Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1994-01-22 / 2. szám
A parkosítás lesz az első lépés (Folytatás az 1. oldalról) < Mit kértek, mit javasoltak a káposztásmegyeri polgárok?- Amit kértek: elsősorban a parkosítást, szabadidő hasznos eltöltéséhez szabadidőközpontot, uszodát, sport- létesítményeket. a közlekedési gondok megoldását. Tehát valamennyi javaslat „visszaköszönt” lakossági fórumon, a választópolgárokkal kapcsolatot tartó képviselőkön keresztül mind-mind eljutott már korábban is hozzánk. < A merre tovább után, hogyan tovább? Mi lesz a javaslatok sorsa?- A javaslatokat az önkormányzat városi bizottsága számára a napokban összegzem, hiszen a megvalósítás egy része itt házon belül, bizottsági javaslat után testületi hatáskörben elintézhető. Ilyen például a parkosítás Ugye. A városi bizottság elé kerülő anyagban és az ezt követő döntés után a testületi előterjesztés során is javasolni fogom a képviselő-testületnek: addig is, amíg nem rendelkezünk az 1994-re szóló költségvetési rendelettel, előlegezzük meg a parkosításra jutó összeget és a tavasz közeledtével mielőbb oldjuk meg a feladatokat, hiszen ez az ottlakók jogos igénye. Más részét képezik az anyagnak majd azok a javaslatok, amelyek megoldása túlnő a kerület hatáskörén és továbbítani fogom a fővárosi önkormányzathoz. Ez utóbbi során nincsenek kétségeim: nem várható azonnali megoldás, s ez annál is inkább sajnálatos, mivel a káposztásmegyeri területek egy részénél tulajdonostársak vagyunk a fővárossal, mindketten érdekeltek vagyunk abban, minél több beruházót tudjunk ide csábítani. mindkettőnk érdeke a képződő haszon mielőbbi visszaforgatása. < Ebbe a témakörbe tartozik a közlekedés is...- Szintén jogos igénye az ottlakóknak, s ez az a kérdéskör, amelyre az előbb már utaltam. Sajnos a tömegközlekedés a Fővárosi Önkormányzat által irányított terület. A lakók jelzését természetesen továbbítom, remélve, egyszer partnerek lesznek, ha nem is a metróépítésben, de legalább a sokszor kért és néhányszor már megígért 12-es villamos nyomvonalának, vagy a fekete 30-as autóbusz útvonalának meghosszabbításánál. Ez nemcsak forgalomtechnikai kérdés, hanem tudjuk jól, anyagi is. De anyagi kérdést jelent annak a lakónak, aki mondjuk, Káposztásmegyer II-ről szeretne bejönni az újpesti városközpontba, hiszen ezt jelenleg kétszeri átszállás után teheti meg, tehát oda-vissza 100 forintba kerül - ha egyedül vág útnak. Tudom, félmegoldás, de cseppnyi eredmény lehet az, amit ígérhetek: tárgyalásokba kezdtünk a MÁV-val és a fővárosi ön- kormányzattal, annak érdekében, hogy a váci vasútvonalnak legyen egy megállója Káposztásmegyer Il-őn. Erre a hely megvan, a pálya, a peron, a vasúti lámpa, stb. kivitelezési költségein pedig hárman osztoznánk 1/3- 1/3 arányban. Természetesen a közlekedésen túl azt is érezzük, ugyan az alapvető élelmiszereket be tudják szerezni a lakótelepen lakók, sok apró ruházati bolt is létesült, mégis jó volna iparcikkek árusítására áruházat, bútorboltot stb.-t építeni, vagy éppen egy autómosót. És jogos igény a szabadidő hasznos eltöltése és az egészséges élet elősegítését biztosító uszoda, sportközpont létesítése. Mindezek, jól tudjuk, nem máról holnapra megvalósítható beruházások. Ezekhez partnereket, befektetőket keres az újpesti önkormányzat. Bízom abban, 1994-ben megindulhatnak olyan fejlesztések, beruházások, amelyek hasznát mielőbb érezni lehet a kerület több pontján. Erről az Újpest című lap segítségével is szeretnénk a közeljövőben tájékoztatást adni. Egyúttal szeretnénk köszönetét mondani a lap segítségével azoknak a Káposztásme- gyeren élő polgároknak, akik leírták véleményüket, és javaslataikon túlmenően leírták azt is, hogyan élnek, mi foglalkoztatja őket a lakótelepen...