Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1994-04-30 / 9. szám
Az Olaszországban készített piros-fehér csíkos sátrat épp egy esztendeje verték föl először hazai közönség előtt. A családtagok saját vagyonukat adták össze, hogy elindulhasson a vándorcirkusz és folytatódjék az Eötvös- tradíció. Az ország egyik legrégibb cirkuszos családja néhány héttel ezelőtt Újpestre látogatott.- Sokan őrültnek tartottak minket, amikor egyetlen fillér állami támogatás nélkül belekezdtünk a vállalkozásba - meséli a család „szóvivője”, Eötvös Gáborné. Vidékre régóta nem jártak már színvonalas, jó társulatok, minket azonban minőségre kötelez az Eötvös név. Úgy is mondhatnám, hogy vérünkben van a cirkuszművészet, hiszen családunk kétszáz éve ezt csinálja. Húszéves unokánk: Lóránd már a hetedik generáció tagja. Apai ágon a férjem nagymamája volt az első, aki artistaként dolgozott, egészen addig, mig bele nem szeretett egy fiatal magyar nemes. Az én őseim egészen az 1830-as évekig visszamenően szintén artisták és cirkuszigazgatók voltak. Több mint százötven éves plakátokat is őrzünk a családról. A francia Picard Gautier família tagja vagyok magam is, bár a nyelvet sajnos nem beszélem.- Kik vesznek részt a jelenlegi műsorban?- Családunkból három nemzedék, összesen tizenhárom Eötvös: a férjem, a férjem öccse, valamint a fiam, a menyem és az unokáim. Még az Olaszországban élő öcsémet is sikerült „hazacsábítanom”, övé az állatgyűjtemény, azaz a cirkusz mellett kiállított hüllők és a látszólag egészen békésen úszkáló cápa. A cirkuszban nemcsak a manézsban kemény a munka, hanem számos egyéb feladatot is el kell látni. A jegyszedő, a körhintás és a fényképész a szünet előtt és után csillogó ruhát ölt magára és a porondon terem. Nem véletlenül választottuk mottóul e mondatot: „Család a családokért". Sajnos ma már nagyon ritkán hallani az összetartó nagy- családokról, ám a miénk még ezek közé tartozik. Jelmondatunk megfogalmazásakor még nem tudtuk, hogy 1994 a Családok éve lesz.- A bűvész, a zsonglőr, az egyensúlyozó vagy a bohóc egyformán dolgozik a felnőtt- és a gyerekközönség előtt?- Ez egy ősi művészet. A római mondás is azt tartotta, a népnek kenyérre és cirkuszra van szüksége. Természetesen mi is azt szeretnénk, ha a felnőttek is jól éreznék magukat, de igazán a legkisebbeké a varázslat. Országszerte több ezer ingyenjegyet ajánlottunk fel az Országos Gyermekvédő Ligának, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is eljöhessenek hozzánk. A siker, a taps és az arcokon tükröződő öröm előadásról előadásra meggyőz bennünket, hogy a közönség szereti a cirkuszt. Rojkó Annamária Színházi kritika WÄdT MIT Félreértések elkerülése végett Marschalkó Zsolt, akinek az újpesti drámapályázaton második díjat nyert színművét ősbemutatóként műsorára tűzte az Újpest Színház, csak Kaméleonidásznak címezte művét, de mert a kritikus úgy látja, hogy sem a szerző, sem a rendező nem döntötte el igazán, hogy mit is akar valójában, indokolt a kritika címében e bővítés. „A fiatal író vígjátéka a mindenkori kaméleonember kifigurázása"- mondja a műsortájékoztató. