Hírhozó, 2015 (25. évfolyam, 1-16. szám)

2015-02-19 / 2. szám

FELHÍVÁS FELHÍVÁS ELISMERŐ CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRA: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormány­zatának Képviselő-testülete elismerő címeket alapított a kü­lönböző városrészekhez kapcsolódóan. A díjazottakra 2015. március 1 -jéig várják a kerületben élők javaslatait. A díjak adományozásával az önkormányzat kifejezi elismeré­sét azon polgárok iránt, akik példamutatásukkal, maradandó alkotásaikkal, munkásságukkal jelentős mértékben hozzá­járultak az egyes városrészek szellemi és anyagi gyarapodá­sához. Évente legfeljebb egy, élő vagy elhunyt magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható a díj. Az adományozásra ünnepélyes keretek között kerül sor, az elismerésben részesülő személy oklevelet és művészi kivitele­zésű bronz emlékérmet kap. Az elismerésre történt jelöléseket a képviselő-testület döntése előtt az Rákosmenti Erőforrás Bizottság, valamint egy az erre a célra létrehozandó kollégium véleményezi, amelynek tagjai között lehetnek polgárok által jelölt személyek is. Az elismerő címre és a kollégiumi tagságra javaslatot tehet - saját városrészét illetően - bármely rákoscsabai, rákoscsaba- újtelepi, rákoskeresztúri, rákosligeti, valamint rákoshegyi polgár. A 2015. évi városrészi díjakra vonatkozó javaslatokat levél­ben postai úton (Rákosmenti Polgármesteri Hivatal Oktatási és Művelődési Csoport 1173 Budapest, Pesti út 165.) lehet megtenni, a javaslaton kérjük feltüntetni, hogy melyik díjra teszi meg javaslatát, tehát a pontos díj megjelölésével: „Rá­koscsabáért" Díj; „Rákoscsaba-Újtelepért" Díj; „Rákoske­resztúrért” Díj; „Rákosligetért” Díj; „Rákosligetért” Díj. (Szükséges adatok: javasolt személy neve, születési helye, ideje, munkahelye, beosztása, lakcíme, telefonszáma, a javaslat részletes indoklása: minimum 10, maximum 20 gépelt sor. Amennyiben a javasolt személy már csak posztumusz kaphatja meg a díjat, abban az esetben kérjük annak a személynek az elérhetőségét is, aki átveszi az odaítélt díjat.) A kommunizmus áldozatainak emléknapján február 25-én szerdán, 18 órától a Maros Moziban (IX. utca 2.) a Rákosligeti Polgári Kór szervezésében Köszöntőt mond RÍZ Levente polgármester. Részletek: marosmozi.blog.hu 10 FELHÍVÁS „ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN” DÍJ ADOMÁNYOZÁSÁRA Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormány­zatának Képviselő-testülete 1998-ban „Élen a tanulásban, élen a sportban” elnevezéssel díjat alapított a tanulmányi munkában és sportolásban elért kimagasló eredmények elismerésére. A díj azon kerületben tanuló diáknak adomá­nyozható, aki a tanulmányi munkában és a sportban kiváló eredményt ért el, meghirdetett egyéni, illetve csapatversenyen kimagaslóan szerepelt. Az elismeréssel oklevél és 20.000 Ft értékű jutalom jár. A díjból évente legfeljebb 5 db adomá­nyozható. A díj adományozására javaslatot tehetnek: az oktatási, neve­lési intézmények vezetői, testnevelő tanárai, a sportegyesük- tek, az iskolai sportkörök vezetői, a képviselő-testület tagjai, a diákönkormányzatok és az iskolaszékek. A javaslatot Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormány­zatának „Ékn a tanulásban, ékn a sportban” díj adomá­nyozásának feltételrendszeréről szóló, többször módosított 37/1998. (VI. 19.) számú rendeletének melkkktét képező formanyomtatványon lehet megtenni. A formanyomtatvány ktölthetőa ivivw.rakosmente.hu honlapon a Hirdetőtábla, Hatályos rendektek menüpontok megnyitásával. A javaslatokat a Rákosmente Erőforrás Bizottsághoz kell benyújtani minden év március 10-ig. Az „Ékn a tanulásban, ékn a sportban” díjat a Rákosmente Erőforrás Bizottság előterjesztésére a képviselő-testület adományozza. Rákosmente, 2015. február 3. ÓVJA MEG OTTHONÁT A BETÖRŐKTŐL 1 LAKÁSRIASZTÓK VIDEÓSREN DSZEREK BELÉPTETŐK TŰZJELZŐK KAPUTELEFONOK ELEKTROMOS KAPUK Honeywell co érzékelő |H.900,-7 év garancia Autós ftqon kamera8'900 ff" VAGYONVÉDELMI SZAKUZLET 1173 Bp. Pesti út 306/b. Tel/fax: 253-6634,20-313-2002 ÁLTALUNK TELEPÍTETT RIASZTÓRENDSZERRE 3 ÉV GARANCIA! TÁVF£LÜGYELET(XVII JwriMet) 2.000,-Ft+áía/ftó ÉPÜLET TERVEZÉS IN6ATLAN SZAKÉRTÉS HOME | center ÉPÍTÉS KÜZPWT Bp. XVII. Pesti út 237. sz. A/1. iroda (a földszinten) T/F.: 257-5042, Ml. (06-30) 9428-394 info@tomcsik.hu Toncs>ik József építészmérnök, igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő www.tomcsfk.hu BARÁTSÁGOS CSALÁDI FOGÁSZAT. (1995) 20 éve Rákosmentén, 2010 óta változatlan árakon. FitDent Legmodernebb technológiák, látványos eredmények. 1172 Bp. Piski u. 17. FitDent Fogászat 8257-80-69 www.fitdent.hu HÍRHOZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents