Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1994-05-28 / 11. szám

■ beiért díj 94 Újpest gyermekeiért díj 94 elismerés knek kormányzat képviselő-testülete az Újpest Gyermekeiért jógusoknak, a közművelődésben dolgozóknak és mind- iád idejük hasznos eltöltésében folyamatosan kiemelke- :sztése nyomán, az önkormányzat közművelődési, okta- cat pedig lapunk megjelenésével egy időben, május 27- :s Hock Zoltán alpolgármester a városháza dísztermében, hó Gabriella gimnáziumi tanuló köszöntőjét... irődéssel* háza dísztermében, átadó ünnepségén evében köszöntsem önöket. Bathó Gabriella va- nemzetközi gyermeknapon évről évre minket kö- végén is. Mostani ünnepségünk egy „FORDÍTÓIT tettetni, lelki és testi gyarapodásunkat végigkísérik ’ 1994. évi Újpest gyermekeiért díj átadásán. En- ikkel néhány gondolatomat. Miközben a mai dél­im. Az óvodára emlékeztem elsőként. Nem tartoz­sem, mégis amikor eljött az idő, hogy iskolába 61, az ismeretlentől, és ott biztonságban éreztem már közhelyként hangzik, hogy az iskola a má- :1 első tanító nénim jellegzetes mozdulatait, oda- gtanította azt, amit lehetett, mindig jutalmazott, ; előtt, copfba fésülte néhány osztálytársnőm ko­sukat kisebb-nagyobb vagy teljes sikerrel átadták i. Itt, már valamennyire egységes osztályközössé- ával, tanácsaival. Nála mindig megértő szavakra mókás jelleme segített áthidalni problémáinkat, s ;kolai dolgokra, hanem néhány egyéni problémá­idon szeretetével, mellyel mindig mellettünk állt. likőr könnyben ázó tekintettel köszöntem el. Azt t, s bekerüljek abba a gimnáziumba, ahol immár í sok mindent kaptam, és félve gondolok a jövő t megtaláltam a helyemet. Amellett, hogy szerin- a tanárokat is, akik segítséget nyújtanak a tanórá- látorítanak, és együtt szurkolnak velem szereplé- íl volt osztályfőnököm is megjelent, bizonyította í segítséget, támogatást megkapok. Vannak taná­azért, amit nemcsak értem, de az egész diáksá- ír tudásban, akár emberi éltékekben, és feltétlen imákat. az egyéni segítségnyújtás, szeretet, amit kapunk, femes mindaz a munka, amit nap mint nap tesz- 'ömet, megbecsülést, tiszteletet. Az a nemes cél, ier célul kitűzött. - Tégy a gyermekekért! - szerin- latom mindannyiunk nevében: KÖSZÖNJÜK! Kö- tgpróbálják ők is egyengetni, segíteni életünket Pusztai Lajosné tanár, a Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola Dolgozók Iskolájának igazgatóhelyettese és nyugdíjas óraadó tanára. Olyan pedagógus, akit az éltet, hogy még min­dig szükség van rá és dolgozhat. Eddigi munkássága során volt tanító, tanár és igazgató. 1981-től azokkal a gyermekekkel fog­lalkozik, akiket városrészünk nappali képzést folytató általános iskoláiban kezelhetetlennek, képezhetetlennek nyilvánítottak. Olyan réteget nevel, akik kiszorultak a gyermektársadalom pe­rifériájára. Oktatja őket szeretettel, emberséggel, nagy szakmai tapasztalattal és hozzáértően. djb Dr. Sipos Lajosné tanár a Munkásotthon utcai általános iskola igazgatója. Élete és munkája ezer szállal kötődik Újpesthez. Itt született és tanult, majd 1959-től itt tanított és tanít a mai napig is. Kezdettől foglalkozik a tanítás elméleti kérdéseivel. Különö­sen a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásának problémái érdekelték. így például ezen tanulók beszédkészségének fej­lesztési lehetőségei. Jelenlegi munkahelyén 1967 óta tevékeny­kedik, mint az iskola pedagógusa, igazgatóhelyettese, majd 1990-től igazgatója. Irányító tevékenységét a gyermekszeretet, a humanitás, a modellnyújtó magatartás és értékeink tisztelete motiválja. Nevelési koncepciójának fontos szempontja az egészséges életmódra való figyelemfelkeltés és a tanórán kívüli programok élményszerű megfogalmazása. A Venetiáner utcai Speciális Általános Iskola tantestülete a központi idegrendszert ért károsodás kö­vetkeztében eltérő értelmi képességű gyermekek oktatásával, nevelésével foglalkozik. A nevelőtestület valamennyi tagja (többségük 15-20 éve az iskola dolgozója) szívós türelemmel, végtelen szeretettel, okos szigorral végzi munkáját, gondot fordít arra, hogy nap mint nap, óráról órára, ha kell újra kezdjenek magyarázni. Mindezt azért, hogy tanulóik lehetőleg önálló, boldogulni tudó, teljes emberi életet éljenek. Ezt szolgálják a speciális gyógypedagógia-munkával és végtelen energiával. Ennek érdekében új utakat, módokat próbálnak ki, hogy nevelésük eredményesebb és örömtelibb legyen a gyermekek számára.

Next

/
Thumbnails
Contents