Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1994-11-03 / 23. szám
ÚJPEST „Mérlegkészítés idején” Közös dolgainkról... Kedves Olvasó! Ha valaki négy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy mandátumunk végéhez közeledve kulturális alpolgármesterként számvetésre kér majd a helyi lap, bizony nem hittem volna neki. Ugyan az 1990-es első szabad önkormányzati választásokon dr. Derce Tamás polgármester úr, az SZDSZ jelöltjeként, az MDF helyi szervezetének támogatásával lett a város első embere, így már a kezdetektől MDF-es alpolgármester segítette a munkáját, arra nem gondoltam - nem is gondolhattam hogy félidőben én veszem át a kulturális ágazatban a stafétabotot. Egy tisztségviselő bár pártszínekben kerül posztjára, úgy gondolom, már megválasztásának másnapján csak a szakmát képviselheti. Szinte nap mint nap törekednie is kell egyfajta kiegyensúlyozott munkára. Mérlegkészítésre egy nagyobb időszak lezárása után kerül sor. Milyen legyen ez a mostani visszatekintés? Hiszen ezt a választási időszakot nem kizárólag egyedül, hanem képviselőtársaimmal, saját önkormányzati bizottságom tagjaival, szinte az Önök szeme láttára, a nyilvánosság előtt éltem, dolgoztam végig. Döntéseimmel, döntéseinkkel már másnap találkozhatott a választópolgár. Az önkormányzaton belül a kulturális ágazat, vagyis területem egyfelől roppant hálás, szép feladat, mert naponta a városban élők érdekében kell, kellett cselekednem. Ugyanakkor roppant szerteágazó terület, hiszen 20 óvoda, 20 általános iskola, több középiskola és gimnázium, a művelődési intézmények működéséről, s az ott dolgozó több ezer közalkalmazott munkájának feltételeiről kellett folyamatosan gondoskodni, akik több tízezer gyermekkel és felnőttel állnak napi kapcsolatban. A kulturális területhez kapcsolódnak továbbá a sport és a helyi nyilvánosságot biztosító kábeltelevíziós szerkesztőségek és az önkormányzati lap is. S mint tudjuk, mindezekről személyes véleménye van a polgároknak. S ezt örömömre, telefonon, levélben, személyesen el is mondták, mely véleményeket munkánk során mindig figyelembe vettük. Ezért arra gondoltam, mostani visszapillantásom ne számokkal, statisztikai adatokkal teletűzdelt beszámoló legyen, hiszen bizonyára keveseket érdekelnek a napi hivatali államigazgatási munka feladatai. Mert lehetne arról is írni, hogy sok-sok vezetői álláshelyre kiírt pályázatot véleményeztettünk, arról, mennyi pénzt fordítottunk a civil szervezetek működésére, az iskolák, művelődési intézmények működtetésére, végigkísértük az itt dolgozók napi problémáit, és megpróbáltuk az oly gyorsan változó törvények adta kereteken belül, a lehetőségek figyelembevételével működtetni a város intézményhálózatát. Szóljunk inkább azokról a dolgainkról, amelyeknek együtt tudtunk örülni, vagy az elmaradt eredmények után bánkódni, azokról, amelyekről régi ismerősként - hiszen találkozhattunk, beszélgethettünk fogadóórámon, vagy telefonon válthattunk néhány szót amikor összefutottunk a városnapi kavalkádban, vagy éppen egyik iskolában, az Újpest Színházban, a kiállítóteremben, vagy például e lap hasábjain, vagy netán az ABC-ben azon ritka pillanatok egyikén, amikor a családi bevásárlási szombaton feleségemmel és fiaimmal tolom az elemózsiával megpakolt kocsit... Az eltelt négy év legjelentősebb eredményének azt tartom, hogy a kulturális ágazatot nemcsak működtetni, hanemfejleszteni is tudtuk, jutott pénz az iskolákra. Káposztásmegyeren két évvel ezelőtt avattuk fel a Lakkozó Utcai Általános Iskola úgynevezett kisiskoláját. E fiatal városrészben - bár még zsúfoltak az osztályok - elértük, hogy ne kelljen nap mint nap a városközpontba utaztatni a gyerekeket. A városközpontban ezen idő alatt utolért bennünket a demokráfiai hullám, egyre kevesebb gyer- . mek tanul az általános iskolákban: Mégis felvállaltuk a teljes intézményhálózat működtetését, nem zártunk be iskolát. Nagyon sok helyen 18-20 fős létszámban tanulnak az általános iskolások, s ez ugye nem kell mondanom, tanárnak, tanulónak, s végső soron az egész családnak jó dolog. Ha Önnek általános, vagy középiskolában tanuló gyermeke van, bizonyára tapasztalta, hogy már harmadik tanévkezdéskor az önkormányzat magára vállalta az alaptankönyvek árát. (A fővárosban erre még egy kerületi önkormányzatnál volt példa.) A rendszeres nevelési segély kétszeresét adtuk tanévkezdéskor és megteremtettük a lehetőséget az úgynevezett beiskolázási segélynek. De nem akarom elvenni szociális alpolgármester kollégám kenyerét, csak utalni szeretnék rá, hogy az ágazatok feladatai sokszor kölcsönhatásban állnak egymással. Sajátos módon a kulturális ágazat eredményének könyvelhető el az is, hogy két esztendeje a gyermekétkeztetési térítési díjak nem emelkedtek intézményeinkben. Ezt egy új pályázati rendszerrel sikerült elérnünk. Ennek köszönhető, hogy nőtt az étkeztetésben részt vevők száma, amelyet külön talán nem is kell indokolnom, miért fontos dolog. Az ily módon megtakarított pénzből az idén arra is futotta, hogy a pedagógusok kiemelt F kategóriába való besorolása megtörténjen, sőt az úgynevezett alapilletményt, amelyet törvény ír elő, az ajánláshoz képest 1000 forinttal növelte az önkormányzat. Megítélésem szerint ezzel is kifejezve azon elkötelezettségét, hogy az oktatást nem a ma, hanem a holnap ágazatának tekinti. Tanárként is jó érzéssel tölt el, hogy a fővárosi gimnáziumok között rangot vívott ki magának a fiatal káposztásmegyeri Babits Mihály Gimnázium, ahol 8 osztályos képzés is folyik. Az idei tanévben újabb szerkezetváltást támogatott az önkormányzat, a városközponti, patinás, nagy hírű majd’ 90 éves Könyves Kálmán Gimnáziumban is bevezették a hagyományos négyéves gimnáziumi képzés mellett a hat évfolyamos oktatást is. A Bródy Gimnázium, amely esti tagozaton és élsportoló osztályokon nyújt lehetőséget a munka, illetve a spot mellett tanulóknak, 1992-ben új épületbe költözött, egy évvel később emelet- ráépítés során, korszerűbb körülmények közé került és egyre nagyobb létszámban fogad és oktat nappali tagozaton is diákokat. Az iskolai életben több intézményünk készül az oktatási törvényben összhangban szerkezetváltásra, és meg kell oldanunk épp e törvény szellemében a 16 éves korig előírt tankötelezettséget is. Az év elején a szülők, az iskolák és az iskolákat fenntartó önkormányzat képviselőiből megalakultak az iskolaszékek, amelyek működésük során szélesítik az iskolai élet demokratizmusát, ezáltal elmélyítik az iskola és a szülők kapcsolatát. Jómagam, képviselőtársaimmal együtt örömmel tapasztaltam, hogy tovább erősödnek a városban a civil szervezetek, célkitűzéseik megvalósításához az önkormányzat anyagi segítséget is nyújtott. Évről évre több millió forint az úgynevezett civil és sportalap, amelyekből beérkezett pályázatok alapján pénz tudunk nyújtani. És ismét visszakanyarodva az iskolás korosztályhoz, pályázat útján ítélt meg az önkormányzat támogatást a nyári táborok költségeihez. Úgy vélem, nincs a kerületben olyan család, amelyben ilyen, olyan, vagy amolyan segítséget ne tapasztaltak volna. A civil kezdeményezések erősödését tapasztaltam akkor is, amikor az önkormányzat által alapított díjakra -, az Újpest Gyermekeiért díjra, az Újpest Díszpolgára kitüntető elismerésekre - évről évre nagyszámú pályázat érkezik. Jó dolognak tartom, hogy nem egyfajta szakmai zsűri, hanem maga a lakóközösség az, amely ajánlatot tesz, felterjeszti a