Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-10-27 / 13. szám

KULTÚRA »v2'« >Jv RÁKOSMENTE Virágtelepi fesztivál Rákosmente Önkormányza­ta és a Rákoscsabai Közösségi Ház szervezésében szeptember 24-én egész napos színes szín­padi és gazdag térprogramok, bemutatók várták mindazokat, akik kilátogattak a nyarat idéző III. Virágtelepi fesztiválra. Vi­rág Mihály, Rákoscsaba önkor­mányzati képviselője, a program megálmodója és fő támogatója köszöntötte a rendezvény részt­vevőit, akik már kora délelőtt benépesítették a Tanár utca és a Hószirom utca által határolt fesztiválterületet. A rákoscsabai rendezvényre kilátogatott Dunai Mónika országgyűlési képviselő. A virágtelepi fesztivál prog­ramja a Mimikri Gyermekszín­ház Kismalac meg a Farkasok című óriásbábos mesével vette kezdetét, majd a rákoscsabai óvodások népesítették be a szín­padot. A Piroska és a Mézes­kalács Óvoda iskolába készülő nagycsoportosai népi játékokat mutattak be, majd a Betlehem ovisok felcsíki polgári táncot jártak. Már délelőtt teljes telt­házzal működött a fesztivál. A „parkolók” megteltek a legki­sebbek járműveivel, akik gyor­san birtokba vették a különböző népi játékokat, az ugrálóvárat, a trambulint, de népszerű volt a kézműves kuckó is. Sportprog­ramokban sem volt hiány. A Keresztúri Kosársuli streetball versenyre hívta a fiatalokat, az RTK karate szakosztálya lát­ványos, téglatörős bemutatót tartott a betonon. Aki elfáradt a délelőtti zsongásban, helyet foglalhatott a lovas kocsin, majd a piros kisvasúton, amely ingyen szállította ezen a napon az uta­sokat a környék legszebb utcáin. Virág Mihály képviselő tá­mogatásával - az önkéntesek és a Báró Podmaniczky III. János Honvéd Egyesület segítségével - délben frissen sült kenyér és tepertő, kolbász, saláták, kenyér- lángos, valamint citromos tea várta a fesztivál minden egyes vendégét. Az időjárás idén kegyes volt a fesztiválozókhoz, oly annyira, hogy a hőlégballonnal egészen estig lehetett függeszkedni. Még a program fő támogatója, Virág Mihály önkormányzati képvi­selő is megleste, hogyan fest a Virágtelep, illetve a játszó­tér madártávlatból. A délutáni programokra is sokan voltak kíváncsiak: a sportpályákat a fi­atalok vették birtokba, a gyere­kek a hagyományőrző udvarban játszottak, de Mahó Andrea éne­kesnő, illetve a Mystery Gang rockabilly trió koncertjére is számos család ellátogatott. Rabb Ferenc műsorközlő közreműkö­désével kihirdetették a sportve­télkedők nyerteseit. Az okleve­leket Virág Mihály nyújtotta át a győzteseknek. Kisorsolták továb- ,bá a fesztivál tortáját is, a nyertes- a Cuki Cukrászda jóvoltából — egy édességgel térhetett haza. A főszervezők, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház és tagintézmé­nyeinek munkatársai, valamint Virág képviselő úr szerint is, az idei, immár harmadik fesztivál elérte célját: megmozgatta a Vi­rágtelep, illetve a kerület lakóit. Jövőre, minden bizonnyal folyta­tódik a nyárvégi sikeres fesztivál­sorozat. Szakács Zs.-Szepesi N.i£Í A rockabilly magyar királyai Beszélgetés Egri Péterrel, a Mystery Gang énekes-gitárosával 1 8 év alatt igazi brand lett a Mystery Gang, a rockabilly legismertebb hazai képviselő­je. A zenekar ezúttal a Virág­telepi Fesztivál színpadán lé­pett fel. A rákosmentiek főleg az új nagylemezről, az Eszp­resszó negróról hallhattak slá­gereket. A Hírhozó a koncert előtt Egri Péterrel beszélgetett a banda idei, eseményekben gazdag évadáról.- Fontos állomáshoz érkeztetek: nagykorúvá vált a zenekar, 18 éves a Mystery Gang. Mi minden­nel ünneplitek ezt az évfordulót? Nagyon sokat dolgoztok mostan­ság.- Egy kamaszkori álmunk vált valóra. 13-14 évesen még nem gondoltuk volna, hogy egyszer egy befutott rockabilly zenekar leszünk Magyarországon. Idén sok új dologgal rukkoltunk elő: megjelent az új nagylemezünk, az Eszpresszó negro, készült egy új videoklip is a Megszakad a szív című slágerhez és túl vagyunk a Buddy Holly 80 emlékkoncer- ten. Október 29-én pedig, Go Folk címmel egy különleges koncertet adunk a RAM Co­losseumban. A rock and roll, a rockabilly euró-amerikai nép­zenei gyökereit mutatjuk be Kárpát-medencei népzenészek közreműködésével. A bőgő, a gitár, a dob, vagyis a klasszikus rockabilly hangszerelés kiegészül népzenei hangszerekkel, cimba­lommal, klarinéttal, hegedűvel, harmonikával.- A rock and roll úttörője, Buddy Holly amerikai énekes, dal­szerző idén lenne 80 éves. Miért őt választották az egyik példaképetek­nek? Hogy sikerült az emlékkon­cert?- Gyerekkorom óta közel ér­zem magamhoz Buddy Holly-t, a dalszövegeit, a dalszerkezeteket, a gondolkodásmódját, a gitár­stílusát. A koncert nagyon jól sikerült, és örömmel tudok arról is beszámolni, hogy 80. születés­napja alkalmából írtam egy dalt is, Good Bye Buddy címmel. Ehhez készült egy videoklip, ami nemzetközileg is nagyon pozitív visszajelzéseket kapott.- Telik az idő. Hogyan változott a rockabilly-kultúra az elmúlt 18 évben1- A 90-es évek elején, amikor elindultunk szinte az egyetlen rockabilly zenekar voltunk Ma­gyarországon. Akkoriban még sokszor magyarázni kellett, hogy mi is ez a „rockaizé”. Az elmúlt 18 év alatt azonban sikerült egy brandet (márkát) építenünk. Büszkék vagyunk arra, hogy ma már sok követőnk van. Szepesi JiT 2016. október 27.

Next

/
Thumbnails
Contents