Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1994-05-28 / 11. szám

A 111. helyezett: Újpesten született Az Újpesti Önkormányzat és az Újpesti Színház drá­maírói pályázatán Fehér Klára írónő pályaműve III. díjat nyert. Milyen kapcsolata volt, van az írónőnek Újpesttel? Itt született, de itteni emlékei nincsenek, mert még kicsiny gyermekkorában Érsekújvárra köl­töztek, majd bár néhány év múlva visszatértek az or­szágba, de akkor már a fővárosban laktak. Tudniva­ló, hogy ekkor még nem tartoztak Budapesthez a külső kerületek, tehát Újpest sem. Klára mégis sokat tud a kerületről - édesapjától, aki nagyon kötődött ide, akkor is, amikor már elköltöztek. Ifjúkorában az Egyesült Izzóban dolgozott és az Újpestben focizott. A foci egész életében szívügye volt, betegágyán utolsó szavaival az Újpest-Zalaegerszeg mérkőzés eredményeit kérdezte. Ez a megható epizód a szín­darabban is szerepel.- Miről szól a darab? A téma Fehér Klára 1958- ban megjelent regényében az „Idegen víztükör”-ben kapott először hangot - mondhatjuk, hogy az akkori magyar irodalomban is először. A „disszidens” ak­kor, és még sokáig, igen pejoratív jelző volt. Fehér Klára az említett regényben és most a színdarabban is megértéssel ír azokról, akik valamely ok miatt kénytelenek voltak elhagyni a hazát. A „hivatalos” fogadtatás harmincvalahány évvel ezelőtt nem volt olyan sikeres mint most, nemcsak hogy díjat nem kapott... Egyébként, ha már elismerésekről szólunk, ezek mindig az olvasótól származtak és nem hivata­los kitüntetések voltak. Egész pontosan? 1950-ben egy gyermekdarabért II. fokozatú József Attila-díj, majd 42 évvel később szakszervezeti díj. (60 ágazati szakszervezetből 39-ben őt jelölték a díjra, ennek nagyon-nagyon örült...)- Soha semmiféle hatalmat nem óhajtottunk és nem is óhajtunk kiszolgálni - mondja az írónő -, mi a népet és az olvasót szolgáljuk. A többes szám jogos, Fehér Klára írónőnek a férje Nemes László író, műfordító.- A férjem emlékszik arra - meséli hogy vala­mikor Újpestnek önálló, igazi kőszínháza volt. Ok ugyan nem laktak itt, de az édesapja mint orvos szo­kott ügyelni színházakban, s néha magával vitte a kisfiát is. Sok barátjuk lakott Újpesten, jártak például az egykori Pamutiparba író-olvasó találkozóra. Hangu­latosak voltak a földszintes kertes házak, jó, hogy ezeknek egy része megmaradt. És a strand! Boldog idők a Tungsram strandján. Gyermekkori emlék, hogy egyszer az iskolával megtekintették a Vízműveket és a tanár néni meg­kérdezte az osztályt, van-e közöttük újpesti? Klárika büszkén jelentkezett: én Újpesten születtem! — wllliliiSISfiSlll- Most is büszke vagyok a szülővárosomra - mo­solyog. - Elismerés illeti az önkormányzatot, akik ilyen keserves, nehéz időkben is törődnek a kultúrá­val. A tisztességes élet, a boldogulás és a boldogság, a gondolkodásmód formálásával kerülhet közelebb s ennek egyik legtisztább, legjobb módszere az iroda­lom, a jó könyv.- Ha semmit sem nyerek, akkor is kitüntetésnek éreztem volna, hogy részt vehettem a pályázaton. Az elnyert díj természetesen külön nagy öröm. A darab a következő színházi évadban remélhetőleg előadás­ra kerül. A darab, mint fentebb említettük, azzal a nagyon időszerű kérdéssel foglalkozik, hogy mit jelent egy családban az „idegenbe szakadt hazánk fia” hazaté­rése, hogyan találják meg a közös hangot azok, akik kívülről figyelték az ország sorsát és azok, akik gonddal, bajjal itt élték meg életüket. Tulajdonkép­pen nem is az a legerősebb ütköző pont, hogy a kül­honból hazatért általában jobb módú, hanem, hogy egészen más a mentalitása. A nézetek összecsapásá­ból Fehér Klára tragikomédiát írt. Van még egy fontos mondanivalója a darabnak, amely minden művében hangot kap, mégpedig az idős emberek iránti tisztelet. Lényeges kérdés. Meg­értéséhez „csak" annyi kell. hogy tudomásul