Hírhozó, 2015 (25. évfolyam, 1-16. szám)

2015-08-17 / 9. szám

Aki mostanában a Rákosii- get és Rákoscsaba-Uj telep határán lévő nagy parkon, a Fackh Károly téren járt, érdekes újdonságot fedezhe­tett fel. A betonút mentén, az emlékkereszt előterében építési munka kezdődött, 14 kis építmény kezd lassan ki­nőni a földből. A park az egykor önálló Rákosliget 1960-as években felszámolt köztemetőjének helyén terül el. A tér nevét a község alapítójaként tisz­telt néhai minisztériumi fő­tanácsosról, Fackh Károlyról kapta. A temető 1906-tól működött itt, a sírok a je­lenlegi tér északi felén vol­tak. Az egykori ligeti temető közepén valaha feszület állt, a mostani fa emlékkeresztet megközelítőleg ennek he­lyén avatták fel 2007-ben. A parkban ma is a régi temető fái, másrészt a közelmúltban lokálpatrióták és az önkor­mányzat közreműködésével ültetett díszfák alkotják a növényállományt. A terület déli részén játszótér létesült. A parkban most egy kál­vária épül. A már álló em­lékkereszthez igazodva 14 stáción fogják bemutatni néhai Bóna Kovács Károly szobrászművész dombormű­vei Jézus Krisztus életének utolsó állomásait. Valahogy úgy, ahogy ez hazánk falva­iban oly sokfelé szokás volt, mint ezt a ránk maradt szá­mos műemlék kálvária is bizonyítja. Alkalmat adva csendes elmélkedésre, imád­kozásra, tágabb értelemben az elhunytakra való emléke­zésre. A kálváriák nem csak a vallásos emberek számára bírnak jelentőséggel, művé­szi eszközeikkel mindenkihez szólnak. Remélhetőleg az új ligeti kálvária is ilyen lesz, puszta létével is szebbé teszi majd környezetünket. Ezért fogott össze sok jó szándékú ember, adott egyházi eliga­zítást a ligeti plébános atya, okos szakmai útmutatást a kerületi főépítész, támogatta egyöntetűen a képviselő-tes­tület, adták a megvalósítás­hoz kétkezi munkájukat több civil szervezet tagjai vagy akár egy közelben lakó em­ber is, ezért segített felaján­lásával számos vállalkozó. A munkálatok a tervek szerint kora ősszel folytatód­nak. Munkatársunktól J&5 „Nézd,ez Isten hajléka az emberek között!” (Jel 21,3) 100 éves a Rákosligeti Plébániatemplom CENTENÁRIUMI PROGRAMOK augusztustól Aug.15-30. LIGETI KÉPZŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA Szept.4.18h - Szept.27. „ARS SACRA” MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS Szept.13. 14h ÖKUMENIKUS CSALÁDI FESZTIVÁL Szept.20. 17:30 KONCERT: NEMZETI ÉNEKKAR TAGJAI Szept.27. 17:30 TEMPLOMTÖRTÉNETI ELŐADÁS Okt.4. 10h RAJZPÁLYÁZAT eredményhirdetése Okt.lO. 17h TEMPLOMBÚCSÚ - az ünnepi szentmisét celebrálja, majd A KATOLIKUS KÖRT megáldja SNELL GYÖRGY püspök atya -CENTENÁRIUMI EMI ÉKKÖNYV bemutatása Nov.8.18h Egyházzene: MACZKÓ MÁRIA Nov.21.16h Családi délután - adventi készülődés Dec. 13.18h Adventi koncert: CONTRAPUNTO 2016.január KAFA - Katolikus Farsang 2016.Feb.5. - Márc.20. FOTÓPÁLYÁZAT: „Közösségünk élete” Beadási határidő: feb.l. 2016.Márc.20.1 lh Centenáriumi év-ZÁRÓMISE Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Plébánia 1172 Bp-Rákosliget, Hősök tere 1. Tel.: 1/257-9427 Részletes programok, tudnivalók: rak)sligv;.[)k:bi)n'<t,lni lityáBteSitto^iientailutin ALLATBARAT RAKOSMENTE! Tájékoztatjuk a tisztelt rákosmenti polgárokat, hogy az Önkormányzat „Állatbarát Rákosmente Koncepciót" készít, mely a jövőben irányt mutat az kerületi állattartással és állatvédelemmel kapcsolatos fejlesz­téseknek. A koncepcióval összefüggésben Rákosmente Önkormány­zata társadalmi egyeztetést kezdeményez, melynek keretében kikéri a kerületi lakók véleményét. A beérkezett válaszokat és javaslatokat figyelembe vesszük a koncepció megalkotása során. A felmérés internetes változata a uww.rakosmente.hu oldalról elér­hető, továbbá a kérdőív papír alapú változata a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán igényelhető'és leadható, ügyfélfogadási időben. A válaszokat 2015. szeptember 7-ig várjuk. Számítunk véleményükre, javaslataikra! Tisztelettel és köszönettel, Riz Levente polgármester ÍRHOZ * HIRDETESFELVETEL ESMSmSSm bil.: 06-20-934-1257 ine.hu, htrhozo@gmoil.c s Épül az új rákosligeti kálvária

Next

/
Thumbnails
Contents