Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-07-20 / 15. szám
Előnyös lehetőség Újpest központjától néhány lépésnyire, a Király utcai 9. szám alatti üzletházban több éve üzemelő Húskoktél Élelmiszer-nagykereskedelmi Kft. néhány hónapja már nem csak a viszonteladókat, hanem a bevásárló újpesti háziasszonyokat, családokat is szívesen látja. A meghívással érdemes élni, hiszen az üzlet által kínált termékek és árak valóban csalogatóak. A diszkont kiírás ezúttal nem a sok helyütt szokásos tartalom nélküli „jelszó”, hanem valóban előnyös lehetőség! Plaier Ferenc ügyvezető igazgató, Kántor Jánosáé, valamint Szűcs Ervin, az 1991-ben alapított kft. látogatásunkkor jelen lévő társtulajdonosai az Újpest tudósítójának elmondták, hogy reményeik szerint a kora hajnali és délutáni áru- szállítások, a kereskedővásárlási csúcsidőszakok közötti „üres óráiban" várják a „nagyközönséget”, és örömmel kiszolgálják őket is a húsáruházban. Az István téri piac közel van hozzájuk. Az is biztos, hogy ott nemcsak a húsáru, hanem a zöldségféle is megkapható. Azonban már csak a választék és az árak összehasonlítása miatt is érdemes ellátogatni a Király utcába, noha ne hallgassuk el azt sem, hogy a Húskoktél vásárlótere élelmiszer-nagykereskedelmi profilúkból adódóan is kissé „fapados” egyéb tőkeerős üzlethálózatok boltjaihoz képest. Az áruházban folyamatosan megvásárolható mintegy 300-féle termék standard cikknek teképzeteket ébreszt. Mert ottjártunkkor ezek is föllelhetők voltak. A kft. tulajdonosai nem titkolják, hogy a kereskedelem és ezen belül a húsipar gondjait ők is megsínylik, hiszen a kiélezett versenyben egy tisztán magyar tulajdonú, „középméretű” cégnek nehéz a helyzete. A tőkeerős üzlethálózatok és a mind jobban Az eladótér bizony „fapados”, de a méltányos ár ellensúlyozza azt elszegényedő vásárlók (Fotó: Horváth Dávid) kinthető. Ezek egyharmada a tej, a sajt, a túró és az egyéb tejtermék, míg a többi élelmiszer szárnyas és más, zömmel olcsóbb húskészítmény. A fölvágottak java részét 15-20, a magyar vásárlók körében népszerű húsipari üzemtől szerzik be, és a palettán jó néhány olyan finomságot is találni, amely a kiskereskedőknél gyakorta hiánycikk. De nyilván olyanok is akadnak, akikben a kihelyezett vákuumcsomagolt pápai disznósajtcsomagok, húsos szalonnaszeletek vagy a lókolbász is kellemes miatt az utóbbi években folyamatosan csökken a kereslet. Ennek dacára sem gondolják azonban, hogy le kellene húzniuk a redőnyt. Megpróbálnak új lehetőségeket teremteni és talpon maradni például oly módon is, hogy az újpesti vásárlók pénztárcájához alkalmazkodva, olcsó termékeket kínálnak. Egri Tamara- „Szabó Ervin módra” Kezdje a könyvtárban! Nyári főzési tanácsok A hosszú tél után napozhatunk, nyaralhatunk, és végre nem gyógyszer alakjában kell megennünk a vitaminokat: szebbnél szebb zöldség, gyümölcs között válogathatunk. Falhatjuk a gyümölcsöket nyersen, de süthetünk, főzhetünk is kedvünkre. Unja már a régi receptjeit, új ízekre vágyik? Netán vendégeit szeretné elkápráztatni konyhaművészetével? Kíváncsi a sorra megjelenő reprezentatív küllemű (de drága!) szakács- könyvekre is? Kezdje a könyvtárban! A kilóinkkal folytatott szakadatlan küzdelemben segít a nyersen fogyasztott zöldség, gyümölcs. Változatosan (s gyorsan!) készíthetünk salátákat Túrós Emil Nagy salátáskönyvének receptjeivel. Gyermekeink messzire elkerülik a drága és egészségtelen „számmániás” üdítőket, ha Gencsik Klárának Ivólevek házilag című könyvéből választunk recepteket a gyümölcsle- vekhez, turmixokhoz. A