Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-09-14 / 19. szám
I! Lbl A tűz nem ismer határokat „Jus murmurandi” - a morgás vagy hát finomabban fogalmazva a nem éppen rózsás körülmények utólagos véleményezésének a joga a tűzoltót is megilleti, s mivel demokrácia van, nemcsak az ókori kollégáját, hanem napjaink hazai tűzoltóját is. Utólag, s ez itt a kulcsszó, az újpesti parancsnok, Nagy József ezredes úr is ezt erősíti, mert amikor megszólal a csengő, akkor bizony a létminimummal küszködök mindegyike hatvan másodpercen belül elindulva kész mások életét, javait menteni, ellátni amire felesküdött. S nemcsak Újpesten, Palotán, de még Dunakeszin, Foton is, mindenhol, ahová vezénylik, mert a tűz nem ismer határokat. A harmincöt éve szolgálatba lépő és idén ötvenöt évesen nyugdíjba vonulni szándékozó kerületi tűzoltó parancsnokot - s ez nem ünneprontás - egy éve, amikor államalapító királyunk ünnepén ezredessé léptették elő, sokféle érzés szorongatta. Előléptetésének öröme sem tudta feledtetni vele a nap mint nap nyomasztóan jelentkező gondokat.- Az állam mindig is preferálta a tűzoltóságot, soha nem lankadt irányunkban a kitüntető figyelem, manapság meg az az érzésem, hogy a tűzoltónak kell bizonygatnia, hogy szükség van rá... Pedig ebben az átalakuló világunkban rendkívüli feladatok hárulnak a testületre, annál inkább, mert - bár egyre fogyatko- zóan - lassacskán csak mi vesszük komolyan milyen veszélyeket rejtenek az elfalazott tűzcsapok, az eltorlaszolt lépcsőházak, a nemtörődömség, a hanyagság. Naponta alakulnak kft.-k, cégek, akikről azt sem tudjuk, hogy léteznek. Nézzen csak ki az ablakon, a szemközti falon nyolc különböző név olvasható, fogalmunk sincs kik ezek! Jó lenne pedig tudni, hogy alkalmazottjaik tisztában vannak a munka- védelmi előírásokkal, a tűz- és robbanásveszélyes anyagok kezelésével és a többi. De nem tudjuk. Nincsenek még csak hozzávetőleges adataink sem. Sok helyütt - erről hallottunk - csak aláíratják a dolgozóval a papírt és kész, ezzel úgy hiszik, el van intézve az oktatás. Pedig már többször intettük a cégek tulajdonosait, vezetőit, maguk alatt vágják a fát, mert ha baj történik, fizethetik dolgozóiknak a kártérítést.- A szabályozatlanság és az említett lezserség nehezíti a megelőzést. Ha oltani kell, még nagyobb lehet a baj már azzal is - mivel a gyárakat, nagyüzemeket apró cégekre szabdalták -, hogy nincs megbízható térképünk, melyik céghez került például a tűzcsap, vagy ha csak a helyszínen derül ki, hogy falat vagy borítást húztak oda, ahol ezelőtt nem volt. Feladatunkat pedig mindezek ellenére el kell látni, ráadásul a lehetőnél kevesebb létszámmal. Az utánpótlási gondokon túl, tizenöt olyan tűzoltónk van állományban, akik jóval a nyugdíjkorhatár előtt rokkantsági nyugdíjazásra várnak, magas vérnyomással, mozgásszervi és egyéb betegségekkel.- Régebben talán valamelyest még vonzó lehetett, hogy a huszonnégy órás szolgálat után két szabadnap adódik, s némi különmunkával, kiegészítő jövedelemmel azért bárki eltarthatta családját. De ma már, amikor tömeges a munkanélküliség, ez sem működik, nem beszélve arról, ha valakinek alkalma is adódna egy kis pluszra, a hihetetlen adóprés miatt egyszerűen nem érné meg.- A negatívumok sorába tartozik, hogy most ismét azzal próbálkoznak, ami hetvenkettőben sem vált be, akkor belügyi és tanácsi volt a kettős irányítás, most az önkormányzat lépett az előbbi helyébe. A kettősség senkinek sem jó és jobb lett volna a tűzoltóság működtetését állami feladatként kezelni. Hihetetlen költségekbe kerülnek a tűzoltók munka- védelmi felszerelései. Most például új sisakokat kellett beszerezni, mert két éve lejárt az előzők kihordásai ideje. Egy sisak ára áfával együtt több mint harmincezer forint. Ezredes úr, mire hívná fel a lakosság figyelmét, hogy megelőzzék a tragikus eseteket?