Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-27 / 9. szám
MINDENKI KÜLÖNBÖZŐ ÉS MINDENKI EGYENLŐ Az első keresztes hadjárat II. Orbán pápa vezetésével kezdődött 1095-ben. Kilencszáz évvel később tizenhét francia fiatal indult el az ősök nyomában a béke, a tolerancia jegyében a rasszizmus és a xeno- fóbia ellen. Az egész az elmúlt évben kezdődött, mintegy megemlékezés az első keresztes hadjáratra, de ekkor sajnos csak Regensburg városáig jutottak. Első állomásuk Strasbourg volt, ahol meglátogatták az emberi jogok palotáját, egy előadást hallgattak meg az Európa Parlamentben és együtt ebédeltek Michel Rocard-ral. majd volt egy fogadás a stras- bourgi polgármesteri hivatalban. Ezek után Regens- burgban német fiatalokkal találkoztak. Ebben az évben március elején újra indultak, hogy eljussanak az ígéret földjére, Jeruzsálembe. Clermont-Ferrand városa, ahonnan indult a csoport, elhatározta, hogy szervez egy találkozót azon fiatalok között, akik nyitottak a béke, a tolerancia és más országokkal való kapcsolat irányába. Tíz nap állt a rendelkezésükre, hogy különböző fiatalokat és személyiségeket Ismerhessenek meg. Szívügyüknek érezték, hogy az országokon áthaladva hirdessék küldetésük célját. A szervezők: Dominique Turpin egyetemi tanár és az emberi jogok intézményének elnöke, illetve MME. Michele André, Clermont-Ferrand alpolgármester asszonya és Jean-Fran9ois Coliin, a hadjárat „teste és lelke”, az MRI munkatársa. Első állomásuk Bouillon városa volt Belgiumban, majd Regensburg és utána érkeztek Budapestre, ahol a Könyves Kálmán Gimnázium fogadta őket nagy szeretettel. Budapesten a szervező Botond Judit francia szakos tanárnő volt, akinek a segítsége által részt vehettek egy előadáson, ami a rasszizmusról, xenofóbiáról és a Magyarországon élő más nemzetiségű emberek helyzetéről szólt. Eljutottak egy városnézésre is, ahol egy idegenvezető segítségével megtekinthették Budapest legtekintélyesebb nevezetességeit. A gimnázium szervezett részükre kulturális programot, amiben az iskola tanulói vettek részt. Francia (Gilbert Bécaud-, Dalida-, Joe Dasin-) sanzonokat és magyar népdalokat mutattak be. Az éneket megszakították versek, az iskola végzős diákjainak tomácsolásá- ban. Mintegy gesztusként elénekelték a francia himnuszt, magyar nyelvű előadásban. A gimnázium igazgatója, Krug Ferenc köszöntötte őket és elmondta véleményét az úti céljukkal kapcsolatban. Nagyon fontosnak tartotta, hogy különböző országok diákjai ismerkedhetnek meg egymással. Az ismeretségek lehetővé teszik, hogy elfogadják a másik nemzetet, illetve becsüljék őket. Ha ez kialakul az emberben, akkor nincs az a veszély, hogy nacionalizmus szülessen, hanem az elismerés fog középpontba kerülni. Azt is megtudhattuk az igazgató úrtól, hogy már magát a célt is nemesnek tekintette és azt is, hogy a történelem és a jelen összekapcsolódik, mert a Szentföld a szeretet és a békesség jelképe. Sajnos a történelem beleszólt a diákok életébe, megfosztotta őket a küldetésüktől, ugyanis nem tudták folytatni úti céljukat Jeruzsálembe, a robbantások miatt. Azért reméljük, hogy egyszer eljutnak Jeruzsálembe, mert nem adják fel küldetésüket. Hiszen Madách is megfogalmazta, hogy az ember célja a küzdés. Remélni lehet, hogy lesz bennük elég kitartás és sikerül megvalósítani terveiket. Ehhez csak a legjobbakat lehet kívánni. Reményi Kinga Könyves Kálmán Gimnázium IV. B. osztály Hován László 1915-1996 1996. március 29-én elhunyt Hován László festőművész, a Laci bácsi. Neve, személye egyet jelentett a számomra Újpesttel, Berdával. Lakása az egyik kulturális központja volt a régi Újpestnek, hiszen a fimesektől a zenészekig, irodalmárokig, igazán színes vendégsereggel lehetett találkozni nála. Polában (Olaszországban) született, 1915-ben. A szegény sorsú család gyermekeként volt kifutófiú, tejkihordó és címfestőtanonc. Majd a katonaévek következtek, behívó, frontszolgálat. 