-bkKáposztásmegyer parkosításra és befektetőkre vár... (Fotó: Horváth Dávid) Variációk egy témára: Ha nem csengett, miért nem csengett?... Január 10-én a kerület több pontján arra emlékeztek: 49 évvel ezelőtt ezen a napon ért véget Újpesten a II. világháború. A megemlékezés résztvevői voltak: dr. Derce Tamás polgármester (képünkön a Víztoronynál lévő koszorúzáson), az MSZP, a Magyar Munkáspárt, a MEOSZ és az Újpesti Munkásmozgalmi Klub képviselői. Fotó: Horváth Dávid Volt, aki izgatott érdeklődéssel, volt, aki türelmetlenül, s volt, aki dühös követelése tudtul adásával hívta fel karácsony hetében telefonon az Újpest szerkesztőségét, mondván: nyakunkon a karácsony, és még nem szól - a lapunk hasábjain is beígért - újonnan beszerelt telefon... (Akiknél csengett, azok nem jelentkeztek.) * Igaz is, miért nem szólaltak meg Újpesten az újonnan beszerelt telefonok?- kérdeztem Török Fe- renctől, a Lipót Távbeszélő Üzem vezetőjétől.- Ki kell javítanom a kérdést. Ugyanis nem általában maradtak némák, hanem csak kis százalékuk. A tényleges helyzethez hozzátartozik, hogy ott, ahol a jogviszonykötés lehetséges volt, az előszerelések megtörténtek. így több mint 1000 állomás felszerelésére került sor. * Ezt követően mennyi idő után élhet a vonal?- December 15-én adtuk át a forgalomnak az újpesti telefonközpont számmezejét. Ezt követően a diszpécser szúrópróbaszerűen már az első napon mintegy 50 új állomást felhívott. * Lehet, hogy a reklamálókhoz nem jutott el a diszpécser hívása?- Az ellenőrzés folyamatos volt. Nem titok, hogy készülék- és hálózati hibákra egyaránt akadtak. Egy tény: ahol az ellenőrző hívás valamilyen hibát jelzett, azt kiadták javításra. Reméljük, ezt az új előfizetőink is tapasztalták. Ám ha még mindig van ilyen jellegű panasz, kérjük, jelezzék újpesti központunkban a 169-1906 telefonszámon. • * November 27-i lapunkban az ön tájékoztatása alapján azt írtuk, hogy 1500 külön vonalú állomást létesítenek. Most mégis csak 1000-ről van szó.- Igen, 1500 állomást ígértünk, s ezt teljesíteni is akarjuk. Ám ez nem csak tőlünk függ. Még most is folyamatosan érkeznek hozzánk az igénymódosítások. Több megkeresésünkre viszont egyáltalán nem válaszoltak, holott korábban beadott igényüket nem vonták vissza. Az újabb bekapcsolásokat csak ezeknek az ügyeknek a rendezése után tudjuk elvégezni. ígéreteink teljesítéséhez tartozik az is, hogy az új beltéri nyilvános állomások átadása megtörtént, s ahol megvolt a hálózat, ott a korábbi üzleti igényeket is kielégítettük. 4= Milyen információ adható az olyan panaszokra, mint például a Szigeti József utcai lakóké? Az utca egyik részén lakók kaptak telefont, a többiek viszont nem. Miért?- Mint korábbi tájékoztatómban is elmondtam: Újpesten most csak ott tudtunk állomást létesíteni, ahol a műszaki lehetőség adott volt, vagyis rendelkezésre állt a - már évekkel ezelőtt elkészült - hálózat. Sajnos, ilyen terület az említett Szigeti József utca is, ahol a már meglévő hálózat adta a lehetőséget, de a korlátot is. Csak addig tudtunk terjeszkedni, ameddig a hálózat ért. £ Érthető az ilyen helyzetbe került telefonigénylők lamentálása. Az ő helyzetük tehát reménytelen?- Szeretnénk, ha nem az lenne. Az említett példához hasonló adottságú területeken - ahol 20-nál több igénylő van - számkapacitási lehetőségünkhöz mérten fejlesztést javasoltunk. Realitása van annak, hogy erre még az idén sor kerül. * Ez jó hír, s igazán jó lesz, ha megvalósul... Köszönjük a tájékoztatást.- m - e -