Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1994-04-30 / 9. szám

szálai... Henricus Hermanus M. Sondaal, a Holland ki­rályság nagykövete „műsoron kívül" kért szót, s arra emlékeztetett: jó érzés, hogy békében, barát­ságban avatjuk itt, Magyarországon a Barátság Tu­lipánkertet. Őexcellenciája Horvátországból érke­zett ugyanis vissza Budapestre, és még mindig az ott látottak hatása alatt állt. Dr. Derce Ta­más, Újpest pol­gármestere kö­szönetét fejezte ki az adományo­zónak és az ala­pítvány tagjai­nak, hogy Ma­gyarországon be­lül éppen Újpes­ten létesül a park. S, hogy a békegondolatok megfogalmazása mellett az alapít­vány igen nemes célokat, a művé­szek támogatását tekinti fő feladatának. Majd ar­ról szólt: a tulipánstaféta egy év múlva Franciaor­szágba, Strasbourg városába ér. (Sajnos Strasbourg alpolgármestere hirtelen jött betegsége miatt ma­radt le a repülőgépről, talán 3 hét múlva érkezik Magyarországra.) Strasbourg, mint az Európa Ta­nács fővárosa, méltó lesz a fogadásra, hiszen so­kat tettek a II. világháború utáni Európa újjáalakí­tásáért. A köszöntők elhangzása után Dr. Derce Tamás polgármester és Paula Konan asszony a nemzetiszínű szalag átvágásával felavatta és adta át a lakóknak a Barátság Tulipánkertet. Az ünnepség résztvevői ezután a Bem folklóregyüt­tes táncát és a Lőrinc utcai általános iskola kórusának dalait élvezhették. És zárásként folytatódott az Erkel Gyula Zeneiskola növendékei által játszott térzene. A vendégeknek ezután „szomszédoltak”, dr. Tomka Ferenc plébános mutatta be számukra az épülő templomot. Majd az Árpád út 66. szám alatt, az Újpest Galéria épületegyüttesében lévő tükörteremben folytatódott az avatási ceremónia, a beszélgetések, köszöntők sorozata. Paula Ko­nan porcelán tulipánt ajándékozott Újpest polgár- mesterének, Andreas Röhl Marzahl címerével dí­szített porcelán vázával lepte meg vendéglátóját. Szokás, hogy az alapítvány is ajándékot kap, Új­pesttől egy tulipánosláda vándorol tovább. Ked­ves színfoltja volt az ünnepségnek, amikor Cat­herine Kovács Strasbourg polgárainak nevében átvette Dr. Derce Tamástól a tulipánkeít létesíté­sére feljogosító diplomát és a hatalmas tulipán vi­rágkosarat, amelyben a piros és sárga virágok Új­pest színeit jelentették. Wisinski úr is itt vette át Pavel Dybak nevére szóló alapítványi ösztöndíjat. Majd a jelenlévők Dr. Derce Tamás pohárköszön­tője után a barátságra emelték poharaikat. A Barátság Tulipánkertben azóta gyönyörűen nyílnak a tulipánok, emlékeztetve a közelmúlt eseményeire és a régmúlt napok történelmére. Bangha Katalin Fotók: Horváth Dávid Meghatódott a királynő történetén Kedvence: a tulipán A Bem folklóregyüttes táncában sokan gyönyörködtek. Az épülő templomban. A kép jobb szélén Andreas Röhl, a testvérváros polgármestere, bal szélén dr. Tomka Ferenc plébános. Az ünnepségen résztvevő polgárok között: Hock Zoltán alpolgármester, Hericus Hermanus M. Sondaal, a Holland Királyság nagykövete és virággal a kezében Paula Konan. Nem lepődtem meg, amikor kérdésemre, ! hogy mi a kedvenc virága, Paula Konan asszony azt válaszolta: a tulipán. Washing- | ton melletti házának kertjében sok száz tuli- ,j. pán, s emellett rózsa is pompázik. De termé­szetesen a tulipáné az első hely, úgy is mondhatnánk: a fő hely, s mint nemcsak a virágot szerető, hanem ahhoz értőként is mondja: különbö­ző fajták egymás után nyílnak, kis kihagyással az év nagy ré­szében és hosszan virágza­nak.- Honnan származott az öt­let a tulipánkert megvalósítá­sára és az alapítvány létreho­zására?- A washingtoni önkor­mányzat turisztikai szakembe­reként gyakran jártam Ottawá­ban. Kézenfekvő volt, hogy megismerjem a tulipánok se­gítségével közvetített monda­nivalót. Mélyen meghatott Ju­lianna királynő és Beatrix tör­ténete. Arra gondoltam: miért ne ismerje meg a világ ezt a történetet. A folytatás is „me­sébe illő" volt, javaslatom meghallgatásra talált. Innen már követték egymást az ese­mények, egyik ötlet hozta a másikat. Nem­csak az alapítvány tőkéje teremtődött meg, hanem segítő emberek jóvoltából, további támogatókra is leltünk. Thomas Deering amerikai zeneszerző például megkomponál­ta az itt, Újpesten is hallott „tulipán indu­lót”, a Barátság Tulipánkert himnuszát.- Ön évente nagy utat tesz meg, amikor a barátságkertet fogadó országba látogat. Ho­gyan tetszett Önnek Budapest, illetve Újpest?- Örömmel és kíváncsian jöttem férjemmel, aki az alapítvány igazgatója, és washingtoni segítőmmel. Nagyon tetszik az önök városa. Újpest is tiszta, rendezett, és nagyon nagy szeretettel fogadtak a város vezetői.- Az alapítvány ajándé­kai közé került az újpestieké, a magyar tulipános ládika. s ezek az ajándékok egy kis kiállításon vándorolnak mindig oda, ahol tulipánkert létesül. Reméljük 10 év múlva jó nagy csomaggal indul út­nak. ..- Ez bizonyára így lesz, de remélem lesz lehetőség arra: idővel egy kis múzeu­mot rendezzünk be a „ván­dorkiállítás” helyett, amely a tulipánstaféta valamennyi ál­lomásán kapott ajándékokkal is jelképezi a megtett utat.- Mint virághoz értőt kér­dezem, az újpesti tulipánok igényelnek-e valami különleges bánásmódot?- Csak szeretetet - mondja mosolyogva Pa­ula asszony. - Ezt a virágok is „megérzik”. És virágzásukkal évről évre meghálálják majd, ami feléjük sugárzik... Paula Konan asszony, az Újpest Galéria épületében. A tulipános ládika az újpestiek ajándéka, a falon a Barátság Tulipánkert zászlaja. A kép jobb szélén Mérey Zsolt, a Fővárosi Önkormányzat képviseletében 3

Next

/
Thumbnails
Contents