Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-02-18 / 2. szám

lG Egy nyugdíjas találkozó margójára A Hírhozó decemberi számában az önkormányzat közmeghallga­tásáról közölt gondolatok ins­piráltak arra, hogy megosszam a novemberi nyugdíjas találko­zónk hangulatát. Ügy gondolom, hogy nagyon is beleillett az ön- kormányzat idősbarát koncepci­ójába. A XVII. kerületi Rendőrkapi­tányság hasonlóan az előző évek­hez meghívta a nyugdíjasait. Jó volt látni a rendet, a tisz­taságot azoknak, akik ez al­kalommal látogattak vissza a Rákosmentére. Rá sem lehet is­merni a központra, ahol valaha foldbesüppedt sváb házikók áll­tak, majd később bűzös autóbusz pályaudvar, végállomás volt. Most minden szépen parkosított, rendezett. A Rendőrség épülete előtt, illetve környezetében is látszott a megújulás. Benn az épületben modern ügyfélfogadó, eligazító létesült a valamikori kapuőr­hely területén. Sokat változott a technika is, nemcsak térfigye­lő kamerák vannak, hanem a szolgálatba lépést ma már nem aláírással kell igazolni a je­lenléti íven, hanem azonosító kánya érintéssel regisztrálják a megjelenést. Amúgy a tisztaság hasonló volt, mint rég, bár „a fogdába" bevonulni kissé furcsa volt. Ott a „cellák" helyett szé­pen megterített asztalok vártak bennünket. Közel kéttucatnyian jöttünk össze. Néma főhajtással emlékeztünk a 2Űl5-ös évben el­hunyt Varga Józsefre, és Kucska Nándorra. Köszöntöttük a kö­rünkben megjelent 85 éves, és a nemrég 75. évüket betöltőn kollegákat. Az asztalok mellett egymás szavába vágva elevenítettük fel egy-egy sikeresen felderített bűnügy történetét. Azokat az eseményeket, amelyekkel részt vettünk a kerület közéletében, és nemcsak a rend védelmében. Megemlegettük sponsikereinket a lövészet, a labdarúgás terén, a kirándulásokat, a szomszédos városok, kerületek dolgozóival megtartott rendezvényeket. Vendéglátóink a visszaemléke­zéseket elősegítették, illetve szí­nesítették azzal, hogy a korábban összegyűjtött, a rendezvényeket bemutató fényképeket levetítet­ték, és azokról készült CD leme­zekkel megajándékozták a jelen­lévőket. Érkezésünkkor a távollévő rendőrkapitány helyett a bűn­ügyi osztályvezető köszöntötte a résztvevőket, majd később Szik­szó alezredes úr is megérkezett, bekapcsolódott a beszélgetésbe. A színvonalas szervezést neki, valamint Bódi Ildikó és Gorácz Zsolt r. századosoknak, valamint Cserei Hajnalkának külön is kö­szönjük. id. Bajtai Miklós BM nyugdíjas A sebességhatár túllépésére figyelmeztetnek Ä Rákosmente Önkormány­zata mintegy 2 millió forint énékben két darab radaros sebességhatár túllépésre fi­gyelmeztető táblát helyezett ki a Pesti úton az MO-s felől érkező oldalon, il­letve Rákoscsabán a Tárcsái úti várostáblánál. Abban az esetben villan fel az „50”-es és a „lassíts" felirat, amennyiben a gépjármű túllépi a megengedett sebesség- határt. A felvillanó felirat célja, hogy a kerületbe érkező autós forgalmat a közúton megenge­dett sebességre figyelmeztesse és a közlekedési szabályokat betar­tassa. A táblák üzemeltetéséről Rákosmente Önkormányzata gondoskodik. Fonás: Rákosmente Ön kormányzata Budapesti Rendor-fokapitányság Ha valaki azzal hívja fel Önt, hogy hozzátartozóját baleset érte, vagy sürgős kórházi kezelésre szorul, legyen körültekintő! Mielőtt bármit tenne, telefonon tájékozódjon az érintett családtag állapotáról. Ha bebizonyosodik, hogy csalók keresték meg Önt, hívja bármelyik rendőrkapitányságot vagy a 112-es segélyhívón kérje kollégáink segítségét!

Next

/
Thumbnails
Contents