Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1994-03-19 / 6. szám
J VÁLASZTÁS *94 melléklete Az V jé? Választási felhívás! A közel félmilliós magyarországi cigányság válságos korszakát éli. A hatvanas-hetvenes- nyolcvanas évekre a cigányság az akkori iparosítás következtében eljutott a csaknem teljes foglalkoztatásig. A kedvező folyamat eredményeként a cigányság - ha szerényen is - elindulhatott a polgárosodás útján. A kedvezőtlenül megváltozott gazdasági viszonyok a hazai cigányság társadalmi felemelkedését megállította, és kilátástalan helyzetbe hozta őket. 90-ben úgy tűnt, hogy a demokráciában nagyobb súllyal fogják képviselni a cigányság ügyét. A cigányság érdekeinek képviseletére azonban egyik párt sem törekedett. A cigány lakosság nagy része (60-80 százalék) munkanélkülévé vált, sőt, megjelentek a „konzervatív” rasszista, újnáci mozgalmak is. Az a kísérlet, hogy a nemzeti kisebbségek külön törvény alapján parlamenti képviselethez jussanak, meghiúsult a kormánypártok és az ellenzék „ügyes” keresztbeszavazásán. Minden egyes társadalmi csoport annyit képes a javakból - a jogokból és a lehetőségekből - megszerezni, amennyire a saját erejéből telik. Tennünk kell azért, hogy csökkenjenek velünk szemben az előítéletek, de a legfontosabb, hogy politikai nyomásgyakorló tényezők legyünk. Pártot kellett létrehoznunk, hogy képviseljük a különböző roma érdekeket, és bekerüljünk a Parlamentbe. Úgy gondoljuk, hogy Magyarországon szociális biztonságra van szükség, szűkíteni kell a társadalmi egyenlőtlenségeket, áttörést kell elérni a foglalkoztatáspolitikában, szorgalmazni a munkahelyteremtést, felzárkóztató programot kidolgozni az oktatásban. A parlamenti gyakorlatnak megfelelően egy kis frakció is viszonylag sokat harcolhat ki a cigányság számára a kormánypártok vagy az ellenzék mellett szavazva. A romák a magyar társadalom részei, így tehát nincs olyan törvény, amelynek meghozatalában ne volna szükség a részvételünkre, döntésünkre, érdekérvényesítő képességünkre. Erre csak akkor van esély, ha a magyar társadalom jelentős része is támogat bennünket, és ránk adja szavazatát. Éppen ezért nyitottak vagyunk az úgynevezett „nem cigány” állampolgárok irányába, hiszen érdekeink közösek. A magyar társadalomnak jól felfogott, közös érdeke, hogy közös hazában biztos megélhetése, emberi méltósága és félelem nélküli jövője legyen mindenkinek. A Roma Parlament Választási Szövetsége Bemutatkozik az Agrárszövetség Az Agrárszövetség a polgári agrárpárt. Mit keres a csizma az asztalon, mit képvisel egy agrárpárt Budapesten? Magyarország hagyományosan agrárország, ahol a mezőgazdaság állapota határozza meg a lakosság életszínvonalát. Az elmúlt négy évben felelőtlen politikusok a hajdani sikerágazatot lezüllesztették. A szövetség célja jól működő gazdaság, ezen belül hatékony agrárágazat megteremtése. A vidék és a város csak együtt boldogulhat. A mezőgazdaság az ipari termelés húzóágazata. A magas színvonalon működő mezőgazdaság a hazai ipar legnagyobb vásárlója, ugyanakkor jó minőségű nyersanyaggal látja el az élelmiszer- és könnyűipart. Az Agrárszövetség nem a politikusok, hanem a józan szakértelem pártja. Jelöltjeink szakemberek, akik képviselőként olyan törvényeket fognak hozni, melyek Magyarország, az állampolgárok, és nem egyes csoportok érdekeit szolgálják. Tudjuk, hogy az ország gazdaságát nem az atyáskodó állam, hanem a szabad vállalkozások sokasága, az állampolgárok tehetsége és szorgalma lendíti fel. Az Agrárszövetség célja: megfékezni társasalmunk és a családok széthullását! Családbarát adópolitikát akarunk, terveink vannak a lakáskérdés megoldására, a munkanélküléség enyhítésére. Rendezni kell végre a nyugdíjasok helyzetét! Valóban ingyenessé kell tenni a korszerű egészségügyi ellátást, a magas