Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1994-07-22 / 15. szám

Lakóházak fűtése BESZÉLGETÉS - KÁVÉ MELLETT Örülök, hogy végre megpihenhetünk egy kávé mellett, az utóbbi hónapokban nem jutott ilyesmire idő! Hallottam, hogy egy csomó huzavona után, végül is sikerült a lakást megvenniük - mégis­csak más a sajátban... Persze tudom, hogy ennek a lakásnak, az egész háznak számtalan hibája van, az idők során el­használódott, elöregedett, nem is visel­ték úgy gondját, ahogy egy igazi tulajdo­nos tette volna, de majd most, az új gaz­da megmutatja! Ha engem kérdeznek, itt az ideje át­gondolni a teendőket. A tulajdonosnak számtalan szempontot kell mérlegelnie, nem lehet egy személyben jogász, köz­gazdász és műszaki, ne vegyék hát tola­kodásnak, ha a műszaki kérdéseket együtt nézzük át! Ezeket az épületeket 15-20 éve, vagy még régebben tervezték, építették, azóta sokat változott a „divat”, az akkori ener­giaárak és elszámolási rend mellett pél­dául nem volt elsőrendű szempont a fű­tés szabályozhatósága, energiatakarékos üzemeltethetősége sem. Most meg a tu­lajdonos napról napra fizetheti meg azt, hogy korábban ilyen elnagyoltan alakí­tották ki a rendszert. A kivitelezés során kiharcolt megtakarítások visszaütnek, csak sajnos nem az fizet, aki annak ide­jén nyert a megtakarítással. Ez van, eb­ből kell most továbblépnünk, hogy ma­holnap ne maradjon fűtés nélkül a ház, és nem rágódhatunk azon, hogy annak idején mit, és hogyan is kellett volna! Ha az autó példájára gondolunk, akár­milyen jó is a márka, gondosan szerelték össze, és hajtották az idők során, egyszer csak megérik a cserére. Egy épület fűtési rendszerénél - és teljes gépészeténél - ez az „egyszer csak” úgy 20-25 év után jön el. A tervezők, kivitelezők a mai eszükkel bizony sok mindent másképp csinálná­nak. Már maga az épület - a falak hőszi­getelése, ajtók-ablakok illesztései, hőszi­getelése - is más szempontok szerint ke­rülne kialakításra. Ezek a kívánalmak egy felújítás során legalább részben ki­elégíthetők. Napjainkban a tulajdonosok mindenféle esztétikai igényének megfe­lelő fűtőtesteket kínál a kereskedelem, számtalan új vezetékszerelési anyag és technika teszi lehetővé, hogy a fűtési ve­zetékek ne csúfítsák el a szobát, a szabá­lyozók tömege pedig mind teljesítmény-, mind időbeli szabályozásra kínál tetsző­leges számú lehetőséget. Az üzemeltetés költségei oly mérték­ben nőttek, hogy egy igényesebben kia­lakított rendszer többletköltsége - az ál­tala elért megtakarításokból - már pár év alatt megtérül. Tehát a következő évek üzemeltetési költségeit alapvetően meghatározza, hogy önök milyen igé­nyekkel fordulnak a tervezőhöz, kivite­lezőhöz. De addig, amíg hozzáfoghatnak egy ilyen hatalmas munkához - hatalmas? ... már ez sem igaz mindenestől: megfe­lelő módszereket választva, egy fűtésfel­újítás alig jelent több zavart, felfordu­lást, mint egy kiadós nagytakarítás: se falbontás, se törmelék vödörszámra, se koszos vascsövek, se hegesztés... és ez így már nem is olyan riasztó! —, minden marad a régiben, fűtik az utcát, fizetik a kaptafa-rendszerben kialakított, egyre csak növekvő átalánydíjat? Nem feltét­lenül! Fogadják meg a tanácsomat, ke­ressünk együtt megoldást addig is a leg­fájóbb problémákra! A vezetékhálózatok egyik hibája, hogy az idők során jelentősen elvízkövesed- tek, a fűtővíz-cirkuláció így töredékére csökken. Egy elektrosztatikus elven mű­ködő készülékkel üzem közben is elér­hető, hogy megszűnjön a vízkőkiválás, sőt a korábban lerakodott vízkő is idővel feloldódik, kitisztul a csővezeték. A fűtési költségek tényleges fogyasztás szerinti megosztására is rendelkezünk meg­felelő készülékkel, a Hőszolgáltatóval is együttműködve, adott a lehetőség a lakáson­kénti számlázásra. A kiépítés nem több, mint fűtőtestenként egy hőmérő formájú kis műszer felszerelé­se, az arról leolvasott adatokból számítógé­pes feldolgozással munkáljuk ki a fűtési költségeket. A tényle­ges megtakarítás termosztatikus radiá­torszelep beépítésével érhető el. Függetlenül az egész rendszert érintő beavatkozásoktól, természetesen most már az új tulajdonosnak, a társasházi' kö­zösségnek kell gondoskodnia az épület, ezen belül a fűtési berendezések üzemel­tetéséről, rendszeres karbantartásáról: egy kivénhedt autó is mennyi munkát, törődést igényel, hogy úgy-ahogy men­jen! Egy elhasznált rendszernél valóban kincset ér az a szakember, aki hosszú évek során üzemeltetve azt, már kiis­merte minden gyengéjét. Itt valóban in­dokolt üzemeltetési-karbantartási szer- • ződéssel biztosítani a lehetőségekhez ké­pest zavartalan téli üzemet. Köszönöm a kávét, nagyon jólesett! Mára hagyjuk abba, de ígérem, hogy folytatjuk, hiszen oly sok minden van egy ház körül, ami miatt fájhat a fejünk! Molnár Pál Újpesti Épületgépészeti és Hibaelhárító Kft. Tel.: 169-9830 (x)

Next

/
Thumbnails
Contents