Hírhozó, 2015 (25. évfolyam, 1-16. szám)
2015-10-29 / 13. szám
Portréfilm Rácz Sándorról Az 1956-os szabadságharcra való emlékezés záróakkordja volt az október 23-án levetített portréfilm Rácz Sándorról (1933-2013), amelynek címe a Vaddiófa árnyéka. Az exkluzív vetítés díszvendégei Péterffy András rendező és Szilágyi Erzsébet művészetszociológus, a filmtudományok doktora voltak. A házigazda Rózsahegyi Péter rákosligeti képviselő volt. A film leve- títését beszélgetés követte. Rácz Sándor az 1956-os forradalmi munkásmegmozdulások egyik vezéralakja, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke, a film elején megemlíti, hogy a rendszerváltozás évében a 301-es parcellából vitt magával vaddiófa-ma- got az izsáki kertjébe, arra gondolván, ha már nem lesz már ereje kimenni az Új Köztemetőbe, akkor is találkozhasson a kivégzett baj társaival, ha csak kinéz az udvaron. A film elején a karizmatikus forradalmár a Sztálin-szobor melegvágóval és drótkötelekkel történő ledöntésének lélekemelő pillanatáról beszél. „Amikor ledőlt a szobor, kiszállt az emberekből a félelem.” A forradalom kitörésével egy időben létrejött munkástanácsok nagyon ügyeltek az önállóságukra, nem akarták, hogy a párt befolyásolja a döntéseiket. „A munkás önigazgatási rendszert a forradalom egyszerűen kitermelte magából. Ahol merték vállalni a függetlenségüket, onnan elzavarták a kommunista párt vezetőit. Sok olyan politikussal tárgyaltunk, akik két kapura játszottak.” Rácz elmondása szerint Apró Antal több miniszteri tárcát is felajánlott az NBKMT vezetőinek, amit azok elutasítottak. A főszereplő elmeséli Kádár János november 4-i hazaárulását, amikor is a szovjet harckocsik lerohanják az alvó várost. „A Vörös Hadsereg ezért nem katonai feladatot hajtott végre november 4-én, hanem nemzetgyilkosságot.” A Központi Munkástanács november 14-én alakult meg. Rácz egy nappal később kapcsolódik be a tárgyalásokba, ahol a kommunisták végig inkorrekt módon viselkedtek. „Kádárnak már a mikrofon sem volt az ínyére. Végig elvitatták, hogy miért hívjuk mi magunkat a központi munkástanács megválasztott szervének.” Kádár a tárgyalások elején Nagy Imrét még „testi-lelki jó barátjának” nevezte. „Rettenetes, hogy milyen emberek tömörültek a kommunista pártba, akik ráadásul elvtársnak szólították egymást!” - jegyzi meg Rácz. Kádáréknak minden tárgyaláson feltették a legfontosabb kérdést: mikor mennek haza az oroszok? Rácz Sándort november 16-án az NBKMT elnökévé választották. A tanács 48 órás sztrájkot hirdetett Nagy Imre szabadon bocsátását követelve. Azok a munkástanácsok, ahova a bolsevikok befészkelték magukat, szabotálták a sztrájkot. „Azt akartuk, hogy a hatalom vállalja fel a forradalom minden olyan értékét, amely a magyar társadalom fejlődését szolgálja.” December 6-án akarták színvallásra bírni Kádárt. A kommunista aktivisták ezen a napon vonultak végig vörös rongyaikban a városon, a felháborodott munkásság nekiment a provokátoroknak, holott náluk gépfegyver is volt. December 11-12-én a második 48 órás sztrájk során az NBKMT követelte a letartóztatott munkástanács-elnökök szabadon bocsátását, és tiltakozott a 131 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz ellen. „Amíg Salgótarjánban munkásokat ölnek, senki nem veheti fel a munkát!” — kötötték ki a munkástanácsok. 11-én Kádár a Parlamentbe hívta tárgyalni Ráczot, ahol azonnal letartóztatták. A kommunista bíróság bűnösnek találta, hiszen „akkor fordult szembe a munkássággal, amikor annak a legnagyobb szüksége lett volna rá”. Rácz végig tagadta a bűnösségét, hiszen a munkásság érdekeit képviselte a tárgyalásokon. 1958. március 17-én, a 25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. „Kilenc hónap előzetes után visznek át a Markó utcába, ahol egy négyszemélyes cellába 28 (!) embert zsúfoltak be. A tetvek és a poloskák szinte megettek minket.” A büntetését olyan rabtársakkal töltötte, mint Bibó István, Nagy László vagy Faddi Otmár. 1960-ban a Kisfogházban raboskodott, ablaka a vesztőhelyre nézett, ahol egy hónapon keresztül naponta öt-tíz forradalmár kivégzését kellett látnia. 1963-ban amnesztia révén szabadult. A Híradás- technikai Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni, de a hatóságok folyamatosan zaklatták. 1972. október 23- án balesetnek álcázott merényletet követtek el ellene, amelyben súlyos gerincsérülést szenvedett. Horváth Tibor J2*> 2015. október 29. 21
