Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1994-12-16 / 29. szám
[PEST Újpesti polgárok A • 1 // Újpest település fennállása óta az asztalosok és a bőrösök városa. Kálmán István egy asztalosdinasztia tagja. Polgár. Ci- toyen, a nagy francia forradalomban kialakult megszólítás szerint, szabad város polgára. Iparos, aki ha kell megél a két keze munkájából, vállalkozó, aki kamatoztatni tudja a képességeit. Volt idő, amikor a két keze munkájából élt. Mint a sokszor emlegetett nagypapa, a dinasztia megalapítója, aki elindult egy felvidéki városkából szülői áldással és a tarisznyájában egy váltás ruhával. Akár a mesében, vándorútra kelt, talán csak a hamuban sült pogácsa hiányzott a motyójából. Bár ki tudja... Az iparoslegények vándorlása magától értetődő szokás volt. Gyakorolta a szakmát, megismerte, tanulta a világot. Ahol otthonra lelt, letelepedett. A nagypapa 1910-ben érkezett Újpestre. Kedvező volt a település fekvése, akkoriban még a folyókon úsztatva szállították a fát, a nyersanyagot. Nagypapa 1912-ben egy pincehelyiségben, egy szál gyalupaddal, kéziszerszámokkal, egymaga kezdett dolgozni. És nagyon tudott dolgozni. Szerencsésen nősült, mert a felesége - mai szóhasználattal élve - menedzser típusú asszony volt. Kézben tartotta a gyeplőt abban az időben is, mikor nagypapa hadifogságban volt. Négy év után térhetett haza és folytatta a munkát. A harmincas évekre komoly üzeme volt a Deák utcában, ahol most a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola áll.- „Ebben a házban van az Asztalos Faipari Szövetség központja is” - mondja Kálmán István, amelynek ő a budapesti elnöke. Ezen a területen éltem gyerekként. Emlékképek és feladatok fogadnak, ha belépek a Szövetség irodájába. A Nagypapa üzemében a fénykorban 30 munkás dolgozott, komoly, szép stylbútorokat készítettek. A második nemzedék, a Papa, már gimnáziumot végzett, de folytatta a hagyományokat - még abban is, - némi tréfával -, hogy ő is orosz fogságba esett. Ami persze távolról sem volt tréfa. Nagypapa kényszerből az államosítás előtt leépítette az üzemet. A helyiségeket raktárnak bérelte egy nagyvállalat, egy kis műhelyben pedig ketten a fiával dolgoztak, bérmunkát végeztek. 1954-ben Papa, vagyis a második nemzedék, kisiparos lett, 1-2 munkással exportra gyártottak bútorokat. Papa az Ipar Kiváló Mestere, a nagypapa Aranykoszorús mester. Megvoltak. Míg 1980-ban szanálták a házat, ahol a műhely volt. Papa úgy elkeseredett, hogy azt mondta: elég! És akkor színre lépett a harmadik nemzedék. Kálmán István faipari mérnöktanár elcserélte a szanáláskor kiutalt lakótelepi lakását egy Megyeren lévő kis családi házra is annak pincéjében elkezdte elölről. Sokan megmosolyogtak - emlékszik -, akkor kinevettek, most már kevésbé... Honnan volt bátorságom? Talán a Nagypapa példájából, aki ugye szintén egy pincében kezdte. Talán mert úgy érzem, annyira lent vagyunk, hogy most már törvényszerűen felfelé kell menni. Három év múlva - talán a sors furcsa játékaként - sikerült egy régi, lakatlan házra cserélni a meglévőt -s újra a - Deák utcában. És itt kialakult egy műhely újra a földszinten. Két éve a Nádor utcában egy romos üzlethelyiséget helyrehoztunk és a gyártott bútorokat ott akartam eladni. Az üzlet ma is megvan. Jelentős forgalmat bonyolít le, nem éppen szekrényből, asztalból vagyis nem bútorokból, hanem abból, ami a bútoriparhoz szükséges: zárak, vasalások, festékek, lakkok, ragasztók, pácok és még nagyon sok minden, pontosabban minden, ami a bútorok iparszerű gyártásához szükséges, vagy ami a hobbiként űzött munkákhoz kell. A Nádor utcai szaküzlet profilja, ahogy mondani szokták, menet közben alakult: a bútorokra mind kisebb, a kiegészítőkre mind nagyobb az igény. Mára már kialakult és mindig bővül a vevőkör, külkereskedelmi forgalmat is bonyolítanak, szájhagyomány útján is terjed az üzlet jó híre. És a műhelyben csend van? A műhelyben munka van. Mennyiségben kevesebb, minőségben magasabb szintű munka. Mondhatjuk, egyedi darabok készülnek. Az „átlagpolgárnak" nincs arra igénye, pontosabban pénze, hogy csereberélje a bútorait. De van egy réteg, amely az utóbbi években emelkedett ki az átlagból, aki megengedheti magának, olyan legyen