Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1994-04-02 / 7. szám
HHHnmH i—™ Hock Zoltán alpolgármester elmondta: az önkormányzat mecénásként is támogatja az újpesti művészeket. Ennek egyik formája az a pályázat, amelyet ezen a találkozón hirdettek meg... (Fotó: Horváth Dávid) Régóta készültek rá, most végre alkalom is adódott arra: az Újpesten élő képzőművészek és a város kulturális vezetése baráti beszélgetésen ossza meg egymással elképzeléseit, gondjait. Március 23-án végre sor kerülhetett e találkozásra, éppen az erre legalkalmasabb helyen: az Újpest Galéria épületegyüttesében. Hock Zoltán, az önkormányzat kulturális alpolgármestere elmondta: szeretné, ha ebben a „kisváros- nyi” nagyságú kerületben még inkább pezsgővé válna a művészeti élet. Az itt élő és alkotó művészek nemcsak itt élnének, hanem témájuk megválasztásánál is merítenének a hétköznapok pillanataiból. Nos, mint ahogyan a galériában most jelenlévő művészek elmondták: nemcsak vendégként, hanem kiállító alkotókként is szeretnénk e szép épület falai közt megjelenni. S erre minden bizonnyal lesz is lehetőségük. A képzőművészek eddig is tapasztalt megbecsülése elismerése mellett az önkormányzat most pályázati felhívást tett közzé ezen a találkozón, a „Pállya Celesztin" pályázatot, amely Újpest egykori díszpolgárának állít emléket, de a ma képzőművészeinek szól, a következők szerint: Bp. Főváros IV., kerület Újpest Önkormányzata a sokoldalú festőművész polihisztor tevékenysége előtt tisztelegve, a nevét megörökítő pályázatot hirdet, a .Pállya Celesztin Képzőművészeti Pályázatot. A kiírók célja a városrész múltjának, jelenének, híres szülötteinek, vagy alkotó tevékenységükkel Újpestet gazdagító személyeknek a képzőművészet eszközeivel való megjelenítése, megörökítése és az Újpesthez kötődő alkotók tevékenységének szellemi és anyagi ösztönzése. A pályázaton részt vehet minden olyan hivatásos vagy életformáját tekintve amatőr művész, aki Újpesten él vagy munkáját a kerületben végzi. Pályázni maximum 2 alkotással lehet minden műfaji és technikai kötöttség nélkül, kiállításra alkalmas formában. Méretekre vonatkozó megkötések: grafikai alkotásoknál a maximális méret 100x70 cm, míg táblaképeknél 150x150 cm. A művek nemzetközi vagy országos kiállításon még nem szerepelhettek. A benyújtás határideje: 1994. augusztus 9. Az alkotásokat az Újpest Galériában kell leadni (Bp. IV., Árpád út 66.), a kiállítóterem nyitvatartásához igazodva. Az alkotásokon kérjük tüntessék fel a szerző nevét és levélcímét, a mű címét, műfaját és méreteit. A beadott művekből az Újpest Galériában kiállítást rendeznek. A pályázat díjai: I. díj: 50 000 Ft, II. díj: 30 000 Ft, III. díj: 20 000 Ft. A kiírók fenntartják a jogot a díjak esetleges megosztására és a kiállított művekből az elővásárlásra. Az eredményhirdetésre az Újpesti Városnapok keretében kerül sor, 1994. szeptemberében. BESZÉLGETÉS A RABBIVAL A holocaust-megemlékezések időszakában, amikor a hazai zsidóságnak szinte minden tagja gyászolja egy vagy több ártatlanul elpusztított rokonát, amikor a jóérzésű emberiség lehajtott fejjel szégyenkezik a nevében mások által elkövetett bűnökért, mondom: a gyász évadján ma is gyűlölködő kezek a névtelenség sötétjébe bújva meggyalázták az újpesti zsinagóga falát is. A mocsok mára eltűnt a falról, a döbbent szégyen is köztünk munkál. Ezért kértem elgondolkozó beszélgetésre a tanítót, a fiatal újpesti rabbit: Markovics Zsoltot. — Rabbi úr! A zsidóság ellen földrajzi térben és történelmi időben elkövetett attrocitások száma igen nagy. Hogyan éli meg a több ezer éves nép a fel-fel- horgadó fenyegetettséget, a meg-megújuló attrocitá- sokat? — Koronként másképp. A spanyolországi és angliai kiűzetés előtt főként theológiai vitákban támadták a zsidóságot és ennek hatására sok ezer ember élete vált fenyegetetté. Az európai betelepülések idején Magyarországon is rendeletileg határozták meg hol, milyen körülmények között telepedhettek le és milyen munkákkal foglalkozhattak, és honnan, miből lettek kitiltva. így alakultak ki bizonyos foglalkozási ágak, amelyekben hagyományosan ma is nagy a zsidók számaránya. Ám a fenyegetettség csökkent. Az 1860-as években volt egy gyűlés, amit követően a zsidóság kettészakadt. Az orthodoxia megmaradt a zártabb közösségekben, a neológia kivált, és asszimilálódva a reális élethez kitört, létrejött a zsidó értelmiség bizonyos addig elzárt pozíciókban is: magánorvosok, ügyvédek, újságírók lettek, nem csak