színvonalú oktatást. Nagyobb önállóságot, döntési szabadságot szeretnénk biztosítani a helyi önkormányzatoknak. Támogatjuk a civil szerveződéseket, a városi, regionális érdekképviseleteket, mert ők ismerik lekóhelyük problémáit, és a megoldási lehetőségeket. Pártunkat Újpest és Palota határán a 6. számú választókerületben Béldi Ferenc képviseli. Kérjük, hogy ajánlásukkal majd szavazatukkal támogassák az Agrárszövetséget célkitűzéseink megvalósításában! Az élet alapja a föld, a nemzet alapja a polgár! Dr. Kovács Tibor (38 éves) az Agrárszövetség képviselőjelöltje Újpesten (5. oevk.) 1956-ban születtem, tősgyökeres újpesti családban. Több évig versenyszerűen sportoltam, edzősködtem az Újpesti E. Izzó lövészklubjában. A Kertészeti Egyetem elvégzése után, az Óbuda Tsz-ben helyezkedtem el kutatómérnökként. 1982-től közel tíz éven át vezettem az OVIT mezőgazdasági szakértői osztályát. Időközben közgazdasági szakmérnöki végzettséget szereztem, majd summa cum laude doktoráltam. Több publikációm is megjelent. Szakmai tevékenységem elismeréseképpen az Igazságügyi Minisztérium kinevezett a Fővárosi Bíróság igazságügyi szakértői közé. Jelenleg a GEACOŐP Szakértői Iroda tulajdonos-cégvezetője vagyok. Hobbim a horgászat és a természetjárás. Bédi Ferenc (38 éves) az Agrárszövetség képviselőjelöltje, Újpest-lstvántelek (6. sz. oevk.) Sopronban születtem, 1980-ban költöztem Budapestre. Nős vagyok, öt gyermekem van. A gimnáziumot szülővárosomban, felsőfokú tanulmányaimat a Drezdai Műszaki Egyetemen végeztem. A LIG- NIMPEX Külkereskedelmi Vállalatnál kezdtem el dolgozni, innen a TSZKER vállalathoz kerültem. Itt kapcsolódtam be a magyar agrár- és élelmiszerfeldolgozó-ipar exporttevékenységébe. A munkavégzés mellett a Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakán folytattam tanulmányokat. A fóti szövetkezettel alapítottam meg a FOTIMPEX Külkereskedelmi Irodát, mely jelenleg Foods and Woods Kft. néven működik, és ügyvezető igazgatója vagyok. Hobbim a család, utazás, természetjárás. áí) A lap 5-8. oldalún megjelenő írásokat a szerkesztőség a partoktól kapta. Az ÚJPEST választási mellékletében az alábbi pártok kérték helyi szervezeteik, választási irodáik közzétételét. Ugyanitt várják a választóktól az ajánlószelvényeket: jAAl Agrárszövetség: 5. sz. vk. (Újpest) Választási Irodája. Tel.: 132-0431. Fax: 111 -04-20. 6 sz. vk: 1151 Budapest, Szántóföld u. I. Tel./fax: 169-8533, 169-4242, telex: 202880. 1042 Budapest, Pozsonyi út 11. Postacím: Bp. Pf. 18. 1325. A MUNKÁSPÁRT irodájának címe: 1046 Budapest IV.. Munkácsy Mihály u. 51/a. Érdeklődésüket várjuk: hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek 16-19 óráig, valamint Káposztásmegyeren a Közösségi Ház, 1048 Budapest IV., Lóverseny tér 6. sz. alatt minden hétfőn 17-19 óráig. Szabad Demokraták Szövetsége: 1042 Budapest, Tavasz u. 4. (Ady Endre Művelődési Központ.) Kereszténydemokrata Néppárt újpesti szervezete: 1046 Budapest, Nádor u. 38. Köztársaság Párt: 1042 Budapest, Árpád út 154. Tel. és fax: 189-0851. Magyar Demokrata Fórum újpesti szervezete: 1046 Budapest, Szent MDF László tér 7. Tel.: 169-8894. Jípt MSZP újpesti szervezete: 1046 Budapest, Nádor u. 1. Tel.: 169-4205, fax: 169-1069. Magyarországi Zöld Párt: 1041 Budapest, Deák u. 51. Tel.: 180-42-09. Zöld Alternatíva 1046 Budapest, Intarzia u. 8; 1046 Budapest, Pácoló u 11-13. Roma Parlament Választási Szövetsége: Ady M. K. (IV., Tavasz u. 4.) naponta 17—20 óráig Csonka Imre —— Magyarországi Szociáldemokrata Párt újpesti szervezete, Ady Endre Művelődési Központ, minden kedden 17-19 óra között. Levélcím: 1325 Mszdp Bp„ Pf. 198. Független Kisgazdapárt 5. sz. v-iroda: 1042 Király u. 13. 13-20. óráig. Tel.: 160-1667. 6. sz. v- iroda: 1157 Budapest, Erdőkerülő u. 36/b. Tel.: 164-4912; 9—17-ig. 5