Újpest, 1995 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1995-07-22 / 15. szám
Újpest gyermekeiért-díjasok Egy fáradhatatlan testnevelő Bíró Ágnest az édesapja vitte le az uszodába, hojty Csukor Laci tanítsa meg úszni, de az azt mondta: soha nem fog rendesen megtanulni. Az apa evezős létére nem hagyta ezt annyiban, megmérgelődött, levitte a Dunára, beledobta a kislányt - ott aztán meg is tanult olyannyira, hogy nyolc évre rá az olimpián, Berlinben már ott úszott a négyszer százas női gyors váltóban. A vízi sport révén összejött egy mellúszó, később vízilabdázó fiatalemberrel - így lett Bíró Ágnesből Sólyom Lászlóné.- Mit jelent önnek Újpest?- Szinte mindent. Kétéves korom óta itt élek, a Dunán álló fauszodában lettem úszó, az UTE-ban versenyeztem, újpesti iskolákban tanítottam, és most, jóval a nyugdíjkorhatárom fölött is vezetek még gyermektorna- és női kondicionáló torna foglalkozásokat a Halassy sportcentrumban. És itt kaptam meg legutóbb az „Újpest gyermekeiért” kitüntető díjat is. Több mint hetven év köt a kerülethez...- Kérem, meséljen sportolói és testnevelői múltjáról!- Én orvos szerettem volna lenni, de korántsem bánom, hogy másfelé kanyarodott az életem a sport révén. Mi még sokkal inkább játéknak, szórakozásnak tekintettük a sportot. Ha egy edzésen 500 métert kellett úszni, az már a maximum volt, a maiak kilométereket edzenek délelőtt is, délután is. Persze az eredményeik is különböznek a miénktől, mert ma már csak „profiként” lehet eredményesen sportolni. De még a körülmények is mások. Amikor annak idején az UTE a vízilabdásai mellett az úszókat is le akarta vinni Siófokra, kiderült, hogy nincs elég pénz vonatjegyre. Ez volt 1936-ban. Aztán 1940-ben elvégeztem a Testnevelési Főiskolát, így megvan az úszó- és a tornaedzői végzettségem is. El akartak küldeni vidékre, de a férjem az Izzóban dolgozott, így Újpesten kerestem munkát nevelőként, vállalati sportvezetőként. Ügyvéd apám révén „rossz kádernek minősültem”, így a TF-en nem taníthattam, de az újpesti iskolákban igen. így kezdtem 1951-ben az Április 4. téri Általános Iskolában, majd a Pozsonyi úton szerveztem a sportiskolát, tanítottam a gyerekeket. 1979-ben nyugdíjba mentem, de ma is aktív vagyok. Bár egy ízületi gyulladás miatt már nem járok az uszodába, de rendszeresen tornászom és vezetem ezeket a foglalkozásokat.- Mi a különbség az iskolai tornaóra és a Ha- lassyban végzendő munkája között?- Azt hiszem, itt sokkal több a játékosság és a motiváció. Óvodások, általános iskolások mozoghatnak itt kedvükre a saját fejlődési ritmusuk szerint heti 2x1 órában, sok egyéni foglalkozással, amit igényelnek is. A tehetségesek figyelmét felhívom a sportklubokra, de volt, aki inkább ide vágyott vissza. Én nem versenyzőket akarok belőlük faragni, hanem stramm gyerekeket, akiknek életük későbbi szakaszában is igénye lesz majd a mozgás. Motivációként édességet is kapnak, de ettől nem kell félni. Lám, én is imádom az édességet, mégis évtizedek óta tartom a súlyomat.- Persze vannak, akik nem ilyen szerencsések, és nem örülnek, ha hízásnak indulnak...- Akkor eljönnek kondicionálásra! A lányok, asszonyok 17-tőJ 70-ig jönnek egy kis zenés mozgásra, hasizomfejlesztésre, és a sikerélménynek ők is nagyon tudnak örülni. Nálunk több az erősítő izomgyakorlat, a talajtorna, mint az aerobic esetében, és a fogyás sem marad el. (A férfiakat persze inkább az izomfejlesztő gépek érdeklik.)- Hogyan telnek „nyugdíjasnapjai” a kitüntetettnek?