vegyük, egyszer mindenki megöregszik és olyan öregsége lesz neki magának is, amilyen példát mutatott a fia­taloknak. Például a saját fiának. Fehér Klára évtizedeken át írt az akkori Magyar Nemzetbe apró kis remekműveket megfigyeléseiről, tollhegyre tűzve hibáinkat, a hétköznapi jóság és pi­maszság megnyilvánulásait. Máig emlékszem példá­ul arra az írására, amely valakinek a kora reggeli bosszúságát hólabdaszerűen görgeti végig a történe­ten. Mindenki továbbadja az őt ért sérelmet, amely mindig növekszik, s egyre nagyobb és nagyobb bajt okoz. Mennyivel nemesebb, emberibb megérteni a másik problémáját és esetleg még segíteni is a meg­oldást - nem pedig továbbadni a hántást. Fehér Klára azt mondta, mindig szívesen jön Új­pestre. Várjuk Őt nagy szeretettel. És addig is, szív­ből gratulálunk. (Faragó Zsuzsa) ■ Sokakat érint Az Újpesti Önkormányzat Polgármesteri Hiva­tala elkészítette a Budapest IV. kér. 2. sz. terü­letegység - városközponti lakótelepek - rész­letes rendezési tervét az URBANITÁS Kft.-vei. A tervek megtekinthetők az Ifjúsági Ház elő­csarnokában - IV. kér. István út 21. - június 6- tól június I6-ig, naponta reggel 8 órától este 19.00 óráig. A tervező Korompay Judit és a Főépítészi Iroda munkatársa részvételével a helyszínen konzultációs lehetőséget biztosí­tunk, 1994. június 9-én és június 16-án, dél­után 15.00 órától 18.00 óráig. További részletes felvilágosítást kapnak az ér­deklődők a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodáján személyesen ügyfélfogadási időben, vagy telefonon az 1694-853-as telefonszámon. Az emlékév programjából Szőnyi István festőművész születésének 100. évfordulójára emlékezve áz ország több pont­ján nyílt a Szőnyi emlékév rendezvénysoro­zatában kiállítás. Az elmúlt hét végén a zebe- gényi Szőnyi Emlékmúzeumban, „Szőnyi ak- varellek és gouacheok (tárgyak, állatok) II” címmel nyílt tárlat, amely folytatása a január­ban is e helyütt megnyitott kiállításnak. A ze- begényi múzeum megtekintése kellemes nyár eleji program lehet, az újpesti születésű festő­művész házából kialakított múzeum sok érde­kességet kínál. (Címe: Zebegény, Bartóky u. 7.) A múzeum hétfő kivételével naponta 9-17 óráig látogatható. Vizisportkedvelők, figyelem! Dunakeszin közvetlen vízparton szobák szezonra leköthetők. Csónaktárolási, parkolási lehetőséggel. Érdeklődni: 2120 Dunakeszi, Bőrös üdülő. Üdülősor 35. Budapesti telefon: 160-1983 ISfií 9ftC r<-— T T — HSW :ÍS ___ —á——' 4— y­„E lérhető áron" Lakás, épület felújítása és átalakítása, kulcsra készen - szobafestés-mázolás, tapétázás - kőművesmunkák, villanyszerelés.- PVC- és padlószőnyegezés - vásárlás- csempézés és ajzatburkolás, parkettázás, vízszerelés- lakatos, betörésvédelem - hevederzár- beépített bútor- és polcrendszer készítése és szerelése, műszaki cikkek vásárlása. Tel: 180-7432 SÁRGA PONT kiskereskedés | • Diabetikus termékek kicsiknek-nagyoknak • Táplálék-kiegészítők, (vitaminok, zsírégetők stb.) • MILUPA-pépek nagy választékban, • HIPP cukormentes gyümölcslevek. Újpest, Váci út 35. (Zrínyi utca sarok) Nyitva tartás: hétfő, szerda, péntek: 1 1 -tői 1 8-óráig. Telefon: 189-3711______________ T engerparti nyaralások már 5700 Ft/hét-töL Bulgária, Görögország, Ciprus, Olaszország. Spanyolország. Charter repcilö- és autóbusz-járatok!!! Csoportos kedvezmények!!! Bp. VI. Bajcsy Zs. át 63. Telefon: 111-0602 Nyugati átjáró üzletközpont Hétfőtől péntekig 9-18 őréig szombaton 9-14 óráig jobbot talán...?! De olcsóbbat...!? A káposztásmegyeri katolikus templom alatt umatemető létesül. Ha támogatni akarja egy templom felépítését, s ha szeretné, hogy halottal itt nyugodjanak, szeretettel várjuk érdeklődését. (Az első száz jelentkező jelentős kedvezményt kap.) Telefon: 180-6157 Hétfő-szerda-péntek: délelőtt 10-12 óráig délután 17-19 óráig

Next

/
Thumbnails
Contents