Újpest, 1993 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1993-06-26 / 11. szám

ÚJPEST 90 ÉVES A FÉRFIKAR: A név kötelez Emlékezetes hangversenyt adott a közelmúltban a Tungsram Kodály Zoltán Férfikar. A vállalat dísztermében tartott hangversenyt abból az alkalomból rendezték, hogy ez évben ünnepli fennállásának kilencvenedik évfordulóját a kórus. Ünnepi köszöntőjében Selmeczy György, a Tungsram Dol­gozók Független Szakszervezetének titkára és Varga F. György, a Tungsram Igazgatótanácsának elnöke méltatta a nagy múltú férfikart, amely a közös éneklés élményt adó, összetartó erejével - a kilenc évtized alatt - mindig meg tudott újulni, követni tudta a korszerűbb, modernebb zenei irányzato­kat, stílusokat önmaga és kóruskedvelő közönsége örömére. Az egykori alapítók már nincsenek közöttünk, de a stafé­tabotot immár 90 éve generációk adták és adják át azóta is egymásnak. 1903-ban kezdte működését az akkori-„Tunsgram Dal­kör". A második világháború előtt és a két világháború kö­zötti időben a Magy. Kir. Belügyminisztérium hivatali szer­vezete által jóváhagyott opera- és operettrészleteket, műda­lokat, hazafias jellegű kórusműveket énekeltek. Egyre gyakrabban szerepeltek dalostalálkozókon az or­szág különböző városaiban, majd 1928-ban eljutottak első országos dalosversenyükre Debrecenbe is. Sikeres fellépése­ik emlékét több serleg és plakett őrzi az akkori és az újabb évtizedekből. 1947-ben volt első lemezfelvételük, egy év múlva első rá­diófelvételük. 1959-ben zászlóavató ünnepséget tartottak Ko­dály Zoltán fővédnökségével, aki díszvendége volt a kórusnak. Külföldi vendégszereplésre 1964-ben jutottak el először. Szlovákia nagyvárosaiban adtak több sikeres koncertet, majd ugyanebben az évben az első minősítő hangversenyen „aranykoszorús” minősítést nyertek. Azután szerepeltek a te­levízióban, majd az aranykoszorúhoz a „diplomát” is meg­szerezték. 1968-ban újabb külföldi vendégszereplés követ­kezett; Észtországban, Tallinn és Tartu városokban léptek pódiumra. 1970 decemberében az együttes régi vágya telje­sült. Megkapták az engedélyt Kodály Zoltán nevének viselé­sére. A művészeti követelmény nagyobb lett, a név kötelez. Ettől kezdve „Tungsram Kodály Zoltán Férfikar” néven vált egyre ismertebbé az együttes a hazai és külföldi pódiumo­kon egyaránt. 1972-ben finnországi vendégszereplés, a következő évben a Várnai Nemzetközi Kórusfesztivál hozott újabb sikereket. 1975 tavaszán a kórus addigi történelmének legnagyobb erőpróbájára indult. Tíznapos hangversenykörút Wales ben. Öt nagyvárosban énekeltek telt ház és szakértő közönség előtt. A walesiek kiváló énekesek, számos kitűnő kórusuk van. Hogy a Tungsram férfikarának mekkora sikere volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az egyik városban - Aberystwith-ben - a BBC televízió egyenes adásban közve­títette kétórás koncertjüket. 