Újpest, 1993 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1993-08-19 / 14-15. szám
Majorettek ébresztenek! Augusztus 28-án, szombaton reggel 9 órakor zenés ébresztővel indul a kétnapos városnapi program. A majorettek felvonulása a Szent István térről indul a Semsey park felé. Megnyitó: szombaton Gyémánt László festőművész tárlatával nyitják meg augusztus 28-án az Árpád út 66. szám alatt lévő Újpest Galéria új épületszárnyát. A városnapi ünnepségsorozat rendezvénye 17 órakor kezdődik, és várnak minden művészetkedvelő lakost, és természetesen más kerületből érkező vendégeket is. Az Újpest Galéria kiállításának megnyitóját elmulasztóknak jó hír: Gyémánt László kiállítása szeptember 30-ig a hét minden egyes napján 11-18 óráig várja a látogatókat. Nem mindennapi... A BM Polgári Védelem Budapest IV. Kerületi Parancsnokság szeretettel meghívja önt és kedves családját az Újpest várossá nyilvánításának tiszteletére rendezendő polgárivédelem-kiállí- tásra, melyet 1993. augusztus 27-én délelőtt 10 órakor nyit meg az Ady Endre Művelődési Központban (Budapest IV., Tavasz utca 4.) dr. Vitáris Edit, Újpest jegyzőasszonya. A kiállítás augusztus 27. és szeptember 10. között naponta 10-18 óráig látogatható. Augusztus 28. és29. között az Újpesti Városnapok alatt a Semsey parkban Is tart szabadtéri kiállítást a IV. kerületi PV Parancsnokság. Sxohora v a tás Augusztus üii-én, vasárnap Ki órakor katonai tiszteletadást követően a kerületi egyházak részvételével avatják Jé! a Tanoda téren Zala liyörgy szobrászművész alkotását, timely az I. és II. világháborúban elhunyt újpesti polgároknak állít emléket. Szurkolni is lehet... Augusztus 28-án szombaton, 10.30 órai kezdettel Újpest polgárainak és a képviselőtestület tagjainak válogatott kispályás focimérkőzésére kerül sor az Erzsébet utcai általános iskola sportpályáján. (A Semsey parkban.) A nyitó mérkőzés után folyamatosan mérkőzésekre várják a kerület lakóit! Az újpesti Városházán - az előzetes bejelentések szerint -'tizenöt esküvőt tartanak augusztus 28-án, szombaton. Az ifjú párok közül egynek nászajándékul egy mikrohullámú sütőt ajánlott fel a városnapi rendezvényen részt vevő Centrum Újpesti Áruház. Hogy melyik ifjú feleség konyhájába kerül majd a mikrohullámú? Erről sorsolással döntenek majd a vasárnapi, Semsey parkban 15 órai kezdettel induló divatbemutató műsora közben... A házasságkötésekkel ellentétben sokkal nehezebb megjósolni, hány kisbaba születik majd Újpesten a városnapi rendezvények két napja alatt? Akárhányan is lesznek, az már bizonyos: a Sancella Hungary Kft. Libero kelengyecsomaggal lepi meg az újszülöttek szüleit... Díszpolgárok lesznek Az Újpesti Városnapok rendezvénysorozatának kiemelkedő eseménye lesz az az ünnepség, melyet augusztus 28-án szombaton este 18 órai kezdettel tartanak a Városháza dísztermében. Ezen az ünnepségen adják át, idén első alkalommal, az Újpest Díszpolgára kitüntető elismeréseket. Az önkormányzat képviselőtestülete által alapított díjra 11 jelöltet terjesztettek fel a kerületi intézmények, szervezetek, magánszemélyek. Közülük a közművelődési, oktatási bizottság előterjesztése alapján voksolt nemrégiben a képviselő- testület. Augusztus 28-ától dr. Gyökössy Endre református lelkész és Neogrády László, az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetője lesznek Újpest díszpolgárai. A kitüntető elismeréseket dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere adja át a városházi ünnepségen, melyet hangverseny is követ. Kutyáknak és gazdiknak A Semsey parkban augusztus 28-án szombaton 9-18 óra között kutyakiállítás és -vásár is lesz, melyet (ku- tya)szépségverseny is követ. Visszapillantás A városnapi rendezvényekről helyszíni beszámolót készít a két kerületi kábeltelevíziós szerkesztőség, az Újpesti Közösségi Televízió, és az Óceán Közösségi Televízió. A káposztásmegyeri TV-s szerkesztőség szombaton 21-23 óra között élő adást is ad, az Újpesti Közösségi TV szerkesztett műsorát augusztus 30-án láthatják a Város- központban lakók. Az eseményekről természetesen tudósít majd lapunk, az ÚJPEST is, melynek legközelebbi száma a szokott időben, szeptember első hétvégéjén kerül a kerület valamennyi lakásába. TARTSON VELÜNK! B gusztus 28-29-i ÚJPESTI VflROSMflPOK rzvénysorozatának részletei programja