a lakása berendezése, amilyen senki másnak nincs. És Kálmán István megtervezi, s ha kell elkészíti a testre- szabott berendezést. - Nem kell őket irigyelni - céloz az újonnan meggazdagodottakra. Feltéve, ha munkával, tehetséggel, szorgalommal keresték a pénzt. Gazdagodásuk másoknak is munkalehetőséget ad. Kálmán úr optimista alkat, aki a feléig töltött pohárra nem azt mondja, félig üres, hanem azt: félig telt. Állítja, hogy a „hozzáállás” képes befolyásolni az ember életvitelét, mosolyra és bizalomra többnyire azonos a válasz. - A rosszban is meg kell látni a jót - a szólásmondás is úgy tartja: minden rosszban van valami jó. Bízik abban, hogy az asztalosipar ismét fellendülőben van Újpesten. Tapasztalatai szerint jelenleg kevés az igazán jól képzett szakember. Kialakulóban van a családi vállalkozás, ahol mindenki, minden családtag, szívügyének tekinti a jó munkát. A tisztes ipar kifejezés újból tartalmat kap, egymást váltó nemzedékek vigyáznak a család, a vállalkozás hírére, nevére. A Kálmán család negyedik dinasztiája, Kálmán István fia, jelenleg Sopronban tanul. Faipari mérnöknek készül. Olyannak, aki mint az elődök, kétkezi munkás is és vállalkozó is, ahogy éppen szükség van rá. Leánya a közgazdasági egyetemre jár, hiszen egy jó vállalkozáshoz közgazdászra is szükség van. A centenárium, a cég alapításának 100. évfordulója már a negyedik dinasztia ünnepe lesz. - Időben kell átadni a stafétát - mondja Kálmán István. Akkor engedi futni a fiatalt amikor van lendülete. Az idősebb adja a tapasztalatot, a fiatal az erőt. Ez a fejlődés útja. És nemcsak az asztalosiparban... Rubindiplomás tanítónő Kilencvenhét esztendő. Ennyi idős Jurkovich Viktorné rubindiplomás tanítónő. Szép kor. Valóban szép? Jurkovichné Adélka azt mondja, néha ő is megkérdezi: „Te jó Isten büntetsz engem, vagy ajándékozol ezzel a hosszú élettel?" A rubindiploma tulajdonosa 75 évvel ezelőtt vizsgázott az Eperjesi Állami Tanítóképző Intézetben. Herczeg Adélka Kassán született, de még kicsi lány volt, amikor a papát a fővárosba helyezték. Újpesten járt polgári iskolába - Az első számúba - mondja -, ahol Scherer Győző volt az igazgató - s azért ment vissza a szepességi képzőbe, mert ott bentlakó lehetett, s nem kellett annyit utazni, mint Újpestről Pestre a képzőbe. Tanított helyettesként az Erzsébet utcai, a Toldy utcai, az Attila utcai iskolákban, majd mint kinevezett, a Viola utcaiban - negyven esztendeig. 1928-ban férjhez ment a Könyves Kálmán Gimnázium rajztanárjához, öt év múlva özvegyen maradt két pici gyerekkel. És egyedül bár, de szépen felnevelte őket. Gépészmérnök lett a fiú, a lánykának két diplomája volt, műszaki és közgazdasági. Igen, ez gyönyörű szép dolog volt, hogy egyedül is ilyen embereket nevelt, de a gyerekek, akik az élete értelmét jelentették, már elhunytak. Felnőtt korukban, különös módon, mindketten 64 éves korukban.- Nekik el kellett menni - sírja az édesanya -, miért nem inkább én mehettem? - Hívő ember, nem lázadozik, csak sírdogál. Mennyi gyerek volt mindig körülötte! Fényképek kerülnek elő a fiókból, régi osztályképek, ahol középen ül a szép sötéthajú, komoly tanító néni. Nemzedékek nőttek fel a keze alatt, érdekes volna tudni, hova vezetett az útjuk. Milyen szép volna, hogy ha tehetik, megkeresnék a régi tanító nénit. Olyan egyedül van. Az emlékek vigasztalják. Nyolcán voltak testvérek. A leszármazottakat már nehezen tudja számba venni. Ki kivel házasodott, hova költözött? A család életében, sorsában tükröződik a történelem.- Anyám apja, Mihalik Adolf, 48-as honvéd volt, de van a családban Görgey leszármazott is. Én még láttam II. Rákóczi Ferenc temetését. Sokszor jártam kolozsvári rokonoknál. Ha meg a férjem családját, a Jurkovich gyökereket feszegetem, azok a szerb határon éltek.- Érdekel engem a jelen is, de a televíziót nehezen tudom követni. Sok az új fogalom, a számomra ismeretlen kifejezés, mire megfejtem az értelmét, már régen másról beszélnek. Olvasni meg nehéz, mert sajnos gyengül a szemem. Pedig az Újpest újságot igyekszem az elejétől a végéig kiolvasni... Jó egészséget, Adélka tanító néni! Az újpestiek szeretnék felköszönte- ni majd a századik születésnapon!... Az oldalt írta: Faragó Zsuzsa 6
