Hírhozó, 2015 (25. évfolyam, 1-16. szám)

2015-09-24 / 11. szám

,-íl OKTATÁS s Darts-Matek az Újlak iskolában Meditáció, vizualizáció, koncentráció - a hatékony dartsozás velejárói Az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma és a Microsoft magyarországi leányvállala­ta egy közös iskolai számító- gépes programot indított út­jára, amelynek célja, hogy az egyre népszerűbb darts segít­ségével a diákok számolási és koncentrációs képességét javítsák. A szoftver szeptem­ber 15-én Rákoskeresztúron is debütált az Újlak Utcai Általános Iskola tanári kara előtt, ahol jelen volt Hor­váth Tamás alpolgármester és Sarkadi Nagy Adrien igazgató asszony, keresztúri képviselő is. Székely „Penge” Pál nem­zetközi szintű dartsjátékos érdekfeszítő prezentáción keresztül ismertette az an­golszász eredetű sportág történetét, szabályrend­szerét, majd bemutatta a Darts-Matek programot, amelynek segítségével a ma­tematikai műveletek, így a fejszámolás gyakorlása játé­kos módón történhet a tan­órákon. Jelenleg az ország­ban mintegy száz iskolában alkalmazzák ezt a szoftvert, és kedvező fogadtatás ese­tén Rákosmentén is beve­zethetik a használatát. „A koncentrációzavarral küzdő és a túlmozgásos gyerekek kezelésére kitűnő eszköz a darts, hiszen ebben a sport­ban koncentrált és teljesen tudatos mozdulatsorokat kell elvégezni, hogy minél pontosabban dobjunk. A gyerekeknél ez a képesség automatikusan kifejlődik, mindössze gyakorolni kell hozzá legalább hetente két alkalommal. Lényeges sze­repe van a dartsnak az ön­kontroll fejlesztésében is. Ez az egyetlen sport a vilá­gon, ahol az egészségesek, a transzplantáltak, az enyhén értelmi fogyatékosok és a mozgássérültek egy verseny- rendszerben állhatnak a táb­lákhoz.” Székely rámutatott a darts fontosságára a vizualizá­ció és a meditáció terén. A térérzékelés minden sport­ágban fontos. Ez a sport kevés teret igényel, ez a magyarázata annak, hogy ennyire hamar képes siker­élményt nyújtani már a 6-7 éveseknek is. „Angliában és Hollandiában nincs olyan futball egyesület, ahol a klubközpontban ne lenne darts-terem. A vizualizációs technikát a futballisták is itt fejlesztik. A meditációnak hatalmas szerepe van ebben a sportágban. A megfelelő légzéstechnika megszűnteti a körülöttünk lévő világot, ez szükséges ahhoz, hogy tö­kéletes dobásokat tudjunk kivitelezni. 180-at dobni például képtelenség e tech­nika elsajátítása nélkül. Phil Taylor, akinek az eredeti szakmája karosszérialakatos, miközben egy kilencnyilas, hibátlan kiszállót produkál, úgy veszi a levegőt, és úgy számol fejben, ahogy senki __ ✓ » más. Az előadó kiemelte, hogy a matematikai alapismere­tek elengedhetetlenül szük­ségesek az ember életben maradásához. „A mai fiata­lok viszont nagyon nehézke­sen tanulnak meg számolni, amire keservesen világított rá a 2013-as PISA-felmérés: a magyar fiatalok matema­tikai alapkészsége a béka ülepe alatt van. Ezzel az eredménnyel a világ utolsó harmadába került Magyar- ország. Nekem ekkor jutott eszembe, hogy ezen változ­tatnunk kell. Az én kedvenc sportomnak a matematika az alapja. Megfigyeltem, hogy azok a diákok, akik gyengén teljesítettek ebből a tantárgyból, hatalmas fej­lődésen mentek keresztül a dartsnak köszönhetően, hiszen ott kénytelenek fo­lyamatosan számolni.” A kifejlesztett szoftverrel kap­csolatban Székely elmond­ta, hogy annak használatá­hoz a 8-as és 10-es Windows operációs rendszer javasolt, amely minden iskolának a rendelkezésére áll. A taná­rok is ingyen telepíthetik ezt a rendszert öt további számí­tógépre. „Ez a szoftver már hatéves kortól használható. Memóriajátékok, ranglisták és adott időre megoldandó feladatok is vannak a prog­ramban, amelyet egyes isko­lákban már kombinatoriká­ra is használnak a tanárok. A dartsmatek.hu oldalra vár­juk majd a visszajelzéseiket! A dartsnak, mint sportág­nak az oktatását a minden­napos testnevelés keretein belül tudjuk a leginkább el­képzelni. Ebben a tanévben több mint száz iskolában indítják el a darts-matekot vagy sportként a darts-ok- tatást.” Az előadás végén bejelentették, hogy hama­rosan megkezdi működését az RKSK darts szakosztálya is Lénárd Péter vezetésével. Az Újlakban tartandó edzé­sekre folyamatosan várják a lelkes jelentkezőket, ahol a szenior és felnőtt korosztály mellett, a szakosztály ki­emelt figyelmet fordít majd az utánpótlás-nevelésre és a kerületi gyermekek képessé­geinek fejlesztésére is. Horváth Tibor J&S 8 HÍRHOZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents