Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1994-10-01 / 20. szám

Vége lesz a szélmalomharcnak? (Folytatás az 1. oldalról.) Savanyú krumplifőzelék és hulladékszag terjeng az egyik házban. Többéves szemét, kosz mindenütt. Az udvar végében utolsó hónapjaiban lévő asszony lavórnyi ruháját próbálja tisztára mosni néhány po­hár vízben. Kihívóan néz a fiatal járőr szemébe, úgy felelget kérdéseire. — Lakossági bejelentésre jöttünk ide legelőször, mert a szomszédok panaszkodtak a régóta tartó bűz­re - magyarázza a fiatal biztonsági őr a következő udvarban. - Most mi vár ránk, nem tudom, de akkor még kecskét is találtunk itt. Azóta ugyan lepecsétel­tük és lezártuk a lakást, de a szagokat nem tudtuk ki- rekeszteni - mondja nagy levegőt véve mielőtt be­fordul az ajtón. - Ide már csak egy alapos fertőtlení­tés után költözhet be bárki is - állapítja meg kifelé menet.- De jó, hogy már megjöttek - fogad bennünket máshol egy idős asszony. - Szombat óta ugyan el­ment az itt élő néni, de a szomszéd már kinézte ma­gának a lakást, s helyére be akarta költöztetni a ti­zenéves lányát. Hamarosan felkerül az ajtóra a lakat, és a lezárást jelző pecsét is.- A múlt héten figyelmeztettük az önkényes la­kásfoglaló hölgyet, hagyja el a lakást, s lám mára már nincs sehol. Ez végre siker. Nem szolidárisak... — Az élet olykor különös és meglepő dolgokat hoz nekünk. Az önkényesek sem mindig szolidárisak egymással. Gyakran előfordul, hogy haragból, irigy­ségből, esetenként számításból „feladják” egymást. Találkoztunk már olyan önkényessel is, aki „lakás- felújítás” és festegetés közben büszkén újságolta ne­künk, hogy nem régen vette a lakást 20 ezer forin­tért, s már ötezret előlegként oda is adott a „tulajdo­nosnak”. Más valaki pedig egy olyan lakást foglalt el, melyet romos állapota miatt a lakásjegyzékből már töröltek. O annak rendje és módja szerint ezt fe­lújította, komfortosította, majd benyújtotta a számlát az UVRt.-nek - mesélik útközben szinte kifogyha­tatlanul tanulságos történeteiket. Délelőtt még meg­Megkérdeztük... ...Hock Zoltánt, az önkormányzat kulturális alpolgármesterét:- Az Újpest Színház hány székére akadt ez idáig jelentkező?- Körülbelül a felére. A befizetésre szolgáló csekket a napok­ban postázzuk a jelentkezőknek. A színház 126 székére kere­sünk, ha jelképesen is, vevőt. A nyár derekán tettük közzé felhívá­sunkat, mely szerint várjuk azon újpesti polgárok jelentkezését, akik a városrész kulturális életét támogatni tudnák. 30 000 forint az az összeg, amennyiért a színház székeit áruljuk, (s amely a tényleges bekerülési költségnél természetesen lényegesen keve­sebb) a befizetés közcélú, s erről igazolást is adunk.- A székek fele tehát elkelt. Ilyen fogadtatásra számított az alpolgármester úr?- Ennél nagyobb érdeklődésre számítottam, bár tudom, a nyár végén, amikor felhívásunk megjelent, sok újpesti polgár a szabadságát töltötte. Úgy vélem, az Újpest újságban megjelent jelentkezési lappal valamennyi olvasó találkozott, szándékukról e lap hasábjain, de az országos napilapokon keresztül, a tv adásaiból, a rádióból is értesülhettek. Több újpesti polgár kér­dezte viszont, miért csak 5 évig hirdetné az adományozó nevét a széken a névtábla, miért rekesztjük ki a vállalatokat, vendég­látó- és kereskedelmi egységeket, kft.-ket a befizetésből, hi­szen számukra - az adományozáson túl - jó reklámlehetőség is a réztábla.- Hogyan fogadták ezeket a jelzéseket?- Természetesen gondolkodunk azon a javaslaton, hogy a név­táblák az „idők végezetéig", de praktikusan megközelítve a dolgot, egy esetleges székcseréig a helyükön legyenek. És nyitottak va­gyunk arra: cégek is jelentkezhetnek vásárlóként. Természetesen nézünk néhány üres és lezárt lakást, nem költözött-e be valaki, s rövid déli pihenő után folytatódik tovább a délutáni munka.- A kerületi lakásvagyon megóvása sokáig telje­sen lehetetlennek látszott - tudom meg később Kele­men Judittól, a polgármesteri hivatal lakásügyi irodájának vezetőjétől. Az önkényesek szinte egy­másnak adják az ötleteket, címeket az üres ingatla­nokról. Az új lakástörvény év eleji hatálybalépésével a korábbi hatósági jogosítványok is megszűntek, s a helyi önkormányzatok csupán mint tulajdonosok szerepelnek az ilyen ügyekben. Mire az önkormány­zat a jogi úton eljut odáig, hogy kilakoltathatja a bentlakót, addigra az továbbáll és helyére valaki más költözik be. így az önkormányzat kezdheti elölről a jogi procedúrát.- A fővárosban sajnos még nincsen hagyománya az ilyen típusú vagyonvédelmi munkának, pedig minden kerületben léteznek olyan egyének, sőt már családok, akik hivatásszerűen az önkormányzati la­kások „kiutalásával” foglalkoznak - állítja Nótús Fe­renc, a járőrözést végző „Numero Egy” Személy- és Vagyonvédelmi Bt. vezetője. Ellenfelük az idő- Járőrözéseink során a megfelelő jogszabályok szerint, de hatósági jogkör nélkül járunk el. Egyik legnagyobb ellenfelünk az idő, hiszen ha a lakásfog­lalás 72. órája előtt érkezünk a helyszínre, akkor fel­szólíthatjuk a lakókat az azonnali távozásra. Ha azonban egy kicsit „elkésünk", akkor az önkormány­zat hosszú idő múlva és bonyolult eljárások során tud érvényt szerezni tulajdonosi jogainak. Kelemen Judit szerint tovább nehezíti a jogszabá­lyok maradéktalan betartását, érvényesítését, a haté­kony intézkedést, a „terepre járást”, hogy a hivatal dolgozói, a lakásosztály munkatársai valamennyien lányok-asszonyok, és Újpesten élnek. Ezért örülnek ők is a szolgálat tevékenységének.- Nem könnyű a dolgunk - folytatja munkájuk nehézségeinek felsorolását a járőrszolgálat vezetője hiszen elég gyakran nehéz „fiúkkal-lányokkal” ta­láljuk magunkat szemben. Mint minden vagyonvé­delmi cég, a rendezetlen jogi háttér miatt csupán az állampolgári jog alapján járhatunk el. Ezért semmi­féle fegyvert nem használhatunk, a gázsprayt és a gumibotot is a járőrautóban tartjuk. Az idomított ku­tyán kívül semmi egyebet nem vihetünk magunkkal. Az önkényes lakók és a közüttük kialakuló vitás helyzetekben, feszültség esetén a IV. Kerületi Rend­őrkapitányság segítségét kérjük. Rövid idő alatt, bi­zonyíthatóan a mi ellenőrzésünk hatására 20 lakást sikerült már kiüríteni. De talán ennél is fontosabb az, ami nem mérhető: hányán nem költöztek be hívatla­nul — büszkélkedik Nótás Ferenc.- Téves az elképzelés - állapítja meg a lakásosz­tály-vezető -, hogy önkényes csupán csak az, aki la­kások feltörésével jut hosszabb-rövidebb ideig alkal­mi fedélhez. Az önkormányzat szempontjából leg­alább olyan fontosak azok a lakások is, amelyekből a kijelölt bérlő valamilyen okból eltávozott, meghalt. Nem egy esetben a lakásban maradókat a bérlők ko­rábban fogadták be, de az ottlakás jogcímét a bérbe­adóval nem rendezték le. Ezek az emberek általában bérlővé sem válhatnak, önkormányzati elhelyezésre sem számíthatnak, de önszántukból sem akarják el­hagyni a lakást. Járőrök - kutyával A rendszeresen ellenőrzött lakások listáját hetente egyeztetik a fenntartók és a járőrözők. A 24 órás üzenetszolgálat működésével pedig a lakosság már eddig is aktívan támogatta az ellenőrző és felderítő munkát. Jelenleg 140-150 lakás szerepel a felsoro­lásban, de ez szinte napról napra változik. Ezek kö­zött a lebontásra váró, a lakásalapból törölt, már ro- mosított lakáson kívül az összkomfortos lakótelepi, többszobás ingatlan is megtalálható. Naponta 2-2 egyenruhás biztonsági őr, járőr, vala­mint két kutya teljesít szolgálatot. Eredetileg úgy tervezték, hogy csak nappal járják a városrész utcáit, de az élet megkívánta a rugalmasabb munkavégzést. Elbeszélésükből kiderül, hogy a legnagyobb megle­petést akkor okozták, amikor fittyet hányva a hivata­li munkarendre, hétvégeken és este is megjelentek a járőrkocsik az utcán. Az eredmények visszaigazolták számításaikat, és így az önkényesek ma már éjjel­nappal számíthatnak az ellenőrzésre. Varga Ibolya Jelentkezési lap Az Újpest Színházat 1 színházi szék megvásárlásával, 30000 Ft-tal támo­gatni kívánom. A nevemre elküldött csekket befizetem. Beleegyezem, hogy nevem réztáblába vésve a szé­ken szerepeljen. Név: ....................................................... L akáscím:............................................ Dátum: 1994..............hó.........nap A láírás:.................................................. S-c Kérjük borítékban küldeni Újpesti Önkormányzat Hock Zoltán kulturális alpolgármester titkársága Budapest István út 14. 1042 továbbra sem az a célunk, hogy „mindenáron" szerezzünk támoga­tókat, hanem szeretném, ha ez a lehetőség amit kínálunk - s amely­nek jelentkezési határidejét meghosszabbítottunk - az újpesti polgá­rok és a színház közötti kapcsolatot alakítaná, bővítené - mindkét fél javára.- Elhangzott ígéretként: a támogatókat októberben egy dísz­előadáson látja vendégül az önkormányzat...- Igen, ezt az ígéretünket „álljuk”, s bízom abban: közel telt­házas előadást tarthatunk.-bk­m : vtmni i* y

Next

/
Thumbnails
Contents