Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)
2016-03-10 / 3. szám
KOZELET GULAG: titkok, versek, portrék Beszélgetés Galgóczy Árpáddal Február 12*én folytatódott a Rákoshegyi Beszélgetések interjúsorozat. A műsorvezető Győrffy B. Eszter, a Rákosmenti Irodalmi Műhely vezetője volt, akinek a vendége ezúttal Galgóczy Árpád volt, a GULAG-ot megjárt műfordító és költő. Galgóczy Árpád Szamosangva- loson, egy Szatmár megyei faluban cseperedett fel. Édesapja földbirtokos volt és nyolcvanhárom holdon gazdálkodott. Szülei művelt emberek voltak, több nyelven beszéltek és szerették az irodalmat, tőlük örökölte a lite- ratúra szeretetét. Nagy kallóban kezdte a gimnáziumot, 1941 tavaszán, amikor Erdély visszatért, Szatmárnémetiben folytatta tanulmányait. Vasárnaponként irodalmi önképzőköröket tartottak. Adynak óriási kultusza volt akkoriban is, de Esze Tamás, Kölcsey, Móricz is, mint odava- lósiak, benne éltek a köztudatban. Nagyon erős volt a nemzeti öntudat a korszakban. Galgóczy negyven éve fordít orosz verseket. Versfordításokkal teli kötetében 68 rangos orosz költő szerepel, négyszázötven lírai darab, hat epikus költemény, köztük az Anyegin. Az Orosz Barátság Rend, a Moszkva 850- és a Puskin-érdemérem tulajdonosa, valamint a József Attila-díj után életművéért Palládium-díjjal is kitüntették. 1945-ben mátészalkai gimnazistaként fegyveres szervezkedésbe kezdett a bevonuló, majd megszálló szovjet csapatok ellen. Sejteket alakítva, társaival országos partizánharcot kezdeményeztek. Albérlete valóságos fegyverraktár volt, lőszer- vagonokat raboltak ki, szovjet katonákat fegyvereztek le, de lebuktak. Egyik társuk Erdélybe szökött, kettőjüket elvittek 1945 őszén Debrecenbe. Titokban megfigyelték őket. Galgóczy folytatta a gimnáziumot le akart érettségizni, le is tette az írásbelit, de a szóbelit már nem hagyták. 1947. július 1-jén ismét elfogták, és a szülei is meghaltak. Felhozták Budapestre, lezajlottak a kihallgatások, lendületesen dolgozott a szovjet elhárítás. Húsz év munkatáborban letöltendő büntetést kapott. Többhetes vonatozás után 1948 januárjában érkeztek meg az uráli Cseljabinszkba. Itt gyárak alapjait kellett kiásniuk a harckocsi üzemek számára. Nagyon hideg volt. A ruházatuk elég vastag volt, csak az orrukat és az arcukat kellett dörzsölgetniük, hogy meg ne fagyjon. 1949 tavaszán eldöntötték Moszkvában, hogy külön kell választani a politikaiakat a köztörvényesektől, így került Galgóczy Kazahsztánba, a karagandai gyűjtőtáborba, ahol már csak politikaiak foglyok voltak. Barna (fekete) kenyér és rohadt káposztalé volt az ételük. Annyira éhes volt, hogy hajnali egy órakor már nem tudott aludni, várta a reggeli ételosztást. Negyvenöt kilóra lefogyott, majd kórházba került egy magyar rab társával együtt. Kimondhatatlanul nagy öröm volt újra tiszta fehér párnát és takarót éreznie. A jobb körülményeknek köszönhetően, két-három nap lábadozás után visszatért beléjük az élet. Máris tervezgetni kezdték szabadulásuk utáni jövőjüket. Képzeletben óriási könyvtárat alakítottak ki maguknak. Rejtett képességének és annak, hogy nem cigarettázott, köszönhette azt, hogy mindezt túlélte. Elkezdett portrékat készíteni, grafikázott. Ennek gyorsan híre ment, így sok orosz tisztnek és rangos katonának készítette el a képmását. Ennek köszönhetően megúszta a kemény fizikai munkát, mindenki önarcképeket készítetett vele. Sztálin halála után Hruscsov úgy döntött, hogy elereszti a lágerek foglyait. A politikai rabok első csoportja 1953-ban, majd 1955 őszén szabadult. Galgóczyt egyszerűen kirúgták a lágerből. „Menjen dolgozni!" —parancsoltak rá. Szerencséjére Karagandá- ban az ipari tűzoltókhoz került és szabadnapjai alatt plakátokat festett az ünnepekre. O olvasta fel a tűzoltóknak minden reggel a Pravdát és elemezte nekik 1956-ot. Odakint egy orosz rab költő segítségével figyelt fel az orosz irodalomra. A háború utolsó évében Moszkvában kezébe került egy frissen fordított Petőfi- kötet, benne az Egy gondolat bánt engemet. Megkérték, hogy mondja el nekik magyarul, elképedtek a vers hangzásától, így indult ismerkedése az orosz irodalommal és Lermontov művészetével. Galgóczyt a Démon című alkotás nyűgözte le, és a szerelem máig is tart. Amikor hazajött Magyarországra, megnézte megvan-e hazai fordításban a Démon. Megvolt, de javítgatni kezdte, aztán egész versszakokat írt át. Még kész sem volta vele, amikor barátai biztatására bement az Európa Kiadóba. Már majdnem távozott az épületből, amikor visszahívták. Időközben belenéztek a kéziratba, és dicsérték. Pazarok a rímek, szépek a sormetszetek, kidolgozottak az ütemek, hibátlan a zeneiség. Lermontov után jött Puskin, majd Tyutcsev, Gumiljov, Ahmatova és Cvetajeva is és az a szakmai siker, ami a mai napig tart. Galgóczy Árpád halkan megjegyezte: „Nem szabad ösz- szekeverni egy vad diktatúrát az adott nép irodalmával, és a meg- bocsájtást nem csak szavakba kell önteni." Szőke Csaba 1 1 2016. március 10.