sütés, főzés öröm friss zöldségből, zamatos gyümölcsből. S ha még átlapozza Lajos-Hemző: 99 gyümölcsös édesség, Erdős-Bajkó: Ételgyümölcsök, gyümölcsételek vagy más, „kívánatos” ételfotókkal illusztrált könyveinket, alkotókedve szárnyakat kap. S ne aggódjon, a gyerek is jókedvvel eszi a főzeléket, ha elkészítéséhez „ellopja" Dagram von Cramm „Amit a kisgyerek szívesen eszik” című könyvének ötleteit. S mit ér a nyár fagylalt nélkül? Meglepheti szeretteit házilag készült parféval, fagylalttal, csak Frank Júlia Nagy fagylaltoskönyvét kell átnéznie. A fotók segítségével mutatós fagylalt- kelyheket „varázsolhat”. Ha szűk a pénztárcája, kirándulás közben gyűjthet ehető növényeket, ha megfogadja Radies László Ételek erdő, mező növényeiből c. könyvének tanácsait. Gyógyteákat sem kell, drágán vásárolnia: gyűjtésükhöz útmutatót talál Oláh Andor A természet patikája című könyvében. Azért ne feledje a telet sem: tartósítsa a zöldségeket, gyümölcsöket, főzzön be! Könyveinkből megtanulhatja a rostos italok, a befőtt, a lekvárok, a savanyúságok készítésének csínját- bínját. Jó szívvel ajánlom Balastik: Házi tartósítás és fagyasztás vagy Lénárd-Pákozdi: Befőzés télen-nyáron c. könyveket. Azok a régi falusi receptek! A csírátlanítás, aszalás, alkoholos tartósítás nagyanyáink korában ismert módjait tanulhatja meg, ha átlapozza Perrin Házi tartósítás c. könyvét. A reformkonyhát kedvelőknek a reformszakácskönyveket ajánlom, de Bokor Katalin Befőzés cukor nélkül? című könyvére is nyugodtan támaszkodhatnak. Ha mindezekre ön csak legyintene: fogyókúrázik, vagy betegsége miatt diétáznia kell, akkor is hívjuk a könyvtárba: a betegeknek segítenek a diétáskönyvek, a szórakoztató fogyókúra című könyv pedig „élménnyé” teszi a fogyókúrát. Az ajánlott könyvek az én kedvenceim, örülnék, ha önöknek is tetszenének! Önök mit ajánlanak nekem és egymásnak? Ajándékkönyveket sorsolunk ki azon olvasóink között, akik legalább öt kedves szakácskönyvük címét eljuttatják hozzánk (bármelyik IV., XIII., XV. kerületi könyvtárba). A legtöbbek által ajánlott könyvek címét kifüggesztjük faliújságainkra. Egy dolgunk maradt még: hogy jó étvágyat kívánjunk! Nyers Erika könyvtáros Az Újpesti Műszaki Szakközépiskola gimnáziumi érettségire épülő nappali technikusképzésre iskoláz be. A képzés 2 éves, a következő technikusi szakokon: ELEKTRONIKAI SZAK Információ- és számítástechnikai technikus Szakmai képzés főbb területei: • digitális és analóg elektronika, vezérléstechnika, • számítógépek és perifériák működése és áramköreik, • számítógépek programozása magas szintű programnyeiven. • felhasználói programok (tervező, szövegszerkesztő, adatbázis-kezelő stb.) GÉPÉSZETI SZAK Gépgyártás-technológia számítástechnikai technikus Szakmai képzés főbb területei: • automata és számítógép-vezérelt gépek üzemeltetése és programozása (NC. CNC. robotok, CAD/CAM stb.), • adatbázis-kezelcs, szövegszerkesztés, AUTOCAD stb.. • számítógépes szerkesztés, tervezés. Hallgatóinkat a nappali tagozatos tanulóknak járó kedvezmények illetik meg (tandíjmentesség, jogosultság esetén családi pótlék, diákigazolvány, utazási kedvezmény, sorkatonai szolgálathalasztás). A jelentkezéshez szükséges adatlapot «z. iskola titkárságán lehet beszerezni. Az érettségi bizonyítványt később kell bemutatni. Jelentkezés folyamatosan, szeptember i-jcig! Felvételi vizsga nincs! Cím: Újpesti Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium (volt Landler) Bp. IV., Görgcv Artúr út 26. Levélcím: 1325 Bp„ Pf. 32. Tej.: 169-6755. 169-6274. Fax: 169-0118. r