Hírhozó, 2015 (25. évfolyam, 1-16. szám)

2015-12-17 / 16. szám

jgjjJlj OKTATÁS Balassis siker a filmszemlén! Idén 11. alkalommal rendez­ték meg Országos Középisko­lás Filmszemlét, Budapesten a Káldor Miklós Kollégium­ban. A szemlén a Balassi Bá­lint Nyolcévfolyamos Gim­názium diákjai által készített Kicsöngő című rövidfilm a második helyet szerezte meg. A filmet Ferenczy Bálint 11 .a osztályos tanuló rendezte. A stáb tagjai: Neszt Levente, Ungvárszki Dániel, Szabó Zita, Széles András, Gyime- si Levente, Halápi Leven­te, Farkas Péter, Szatmári Tamás,Horváth Ádám és Vu Minh Sára. Tanárok: Tóth László (média) és Szabó Zol­tán (magyar). A stábbal a díj­kiosztó után beszélgettünk.- Honnan jött az ötlet, hogy egy horrorfilmet forgas­satok?- Nagyon régi terv volt, ki akartuk próbálni ezt a műfajt. Arra voltunk kíván­csiak, hogy vajon mi is meg tudjuk-e csinálni ugyanazt a hangulatot, mint az igazi fil­mek. Az alapötlet a főszerep­lőtől, Leventétől származott. Aztán négyen-öten összeül­tünk, és elkezdtük megírni a forgatókönyvet.- Voltak problémák a for­gatás alatt?- Eleinte nem is gondol­tuk, hogy milyen nehéz sö­tétben forgatni: rengeteget kísérleteztünk a fényekkel, a hanggal. A forgatás során folyamatosan tanultunk, az első és utolsó felvételek kö­zött minőségi különbség van. — A szemle különlegessé­ge, hogy a zsűri egy-egy tagja részletesen elemzi, értékeli a filmeket. Nálatok ez hogy ment? — Külön öröm volt szá­munkra, hogy a mi alko­tásunkat a zsűri elnöke, Mundruczó Kornél értékelte: „Amikor a részletgazdagság­ról beszélek, erre gondolok! Ez egy fantasztikusan kidol­gozott film, azt éreztem, hogy minden egyes fordulatában van egy titok, amivel tovább tudok menni. Látszik, hogy rengeteg munka van benne! ” — Hogyan tovább? — Együtt a csapat, min­denképpen szeretnénk újabb műveket készíteni, de előbb még be kell fejeznünk a Makóember című filmün­ket, amit még tavaly nyáron kezdtünk el. Munkatársunktól jgS Összefogás a kötelező betelepítési kvóta ellen írja alá Ön is a Fidesz petícióját! 2015. december 17. 13 Ungvórszki Dániel, Neszt Levente, Szabó Zita, Ferenczy Bálint, [Széles András _________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents