabban; a Karinthy Színházban Szakonyi Károly Adáshibájában szerepelek. Harsányi Gáborral két hónappal ezelőtt mutattuk be országjáró műsorunkat. Szilveszterkor premierre készülök. A József Attila Színházban december 31 -én mutatjuk be Aszlányi Károly Amerikai komédiáját Verebes István átdolgozásában és rendezésében. Régóta nem láttuk drámai szerepben. Nem érzi skatulyának a komikai szerepkört?- Azt hiszem, ez nem skatulya, hanem szükségszerűség. Az lenne a természetes, ha a színészek műfaji kötöttség nélkül játszhatnának. A színésznek az a vágya, hogy bohóckodjon, máskor viszont katarzist adjon és éljen át egy-egy drámában. Ám nem minden színész rendelkezik humorérzékkel, ezért nem alkalmas mindenki erre is, meg arra is. Pályám legelején Polgár András „A szembesítés eredménytelen" című darabjában egy érdekes, különös kültelki lányt játszottam. Akkor úgy éreztem, hogy az ilyen furcsa, szívszorítóan elesett, szánalmas, tragikus figurák jelentik majd szerepkörömet. Ezekből később azonban nem sok jutott, mert „jött” A bolond lány, majd A pillangók szabadok és egymás után jöttek a vígjátékok. A jó komika hiánycikk a szakmában, mert a jellemkomikum - e szerepkör fontos eszköze és titka - a humor egyik legnemesebb formája. Nem arról van szó, hogy nekem kell humorosnak lennem, hanem arról, hogy a figurát ki tudjam nevettetni. Más oldalról nézve a dolgot, korábban nem ugyanarról szólt a színház mint ma. Létezett ugyan egy rossz értelemben vett kényszer, amely megkötötte a színházvezetők kezét, de nagyobb volt az állami támogatás is. Abban a helyzetben elő lehetett adni komoly darabokat, és a színházjegy nem került olyan sokba, hogy a közönség gondolkozni kezdjen: megnézi ezt is, azt is, vagy csak egyet néz meg a pénzéért - a vígjátékot -, mert többre nem telik. Ma olyat választ, ami vidám és kellemes időtöltést ígér. Mondjuk ki őszintén, hogy napjainkban már erről szól a színház..., sajnos. Hogyan lazít, mi jelenti a kikapcsolódást?- Szabadidőmben legszívesebben olvasok. Általában olyan könyvet választok, amilyet a pillanatnyi hangulatom diktál. Ha elszáll a hangulat, félreteszem a könyvet is. Az agresszív írókat nem kedvelem. Lehet bármilyen érdekes a történet, amikor megérzem, hogy a szerző rám erőlteti mesterkélt stílusát, abbahagyom a könyvet és előveszek egy másikat. Szeretem a Dunát, a tavakat, a tengert. Vágyaimban szeretnék mindennap úszni. Mindebből csupán a szaunázás a valóság. • „Társbérlői" a macskák, szintén a szenvedélyei közé tartoznak?- Gyerekkoromban, Óbudán ott állt a nagy ház, benne mi hárman gyerekek és rengeteg macska. Imádom a macskákat! Jelenleg ketten vannak: Bertalan „a király”, aki általában a frizsider tetején dekkol, és Richárd, „a szürke eminenciás". Bertalant a Fény utcai piacon találta a férjem. A cicamama és a többi kismacska már megfagyott és kimúlt, és az is kétséges volt, hogy ez az egy életben marad. Ricsit itt a ház előtt dobták ki egy Volkswagenből. „Ő” kiválasztott engem, rám nézett, elkezdett dorombolni, én elolvadtam és már itt is volt. Bejött a házba és ma már ott tartunk, hogy elfogad tulajdonának. A macskáknál az a szokás, hogy annak kell történnie, amit ő engedélyez. e Azt szokták mondani, a színészek számára az esti előadás mindig rendkívül felfokozott állapotot, egyfajta ünnepet jelent. A próbák és fellépések között jut idő a családi ünnepekre is? Voltak az életében emlékezetes karácsonyok?- A karácsony mindig egy csoda volt! A hatalmas, illatos fát a nővéremmel, később az öcsémmel együtt díszítettük fel. Nem voltak nagy ajándékok: ceruzák, könyvek, celofánba csomagolt dió, sőt egyszer csupán egy fényes, zöld csomagolópapírt kaptam, mégis nagyon boldog voltam. Ma is őrzök egy-két nagyon régi díszt, amely még azokról a régi karácsonyokról maradt. Tavaly a kertben éppen ezekkel a kopott, régi figurákkal díszítettük fel a fenyőfát. A karácsonyhoz hozzátartozott a sütés-főzés. Most is magam előtt látom a képet: pulyka, meg nagy uborkák, a sütőben bejgli, az ölemben doromboló macska. Nálunk mindig kelt tésztából készült a bejgli, apám azt szerette. Emlékszem, egy-egy szelet olyan nagy volt, hogy a kis tenyeremben el se fért. Amikor már én voltam a háziasszony, akkor a karácsony már nem volt olyan nagy csoda. Tavaly és tavalyelőtt is felléptem karácsonyeste. Ez egy kissé elvette az ünnep ízét, de akkor azok örültek, akik meghívtak. Amikor az öregek otthonába mentünk, őszinte és varázslatos volt a hangulat. Az arcokon tündökölt a boldogság. Nagy öröm, ha az ember adhat... Rojkó Annamária