1978-ban „75 éves” jubileumi ünnepségeket tartottak több­napos dalostalálkozóval, meghívott külföldi vendégkórusokkal. A külföldi kapcsolatok szélesedtek. Az utóbbi években több német férfikarral kerültek cserekapcsolatba, melynek során német városokban szerepeltek, fgy például Drezdában, Lipcsében, majd később Erlenseeben, Hanauban, Frankfurt am Mainban, Kasselban, Melsungenben, Stuttgartban éne­keltek szép sikerrel, nagyszámú zeneértő közönség előtt. (Ősszel a jubileumi hangversenyükön is vendégszereplő né­met férfikar meghívására a Baden-Württemberg tartományi Winnendenben fognak szerepelni...) A ‘80-as éveket újabb nemzetközi sikersorozatok jellemez­ték. 1981-ben két „ezüstdiploma”, ‘83-ban az ír Köztársaság patinás fesztiváldobogóján Corkban „fesztiváldiploma”, ‘87- ben a spanyolországi Tolosában a gregorián dalok előadásáért a nemzetközi zsűri külön dicsérete volt jutalmuk. Legutóbbi minősítésükön ez év április 7-én, pedig az In- terculture Foundation által szervezett nemzetközi minősítő hangversenyen az igen előkelő „Nemzetközi Koncertkórus” minősítést nyerték el. Mindezeken felül gyakran szerepelnek a Tungsram vállalati ünnepségein, kerületi és fővárosi ren­dezvényeken, múzeumi és templomi hangversenyeken is. Repertoárjuk ugyanis jelentősen bővült madrigálokkal, egy­házi kórusművekkel, gregorián énekekkel, A Tungsram Kodály Zoltán Férfikar sikereinek nagy részét - tagjainak szorgalmán, tehetségén, jó hangján túl - karnagyai magas színvonalú képzettségének, szakmai rutinjának is kö­szönheti. Karnagyaik voltak 1925 óta: Novak Károly, András Béla, Kováts Andor, Ujj József dr., Kiss Dénes, Bánhegyi Sándor és közel tíz éve Pálinkás Péter, aki magas szintű szak­mai képzettségével „új hangokat” szólaltatott meg. Két neves vendégművész is emelte az ünnepi koncert fé­nyét: Failoni Donatella zongoraművésznő Chopin: c-moll polonézének előadásával nagy sikert aratott. A művésznő korábban a férfikar zongorakísérőjeként az együttes sok kül­földi útján vett részt. Ugyancsak maradandó élményt nyúj­tott Erkel: Bánk Bán c. operájából a Keserű bordal előadásá­val Berczelly István, a Magyar Állami Operaház magánéne­kese, aki szintén többször volt közreműködője a kórusnak hazai és külföldi koncertjei során. Bodor Béla Egy üzletház MINDENKINEK! TELEFON; 160-2266 Budapest IV. kér., Árpád út 112. BINGO JÁTÉKTEREM Nyitva délután 5 órától! IMPERIAL Kiadó üzlet! Érdeklődni lehet: 160-2266. DON DODO Új, bővebb ételválaszték! POSTA Nyitva tartás: hétköznap 8-19 óráig, szombaton 8-13 óráig. KEHELY fagylaltozó, 1 gombóc 8 Ft. Figyelem! Az ÁRPÁD Üzletház bérbead üzleteken kívüli területeket árusítás és raktározás céljára. PRIMO Ruhaház • Gyermek-, női és férfiruházat, fehérneműk, blúzok, ingek, indiai áruk. IBUSZ RT. Belföldi és külföldi üdülések, szállásfoglalás, devizaszámla­vezetés, kedvező kamatozású betételhelyezés. LIBRI Könyváruház ÚJ! Júniustól fényképtartó albumok, festmények, folyóiratok is vásárolhatók. FORTE CIPŐBOLT Ha itt adja le filmjét előhívásra, nagyításra + 20 kép sikerül = 1 tekercs filmet kap ajándékba. Férfi-, női, gyermekcipők. KERAVILL-Akció a FORMA-I jegyében TV - video - camcorder vásárlók között ajándéksorsolás- ÚJ! 50 000 Ft feletti vásárlásnál 5% kedvezmény- ÚJ! Sooters' részleg nyílt: meglepően olcsó árak- Csereakció, kamatmentes hitelakció, díjtalan szállítás 6

Next

/
Thumbnails
Contents