1942-ben felvették a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára. (Megemlítem, hogy tanulmányait - Újpest akkori polgármesterének javaslatára - maga a város állta.) Igen szép főiskolai mesterei névsora - Boldizsár István, Elekfy Jenő, Szőnyi István, Molnár C. Pál tanították. Majd ismét a front, ahonnan hazatérve folytatta a főiskolát, ahol is 1949-ben végzett. Képein a szín szeretete érződik, az impresszionistákra jellemző színvilággal festette képeit, amiket Csobánka, Tapolca, a Szent-György-hegy tájai ihlették meg, de Szentendre utcácskái ugyancsak visszatérő téma a képein. Újpest iránt is szeretetet érzett, megörökítette a város régi arculatát, a piacot, a lovas kocsikat, az egyvágányú villamost, a víztornyot. De kitűnő ló- és állatfestő hírében is állt, lóábrázolásai hallatlan anatómiai ismeretekről tanúskodnak. 1941-től sok kiállításon szerepelt, sok kiállítást rendezett. Fájdalom, hogy búcsúzni kell tőle. Laci bácsi, megőrzünk a szívünkben! Szunyoghy András Urnatemető Szolgálat, nem szolgáltatás Évtizedekkel, sőt évszázadokkal korábban templomba. illetve annak kriptájába temetkezni megtiszteltetés és ugyanakkor elterjedt szokás volt azok számára, akik a templom javára adományoztak. A káposztásmegyeri egyházközség a tervek készítésekor nem gondolt arra, hogy umatemetőt létesítsen. Erről sokak kérésére menet közben döntöttek. A Szentháromság plébániaközpontban öt-hatezer urnát lehet elhelyezni. Ezek egytől ötszemélyesek lehetnek. Az egyházközség - amely 1989-ben alakult - szeretetteljes befogadó közössége felajánlja a templomban történő temetést, a hamvaknak az umatemetőben örökre való elhelyezését mindazoknak a híveknek, akik szívükön viselték a templom létesítését, majd fenntartását és adományaikkal hozzájárultak a templom felépítéséhez. De másoknak is. Például azoknak, akik vidéken elhunyt idős szüleiket itt, lakóhelyükhöz közel szándékoznak eltemettetni. Az urnafülkéket az egyház természetesen nem adja el. Az umatemetőben a templom fenntartását meghatározott összeggel támogató adományozóknak el nem évülő urnaelhelyezési lehetőséget biztosítanak. Ez - mondják - szolgálat, de nem szolgáltatás. (Sokoldalú tájékoztatást az érdeklődőknek a plébánián félfogadási időben adnak.) A templomot és az urnatemetőt B. Greskovics Klára és Becker Gábor építész házaspár magas művészeti igénnyel tervezte. A kivitelezés ehhez méltó. Az umatemető egyik oldalfalán Mária a halott Krisztussal, majd a terem központi helyén a feltámadt Krisztust ábrázoló domborművek láthatók, melyek alkotója Szöllősy Enikő szobrászművész. Az umatemetőben eddig harminc elhunyt hamvai nyugszanak. A hely és a művek fényt, nyugalmat, a feltámadásba vetett hitet sugározzák... Sz. K. REMIZ BÚTORHÁZ BÚTORCENTRUM ÚJPESTÉI BERNI U. 1. (Béke-Pozsonyi utca határán) I (2 villamosmegálló a metróvégállomástól) ■t KONYHASTÚDIÓ: elemes konyhák, it ingyenes helyszíni felmérés! AKCIÓS SZEKRÉNYSOROK, AKCIÓS ÜLŐGARNITÚRÁK, SJ- akciós bőrgarnitúrák, kisbútorok, fenyő-, réz- és nádbútorok, heverők, franciaágyak, komódok Óriási választék! I NYITVA: SZOMBAT DÉLUTÁN is! | HÉTFŐ-SZOMBAT 10-18, tel.: 169-8886 akciók! Remiz bútorház, ahol lakását teljesen berendezheti. Mindennap új akciók! Re 8 bútorház, ahol lakását teljesen berendezheti. Mindennap új akciók!