Hírhozó, 2015 (25. évfolyam, 1-16. szám)
2015-03-05 / 3. szám
Zoltán frakcióvezető (Fidesz) sok bejelentést kapott a Szigetcsép utcából, amely tavaly tempó 30-as övezetbe került. „Az lenne a kérésem, hogy itt jelenjen meg a traffipaxos kocsi, mert a forgalomelterelés miatt rengeteg lesz a gyorshajtó.” Pap László (LMP) a Pesti út menti buszmegállók rongálása felől érdeklődött. „Mikor lehetne ezt a jelenséget felszámolni?” - kérdezte. Nótin Tamás (Jobbik) megköszönte a kapitánynak a folyamatos rendelkezésre állást és a lakossági bejelentések rugalmas kezelését. Fohsz Tivadar alpolgármester is kérte rákoskerti körzetében az intenzívebb rendőri sebességmérést, amelyet az útfelújítás tesz indokolttá. A kapitány válaszában rámutatott, nem érzi azt, hogy a Madárdomb veszélyeztetettebb lenne a betörések szempontjából, mint a kerület többi része. „Ettől függetlenül a Készenléti Rendőrségtől folyamatosan kérek erősítést erre a területre. A rákoskerti gyorshaj tokra fokozottan fogunk figyelni az adott időszakban. A szilveszteri időszak óta nem kaptunk bejelentést buszmegálló-rongálásról. Ezeket azért nehéz felderíteni, mert nagyon ritka a tettenérés. Nótin képviselő úrnak köszönöm az elismerést.” Napirenden Hatvani Zoltán a Város- fejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság elnökeként tájékoztatta a testületet arról, a képviselő-testület minden tagja a vagyonnyilatkozati kötelezettségének határidőre eleget tett, ezek az önkormányzat honlapján olvashatók. A testület bizottságainak külső tagjai közül vagyonnyilatkozati kötelezettségüknek két fő kivételével eleget tettek. Kovács István (IRE) csak február 9-én adta le vagyonnyilatkozatát, Simái László (Fidesz) pedig február 26-án. Vigyázó MH és RESZK vezetői pályázatok A testület elbírálta a Vigyázó Sándor Művelődési Ház vezetői pályázatát. A szakmai bizottság javaslata alapján öt pályázatot nyilvánítottak érvénytelennek, kettőt tekintettek érvényesnek (Dévényi Gá- borné és Palásthy Béla), de azokat sem támogatták, ínem született vezetői kinevezés. A Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ (RESZK) vezetői feladatának ellátására kiírt pályázat kapcsán a testület öt pályázatott nyilvánított érvénytelennek. Az érvényes pályázók közül Bertalan Ildikó Zsuzsannát bízták meg az intézmény- vezetői feladattal 2020. március 31-ig (18 igen, 2 tartózkodás). A polgár- mester megjegyezte, hogy a RESZK sikeres integrációja az elmúlt két évben nem valósulhatott volna meg az eddigi megbízott vezető Marosi Judit nélkül, amiért köszönet jár neki. „Munkájára továbbra is számítunk.” Rendeletek Az elmúlt időszakban érkezett központi források átvezetése és az alapítványi támogatások miatt módosították az önkormányzat költségvetését. A határozati javaslatot és a rendeletalkotási javaslatot is elfogadták (16 igen, 4 tartózkodás). A megváltozott jogszabályok miatt módosult a helyi állattartásról szóló rendelet (19 igen, 1 tartózkodás). A Kormányhivatal szakmai iránymutatása szerint mezőgazdasági haszonállat tartását nem korlátozhatja önkormányzati rendelet, a korlátozó részeket ezért ki kellett venni az állattartási rendeletből. Költségvetés 2015 „Stabilan működik, jól gazdálkodik az önkormányzat. 17,6 milliárdos főösszegű költségvetésünk van, a kiadások és a bevételek egyensúlyban vannak egymással. Továbbra sem tervezünk hitelfelvételt. A bevételek szerkezete változott: a szociális támogatásokhoz érkező állami támogatások csökkentek, ennek az a magyarázata, hogy a feladatok egy részét átviszi a Kormányhivatal, ami maradt, ahhoz az önkormányzatoknak kell fedezetet biztosítani. Pozitív fejlemény viszont a bevételi oldalon az iparűzési adó közel 460 millió forintos növekedése, amelyet nagyrészt minimálbér-emelésre fordítunk. A repülőtéri telekadó közel 800 milliós bevételt jelent idén, ezzel az intézmények működését és a fejlesztéseket finanszírozzuk. A dologi kiadásainkat a takarékosság jegyében 162 millió forinttal csökkentettük. Kiemelném az energia-beszerzéseken elért megtakarításainkat, a gázköltségen például hetvenmilliós megtakarítást realizálhattunk. A városüzemeltetésre igyekszünk nagyobb forrást biztosítani, ezen belül az út-, járda- és közterület-fenntartás kiadásaira 300+200 millió forintot biztosítunk, a Rákosmente Kft.-n keresztül pedig további 115 milliót fordítunk csapadékcsatorna-karbantartásra. Külön sort szenteltünk idén a bitumen- permetes útjavításokra a csatornázások végeztével Rákoshegy, Rákoscsaba és Rákoskert területén. A zöldfelületi karbantartási keret 250 millió forint, az intézmények tervszerű karbantartására is ugyanennyit fordítunk. Továbbra is folytatjuk a dinamikus, fejlesztésorientált várospolitikánkat. Kiemelt beruházásunk a Ferihegyi út továbbépítése, az állam már átutalta számlánkra az ehhez szükséges 1,3 milliárd forintot, amelyet még országgyűlési képviselőként sikerült kijárnom, idén megvalósul a beruházás. 422 milliós forintos állami normatíva jár a földutak szilárd burkolattal történő ellátására, amely szintén az előző ciklusban elvégzett képviselői 4 HÍRHOZÓ Ilukoczki Károly