pénzforgató kereskedők vagy bankárok. Ezzel együtt felütötte a fejét egyfajta értelmiségi antiszemitizmus is. A társadalmi kivetettség a kiegyezést követő mintegy 60 évig elnyugodott, bár idővel megjelent a politikai antiszemitizmus jelensége is. Ä kormányérdekek azt kívánták, hogy egyes társadalmi bajokról elterelődjön a figyelem, amihez a zsidóság mindig jó bűnbaknak számított. Ám 1939—40-ig még meg tudta menteni legalább az életét, amit ezt követően már egyre kevésbé tehetett meg. Ezért is volt az, hogy 1945-öt követően sokan úgy gondolták, hogy soha többé nem lesz antiszemitizmus. Sajnos tévedtek. Csak a mostani időszakot tekintve körülbelül hat nagyobb attrocitás érte a zsidó közösségeket: templomok bombariadói, falfestések. A mi zsinagógánkban is elmaradt az istentisztelet, mert az emberek féltek. Gondoljunk arra, hogy a templom melletti öregek otthonának lakói még pontosan érzik az egykori félelmeket, amiket a fasizmus és a nyilas terror bélyegzett beléjük kitörölhetetlenül. Többen a félelemtől rettegve ismételgették: „Minek csinálják ezt velünk? Inkább vigyenek a Duna- partra és legyen már vége az egésznek!” Szerencsétlen, egyszerű, beteg, idős emberek így élik át az ilyesmit. Ami aggasztó, hogy eléggé szabadon üthetik fel fejüket szélsőséges eszmék, csoportulások, a kormányzatnak pedig úgy tűnik nem túl sietős elhatárolódnia, fellépni ezek ellen, vagy éppen megkövetni a megbántottakat. — Mit tehet ilyen helyzetben a rabbi, és mit a szélesebb értelemben vett társadalom, a jóérzésű állampolgár? — Én természetesen mind a hittel, mind egyéb módon igyekeztem megnyugtató módon csitítani a félelmeket. Újpest egyébként „sziget a fertőben”, itt az átlagnál jóval kevesebb az antiszemita megnyilvánulás. A szegényebb rétegek amúgy is nyitottabbak egymás iránt. De az iskolázatlanság, a félretájékozottság táptalaja a szélsőséges megnyilvánulásoknak és eszméknek, ezért is van, hogy a „bőrfejűek” okkal, ok nélkül igyekeznek provokálni minket. És ez a szemlélet sokszor a családban kezdődik, ahol a gyerek hallja a „zsidózást” és öntudatlanul is átveszi. A hétköznapi ember lényegében a családjában és az életvitelében tehet az antiszemitizmus ellen. A más egyházak vezetői a szószékekről ítélhetik el az efféle attrocitásokat és filozófiákat. írók, költők, politikusok szavára is sokan odafigyelnek, és öröm, hogy sokan kiállnak mellettünk őközülük is. A Raoul Wallenberg Társaság tevékenysége is egyre szélesebb körben ismerteti meg a zsidó-keresztény gyökereket, lebbenti fel a fátylat a vélt zsidó misztikumról. És nekünk is az a feladatunk, hogy konferenciákon, széles körű tájékoztatókon, előadásokon keresztül ismertessük meg a zsidóságot a maga másságában, de még inkább a maga hasonlóságában. Hogy ne kelljen sem félni, sem szégyenkezni... Hogy együtt lehessen élni. A Markovics Zsolt rabbi úrral folytatott beszélgetés záradékául engedje meg az olvasó, hogy néhány ismeretbővítő adalékkal szolgáljon az újságíró az Újpesti Izraelita Hitközség történetét illetően. (Az adatokat Kadlecovits Géza úr, helytörténész, volt szíves rendelkezésemre bocsájtani.) Az újpesti izraelita hitközség alapítása egybeesik Újpest megalakulásának idejével. 1836-ban Lőwy Izsák és családja ideköltözésével megindult a zsidók újpesti letelepedése. A frissen betelepült zsidó családok kereskedők és iparosok voltak, németül beszélő magyar állampolgárok. 1838-ban már 10 család élt itt, akik Lőwy Izsák elnökletével megalakítják az első hitközséget. Az 1848-as szabadságharcban az Újpesti Zsidó Hitközség önkénteseket állított és jelentős pénzadománnyal segítette a szegény sorsú családokat. 1872-ben megalakítják az első civil egyesületet kulturális és jótékonysági céllal. Az első zsidó templom Újpesten 1836-37-ben épült a g ró/* Károlyi István által adományozott telken, a mai Bocskai utcában. A ma is létező második templomot 1886-ban építették. 1920-ban már 11 300 zsidó állampolgára volt a városnak. Jelentős szerepet játszottak mind a város közéletében, mind az ország ipari, vállalkozói, művészeti életében. A II. világháború valamennyi egyház közül a zsidó hitfelekezet számára jelentette a legnagyobb veszteséget. Az előbb gettóba elkülönített, majd munkaszolgálatra és koncentrációs táborokba hurcolt zsidók közül mintegy 17 000 újpesti ember halt meg az üldöztetések során. Halálukra emléktábla emlékeztet. Kegyelet a holtaknak - és türelem az élőknek! Muzsay András 2. ÜHS A zsinagóga épülete (Fotó: Horváth Dávid)