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a szereplők névsora - bár kissé bizonytalanul - „beszélő neveket" sejtet, úgy vélné a néző, hogy itt jó kis szatíra, vagy legalábbis mai korunk köpönyegforgatóira rámutató politikai pamflet várja. Csak hogy ahhoz egy Moliére-re vagy Brechtre lenne szükség. Lehetne egy nagyszerű szerepeket kínáló, helyzetkomikumokra is építő kabarészíndarab, de ahhoz Vadnay László vagy Rejtő Jenő vénája kéne. Fel lehetne fogni a mi kaméleonunkat egy szerencsétlen kisembernek is, akit a történelem kényszerít a túlélés érdekében az alakoskodásra, akit nem a jellemte- lenség, hanem az életösztön sodor tragikomikus helyzetekbe. Ezzel is adósunk a szerző. Sajnos Marschalkó Zsolt vagy nem tudta eldönteni, hogy milyen is az ő címszereplője vagy hiányzik még belőle a karakterépítés tehetsége. Gyanítom, hogy mindkettő összejátszott. Ha valaki „beszélő neveket” használ, akkor az jellemez is. Ezek az álgörög, álperzsa nevek azonban félrevezetnek, mert mögöttük csak papírmasé figurák vannak, minden jellem nélkül. A történet - amit a helyszínen beszerzett Asztaltársasági Füzetekben megjelentetett szövegből módom volt végig is olvasni - egy kicsit erőltetett, de jó alapszituációt ígér. A szövegből és egyes helyzetekből felsejlik, hogy Marschalkó nem minden tehetség nélküli szerző, de az is, hogy rengeteg írói, dramaturgiai és színházismereti tanulmányra volna még szüksége, mert ez az írásmű - valljuk be gyengécske. Hajuknál fogva előrángatott szituációkon kívül sem veretes szöveget, sem elgondolkodtató filozófiát, sem leleplező gúnyt, sem semmi olyasmit nem kapunk, amiért ezt a darabot végtére is meg kellett írni vagy színpadra kellett állítani. Láttunk már olyat, hogy gyengécske alapanyagból jó színpadi emberek pompás előadást kerekítettek - itt sajnos ez sem áll. Pálfai Péter, aki egy személyben vállalta a rendezést, díszlet- és jelmeztervezést, tehetségtelen előadást hozott létre. Valószínűleg takarékossági okokból kikerült a szereposztásból két szolga, ellenben bekerültek a szövegbe kikacsingatásnak szánt jópofáskodó „áthallások”. Nem hiszem, hogy igazi humorértéke volna jelen esetben pl. olyan mondatoknak, mint: „Mostan színes térítőkről álmodom; legszebb az Abrosz”. Ha kabarét játszunk, elmegy, hogy Xerox alakítója kabosgyulás- ra veszi a „húst hússal eszik” szöveget, de sajnos Pálfai sem döntötte el igazán, hogy mire rendezze a darabot. Lesboxot női szerepre rendezte, aminek egyetlen értéke, hogy Sztárek Andrea női bájaiban gyönyörködhetünk, de más semmi sem indokolja. Ha egyszer az a szituáció, hogy hőseink hol görögnek, hol perzsának adják ki magukat, mit keres az egyébként semlegesen, jó díszletben az egyértelműen görög oszloppár? A megfelelő görög-perzsa mozgásparódia mellett mi az a teljesen öncélú mozgásanyag, amit Antipatikosz művel? És mi ez a deus ex machina szkítává változása? Át nem gondolt pillanatnyi ötletekből csak amatőr előadás születhetett. Az is született! Az egyetlen jó rendezői (vagy színészi) betétnek csak Pallos skandináv táncát érzem, de ez kevés egy előadáshoz. Szerepeikkel általában a színjátszók sem tudnak sokat kezdeni. Nekem még leginkább Bassola Richárd alakítása tetszett, aki legalább a börleszken belül következetes. Papa- dimitriu Athina és Sztárek Andrea sem ezekkel az alakításaikkal írták/írják be magukat a magyar színjátszás történetébe. Látszik, hogy vergődnek, de a csábosságon kívül nem sokat tesznek azért, hogy ez ne így legyen. A többiek vagy mereven szavalnak, vagy iskolai színjátszók dilettantizmusával fárasztják a nézőt. Ha már egyszer csinált drámapályázatot Újpest, úgy illik/kell (?), hogy be is mutassák a legjobb helyezést elért alkotást. Tételezzük fel, hogy valóban ez volt a legjobb pályamű - akkor nem irigylem a zsűrit, mert gyanítom, hogy milyen lehetett a többi. Rossz előadás minden színház életébe becsúszik, ha ennek nem is örülünk. A szezon három jó előadása után ezt a negyediket gyorsan felejtsük el! (De azért ne legyünk büszkék a bukásra!) Muzsay András Képünkön: Papadimitriu Athina és Csuja Imre ! (Fotó: Horváth Dávid)