- Fizikailag és lelkileg egyaránt kiegyensúlyozott vagyok. Fiamtól és lányomtól van összesen négy unokám, akikre büszke vagyok. Férjem halála óta egy nagy kutya és két cica vigyáz rám, van egy kártyatársaság, kikkel összejárok és van a munkám, amit akár ingyen is csinálnék, mert annyira szeretem. Az UTE ugyan - úgy tűnik - kissé megfeledkezett régi sportolóiról, így rólam is, de úgy látszik, mások - köztük a gyerekek - nem. En ennek érzem ezt a kitüntetésemet is, ezért tesz különösen boldoggá. Lehet, hogy ezért nem érzem még a fáradtságot? Reméljük, Sólyom Lászlóné, Ági néni még sokáig nem érzi azt a fáradtságot, ami passzív életre kényszerítené azt, aki egész életében aktívan élt! Muzsay András A díjátadáson... (Fotó: Horváth Dávid) Civil szervezetek Az önkormányzattól kaptak támogatást Április eleji lapszámunkban jelentettük meg azt a pályázati felhívást, amelyet a civil szerveződések, kisebbségi és településrészi önkormányzatok bizottsága tett közzé újpesti székhelyű, bejegyzett lakossági civil szervezetek számára. A pályázat, melynek során (az elmúlt 2 évhez hasonlóan) az újpesti önkormányzat ebben az évben 10 milliós keretet biztosítva több hónapja ad lehetőséget a támogatás elnyerésére, arra, hogy a támogatandó tevékenység pontos leírását és az igényelt összeget összevetve a bizottság tagjai állást foglaljanak és döntést hozzanak. A pályázati kiírás is tartalmazta: az önkormányzat nem a civil szervezet fenntartását, hanem működését kívánja segíteni, és az elbírálásánál szempont volt az is, hogy nem pályázhattak, illetve pályázhatnak politikai pártok és azok szervezetei. Mint ahogyan Mészáros Ferenctől, a bizottság elnökétől megtudtuk: a bizottság tagjainak nagyon kevés pályázatot kellett elutasítaniuk azért, mert nem feleltek meg a pályázati feltételeknek. A most közzétett lista a félév végéig elbírált pályázatok alapján készült, a jelenleg is érkező pályázatokat a bizottság szeptemberben véleményezi. A civil alapból 26 pályázónak kiutalt összeg ez ideig 4 535 000 Ft volt. A szervezet neve: Kapott támogatás összege: Babits Mihály Gimnázium DSE 15 000 Ft BIT-Újpest 165 000 Ft BEM Folklór Egyesület 300 000 Ft IV. kér. Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület 500 000 Ft 144/95. (V. 30.) Önkormányzati rendelet alapján visszakerül az alapba. Civil Szervezetek Szövetsége 150 000 Ft Dalszínház Művészbarátok Egyesülete 50 000 Ft 33. Sz. Újpesti Gróf Széchenyi István Cserkészcsapat 100 000 Ft Intarzia Nagycsaládosok Egyesülete 200 000 Ft Kordován Tér Baráti Kör 230 000 Ft Mozgássérültek Budapesti Egyesülete IV. kerületi klub NOE HID csoport Regnum Marianum Újpesti Egyesülete Szilaspatak Szépészeti Egyesület Tungsram Rádióklub Újpest Újvárosi Református Egyházközösség Újpest Helytörténeti Alapítvány Újpesti Baptista Gyülekezet Énekkara Drog Stop Budapest Egyesület Énekkari Kultúráért Alapítvány Honvéd Folyami Flottilla Káposztásmegyeri ÁMK Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont Mozgássérült Csoportja Egymásért Alapítvány Magyar Keresztény Misszió REX Kutyaotthon Alapítvány Tungsram Kodály Zoltán Férfikarért Alapítvány Vass Veronika Camerata Piccolo együttes 100 000 Ft 300 000 Ft 250 000 Ft 80 000 Ft 125 000 Ft 150 000 Ft 300 000 Ft 400 000 Ft 300 000 Ft 150 000 Ft 70 000 Ft 200 000 Ft 100 000 Ft 200 000 Ft 300 000 Ft 150 000 Ft 150 000 Ft Képviselői fogadóóraváltozások Lapunkban a már megszokott és megismert táblázatot mellőzve, ezúttal csak azokat a változásokat tesszük közzé, melyek megjelentetéséhez kérték lapunk segítségét... 1. vk. Diósi László 1995. szeptember 4- én, 17 óra 30 perctől 19 óráig a Pozsonyi u. iskolában. 4. vk. Kalanovics László július 17-én (hétfő) 17 órától a Bp. IV. kér., Nádor u. 1. alatt. 6. vk. Albrecht Péter július hónap utolsó szerdája polgármesteri hivatal II. em. 67., 17 órától. Augusztusi hónap szünet. 11. vk. Skirka Péter július-augusztus hónapban minden hónap utolsó csütörtökje 17-18 óráig a Bp. IV. kér., Nádor u. 1. alatt. 13. vk. Eiselt Géza augusztusi hónapban szünet. 16. vk. Juhász László július-augusztus hónap utolsó szerdáján 17-18 óráig a Bp. IV. kér., Nádor u. 1. alatt. 19. vk. Majzik Ferencné július-augusztus hónap első szerdáján a Babits Gimnáziumban, 17-18 óráig.