- Elsősorban a lakásokba, az otthonokba vitt veszélyes anyagokra hívnám fel a figyelmet. Találkoztunk a telekről panellakásba vitt gázpalackokkal. Sajnos, nagyon sok az emberi butaságból, elképesztő felelőtlenségből származó eset. Melegítik az ételt és elmennek otthonról, sok helyütt nem hagyják szabadon a közlekedési vagy adott esetben a menekülési útvonalakat. Találkoztunk olyannal, amikor ráccsal zárták le a teljes lépcsőházat. Megértem, hogy tartanak a tolvajoktól, betörőktől, de az élet, annak megőrzése a legfontosabb. Rendek Jenő S Hulladékudvar Újpesten Újpesten készül az első hulladékudvar. Külföldön már természetes, Magyarországon most van elterjedőben a szelektív hulladékgyűjtés. A szeméttelepek a talajt, az égetők a levegőt szennyezik, ezért célszerű az újrahasznosítható anyagokat külön gyűjteni és hasznosítani. Különösen nagy a jelentősége most, amikor a szemétdíj is bevezetésre került és a Fővárosi Közterület-fenntaró Rt. kukás autói nem viszik el a kuka mellé kirakott szemetet. Egy-egy nagytakarításnál, költözésnél bizony minden háztartásban keletkeznek olyan hulladékok, amelyektől a fenti okok miatt nehéz megszabadulni még a jó érzésű embereknek is. Egyrészt azért, hogy közterületeinket mentesítsük ezen hulladékoktól, másrészt a lakók pénztárcáját megkíméljük a plusz kuka rendelésével járó többletköltségtől, messzemenőkig támogattuk a hulladékudvar kialakítását. A Szűcs Sándor Általános Iskola felajánlotta az iskolához tartozó bekerítetlen területet, a RÉM Környezetvédelmi Kft. pedig vállalta a hulladékudvar kialakítását. Jelenleg a hulladékudvar elkészült, de teljes kapacitással csak szeptember 20-tól fog üzemelni. Átvételre kerül: papír, műanyag, textil és lakossági fém hulladék. Az átvett hulladékokért az üzemeltető a mindenkori napi árat fizeti. A hulladékudvar az Erdősor utcáról közelíthető meg, ahol tábla is jelzi az útirányt. Városüzemeltetési Iroda A Civil Alapból... Az újpesti önkormányzat - a lapunkban is meghirdetett pályázat formájában - ebben az esztendőben is több millió forintot juttat a civil szervezetek támogatására. Az alábbi tájékoztató a Civil Alap felhasználásáról készült és az 1996. szeptember 4-ig elbírált pályázatokat tartalmazza: A Civil Alapból nyújtott támogatások köre és összege: ÁMK Homoktövis Oktatási Központ Aschner Lipót Természetjáró Egyesület BIT-Újpest BEM Folklór Együttes Bródy Imre Gimnázium Diákönkormányzat Cseki Pogány Művészkör Énekkari Kultúráért Alapítvány „Eötvös József’ Cigány-Magyar Ped. Társ. Független Női Szöv. IV. kér. Szervezete Káposztásmegyeri Fogódzó Káposztásmegyeri Nyugdíjasok Klubja Kordován Tér Baráti Kör Mozgássérültek Bp.-i Egy. IV. Kér. Klub Pécsi Sebestyén Alapítvány Regnum Marianum Újpesti Egyesület 33. Sz. Gróf Széchenyi I. Cserkészcsapat Szt. István Plébánia Landate Kórusa Szilaspatak Szépészeti Egyesület Tungsram Kodály Zoltán Férfikar Újpesti Hajós Klub Újpesti Helytörténeti Alapítvány Újpesti Lumen SC Újpesti 56-os Szövetség Újpesti Munkás Klub Újpesti Természetbarátok Turista Egy. Vesebetegek és Barátaik Nephrocentrum Egy. 100 000 Ft 100 000 Ft 305 000 Ft 300 000 Ft 20 000 Ft 100 000 Ft 250 000 Ft 150 000 Ft 310 000 Ft 250 000 Ft 45 000 Ft 98 000 Ft 155 000 Ft 200 000 Ft 227 000 Ft 102 400 Ft 150 000 Ft 100 000 Ft 200 000 Ft 75 000 Ft 300 000 Ft 100 000 Ft 310 000 Ft 110 000 Ft 198 000 Ft 150 000 Ft Összesen: 4 405 400 Ft Mi azért dolgozunk, hogy az Önök megbízásait - a kor követelményei szerint és a több száz éves banki hagyományoknak megfelelően - teljesítsük. Munkánk alapja a minőség és a megbízhatóság. Tradíció és szakértelem MEZŐBANK A MEZŐBANK RT. MEGNYITOTTA ÚJ FIÓKJÁT ÚJPESTEN, A CENTRUMBAN A fiók cíjrte: 1041 Budapest, Árpád út 68. 3