Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-03-31 / 4. szám

Kitüntették Buskó Andrást A lengyel államfő Szolgálati Arany Keresztet adományozott több éves tevékenysége elismeréseként Buskó Andrásnak, a XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Ön- kormányzat elnökének, az Országos Lengyel Önkormányzat képviselőjének március 1 8-án Andrzej Duda, a Lengyel Köz­társaság elnöke Szolgálati Arany Keresztet adományozott több éves tevékenységének elismeréseként. Buskó András örömmel fogadta gratulációmat, majd elmondta, a kitüntetés átvétele után nem csak itthonról, de a lengyel­országi testvérvárosunkból, a Krosnói járásból is számos jókí­vánság érkezett számára.- Milyen családi, vagy egyéb más kötődése van a lengyel nép- hez, azon kívül, hogy nekünk, magyaroknak évszázadok óta igen jó kapcsolatunk van a lengyelek- kel?- Ez bonyolult. A családne­vem, Buskó már szláv gyökerek­re utal. Lengyelországban egy üdülőhely és két tó is található e néven. A családi hagyomány szerint Lengyelországból ér­keztünk egykor, Érsekújváron keresztül. 1979-ben jártam elő­ször Lengyelországban, és azóta közel 500 helyre jutottam el, valamennyi vajdaságot felke­restem már. A 2000-ben alakult rákosligeti Magyar-Lengyel Ba­ráti Kör alapítói között voltam. 2002-ben hoztuk létre nemzeti­ségi önkormányzatunkat.- Mennyi lengyel ajkú ember él Rákosmentén, és minek köszönhet ti, hogy megválasztották 2002-ben a Lengyel Nemzetiségi Önkor­mányzat elnökének1- A nemzetiségi önkormány­zatok létrejöttéhez a települése­ken legalább 30 fő szükséges. A KSH-adatok szerint ennél jóval több lengyel él a kerületben, azonban a személyes adatok tit­kosak. A Magyar-Lengyel Bará­ti Kör tagjaiból szerveződött a 2002. októberi helyhatósági vá­lasztások során a Budapest XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi, majd Nemzetiségi Önkormány­zat, amelynek célja a lengyel ha­gyományok és kultúra ápolása. A kerületi lengyel nemzetiségi önkormányzat alapítója és lét­rehozója voltam. Ebben többek között Pupek László támogatott.- Milyen szerepe volt a Krosnói Járással történő testvérvárosi kap­csolat létrejöttében?- 2008-ban Olejnik Marek képviselőtársam javaslatára nyújtottunk be Rákosmente Önkormányzata Képviselő-tes- tülete részére a testvérvárosi együttműködésről szóló előter­jesztést. Nagy örömmel fogad­tuk annak elfogadását, és azóta is szoros együttműködés és ba­rátság alakult ki a két nép kö­zött.- Felidézne néhányat az elmúlt évek legsikeresebb magyar-lengyel programjai közül...- Önkormányzatunk fő fel­adatának tekinti a Rákoscsabai Péceli út 228. számú telken álló Lengyel-kegyoszlop gondozását és ápolását is, továbbá történeti kutatásokat folytat a kerület és a lengyel internált katonák kap­csolatáról. Rákosmente, azon belül is Rákoshegy település- rész büszkélkedhet azzal, hogy 2008-ban, Magyarországon első­ként itt állították és szentelték fel Babusa János II. János Pál pápa szobrát a Szent István téri Lisieux-i Szent Teréz-templom mellett. Kezdetek óta szoros az együttműködésünk a Magyar- Lengyel Baráti Kör tagjaival. Támogatjuk a kerületi iskolák lengyel kultúrához kötődő prog­ramjait, közülük kiemelném többek között a Diadal úti Ál­talános Iskolát, a Czimra Gyu­la Általános Iskolát, a Körösi Csorna Sándor Általános Isko­lát és Gimnáziumot valamint a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumot. Támogatjuk a Csekovszky Árpád Kiállító­ház programjait, és a Bartók Zeneházban rendezett lengyel kulturális rendezvényeket. A Lengyelország Magyarul honla­punkon részletes tájékoztatást nyújtunk működésünkről: www. Iekil7.hu.- Az Országos Lengyel Kisebb­ségi Önkormányzat képviselője­ként milyen feladatai vannak?- 2003-ban kerültem be az Országos Lengyel Önkormány­zatba. Nyolc éven keresztül töl­töttem be az alelnöki tisztséget, jelenleg a Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság tagjaként dolgozom. Részt vettem a Ma­gyarországi lengyelség Múze­uma és levéltára, valamint az Országos Lengyel Nyelvoktató Iskola épületeinek felépítésé­ben. Megírtam az első lengyel­magyar enciklopédiát, amely honlapunkon található. Éven­te Lengyelországról írtam él­ménybeszámolókat a Polonia W gierska újságba, valamint a www.polonia.hu honlapra.- Március 18-án átvette a Len­gyel Köztársaság elnökétől a Szol­gálati Arany Keresztet. Mit tud­hatunk erről a kitüntetésről?- A Magyar-Lengyel Barátság Nap alkalmából szervezett ün­nepségsorozat keretében, már­cius 18-án, a Lengyel Köztársa­ság budapesti nagykövetségén Andrzej Duda köztársasági elnök adta át az 1918-ban alapított Szolgálati Arany Keresztet az interjúban felsorolt másfél évti­zedes tevékenységem elismerése­ként. Szakács Zsuzsa Jiéd

Next

/
Thumbnails
Contents