cím viselésére érdemes személyt. Tapasztalom, újra rangot jelent Újpesten élni, és a beköltözők, azok, akik nem itt születtek, egyre inkább ismerik a város történetét, hagyományait, s ehhez a városnapi gondolatkör, Újpest várossá nyilvánításának évfordulójának megünneplése is hozzájárult. Külsőségeiben is hagyománytisztelő Újpest, ezt erősíti a címer és zászló használata. Mi tagadás, elfogult vagyok az újpesti Polgárcentrummal, azzal a 100 éves épületegyüttessel, amely az Árpád út 66. szám alatt található, és magában foglalja az Újpest Galéria és az Újpest Színház termeit, valamint az úgynevezett tükörtermet, amely kluboknak, szakmai találkozóknak ad otthont. Mindez jelenti a polgári törekvések „izmosodását” és a lokálpatriotizmus újraéledését, és egyfajta kulturális központ megteremtését. Nem messze a színháztól, az Ady Endre Művelődési Központtal szemközt az első világháborús emlékmű újraa- vatásával szereztünk megnyugvást az odaveszett újpestiek hozzátartozóinak. Azoknak (230-an vannak), akiknek nincs sírhelyük. Szívszorongató érzés, ahogyan most is, halottak napján az emlékműnél elhelyezett virágcsokrok, koszorúk és égő gyertyák emlékeztetnek arra, aminek soha többé nem lenne szabad megtörténni... A mérlegkészítés végére érve, tudom, nem teljes a krónika. Örömteli számomra, hogy a városházát nemcsak az ügyfélfogadási idő alatt nyitottuk meg a polgárok előtt, hanem a városnapok folytatásaként decemberben újabb hangversenyre várjuk a zeneszeretőket. Sikerként élem meg, hogy egységesítettük az újpesti kábeltelevíziós rendszert, amelynek igazából tulajdonosa lett az önkormányzat, kezelője pedig az Újpesti Vagyonkezelő Rt., a karbantartást pedig a Novotron Kft. végzi. Az „égi” adások csa- tomakiválasztása a nézők szavazatai alapján készült, s egyfajta nyelvi sokszínűséget tükröz, amelynek főleg az idegen nyelvet tanuló diákok örülnek igazán. Alig egy hónapja egyetlen fejállomásról történik a jelszolgáltatás, külön öröm, hogy az önkormányzati csatornák - az UKTV és az Óceán TV adásai mindkét városrészben láthatók. S ha minden az elképzeléseink szerint alakul, rövid időn belül „felfűzhetők” lesznek a rendszerre a kerület ama részei, ahol a kábeltelevíziózás és a közszolgálati csatornák megléte még csak vágyálom, kiépülőben van a városháza és intézményeinek adatátvételi, informatikai rendszere. Az Olvasó joggal kérdezheti, csak a sikert tartom számon? A mindennapok munkájának sajnos velejárója a kudarc is, amely árnyékként halad a siker mellett. Jómagam is vezetői kudarcként élek át minden olyan eseményt, amely a jó szándék ellenére sem hozta azt az eredményt, amit elvárnék. Kudarcként éltem át több intézményvezetői pályázatot, elsősorban a kevés számú jelentkezők miatt. Volt, amikor a szakmai munkában éreztem úgy: nagyobb hatásfokkal kellene jönni az eredménynek. Bosszant, amikor azt tapasztalom, hogy a város köztéri szobrait „gyűjtöge- tők” szeretnék ledönteni, és nagyon fájlalom, hogy nem volt annyi pénzünk, hogy a Városháza bejáratát elcsúfító fabejáratot végre-valahára felszámoljuk, és az épület átmeneti felállványozása után a tetőről potyogó stukkókat rögzítsük. És sajnos még mindig éktelenkedik a Szent István téren az egykori szovjet emlékmű „háttereként” a betonoszlop, amely kegyeleti célokat már nem szolgál, amelyet az, aki nem ismeri a szobor előtörténetét, nem is tud mire vélni. Jó lenne megélni, hogy még több szoborral gyarapodjon a város, emlékeztesse az utókort például a városalapító Károlyi családra, vagy éppen Görgey tábornokra. Hiszen a múltból, a város -, s az itt élők történetéből merítve bölcsebb, érettebb lehet valamenyi polgár, s a felnövekvő nemzedék. Hock Zoltán kulturális alpolgármester