Hírhozó, 2015 (25. évfolyam, 1-16. szám)

2015-04-03 / 4. szám

KULTÚRA Lőrincz Győző kiállítása a Csekóban A Csekovszky Művésze- ti Napok keretében nyílt kiállítás március 3-án a Csekovszky Művelődési Házban, ahol Periódusok címmel Lőrinc Győző kera­mikusművész harminc filo­zofikus töltetű, geometrikus formavilágra épülő alkotá­sát mutatta be a közönség­nek. Az eseményen részt vett Csekovszky Árpádné, a művelődési intézmény névadójának özvegye, Ró­zsahegyi Péter, Rákosliget önkormányzati képviselője, a tárlatot Albrecht Júlia képzőművész nyitotta meg. A Ferenczy Noémi-díjas művész alkotásai némelyi­kén feltűnik egy vagy több emberi profil utalásszerű, egyetlen vonallal meghúzott kontúrja. Újabban készült porcelán gömbjein pedig sze­repet játszik az esetlegesség és a véletlenre építés is. Meg­nyitóbeszédében Albrecht Júlia hangsúlyozta, Lőrinc Győző munkáira jellemző a nonfigurativitás, a formák önmagukban való jelenté­sének keresése, feltárása. Ahhoz, hogy közelebb kerül­hessünk gondolatainak meg­sejtéséhez, le kell tennünk a valóságábrázolással kapcso­latos természetelvű látásmó­dunkat. Ehelyett ellazulva hagynunk kell, hogy tuda­tunk mélyéről feljöhessen az az őstudás, amelynek mind­annyian birtokában vagyunk. A címválasztásra utalva Lőrincz Győző elmondta, pályája során különböző sorozatokat készített, ame­lyeknél különböző techni­kai eljárásokat is kipróbált. Többnyire olyan plasztikai tárgysorozatok készültek, amelyek általában mindig egy-egy képzőművészeti gondolat körüljárását és anyagban való megvalósí­tását jelentették. A művész szívesen emlékezik vissza Csekovszky Árpádra, aki tanára volt a főiskolán. El­mondása szerint tőle tanult szemléletet, látásmódot, etikát, erkölcsöt, és tőle hallotta azt először, hogy a művészet nem csak techni­ka, hanem erkölcs is. Kili Tamás £$ Nagy Sándornét ünnepelték Best uff l/art pourt Kart Rákosmente Önkormány­zata nevében Fohsz Tivadar alpolgármester és dr. Rúzsa Ágnes jegyző március 16-án kereste fel Abaliget utcai otthonában Nagy Sándor- nét, hogy felköszöntsék 95. születésnapján. A jeles nap alkalmából a jegyző asszony a miniszterelnök emléklap­ját, az alpolgármester pedig egy szép virágcsokrot nyúj­tott át az ünnepeknek. A ma is fiatalos Erzsi néni egész életét a szabás­varrás töltötte ki, a háború után még katonaruhákat is készített egy varrodában, majd otthonról is vállalt bedolgozást. Két leánya napi rendszerességgel bese­gítenek a háztartási mun­kákba, és gondoskodnak a szép kort megért édesany­jukról. Erzsi néni Domb­óváron született, 1958-tól 22 lakott a nagymamánál Rá­koscsabán, majd 1961-ben férjével építették az Aba­liget utcai családi házat. Férjét 1974-ben veszítette el. Az ünnepelt elmondta, rendszeresen olvassa a helyi sajtót és nézi a tévét, azok­ból értesül a kerület közéle­ti dolgairól. A látogatás vé­gén Fohsz Tivadar a hosszú élet titkáról faggatta Erzsi nénit, aki meggyőződés­sel állította, hogy a család meghitt szeretete és a reg­gel elfogyasztott tej tartja jó egészségben. Kili Tamás JgZ Március 8-án ismét pót­székkel zsúfolt nézőtér vár­ta a hazai abszurd humor hirdetőit, képviselőit, a L'art pour Tart társulatát. A rákosmenti közönség több­ször bizonyította, foglalko­zástól és kortól függetlenül érti és szereti a Nagy Né­gyes - Dolák-Saly Róbert, Laár András, Pethő Zsolt, Szászi Móni — egyedülálló produkcióit. Sokan elősze­retettel használják a hét­köznapokban is az örökzöld L’art pour Tárt-szlogeneket, amely huszonnyolc évvel ezelőtt műfajában kisebb­fajta hazai művészi forradal­mat indított el. A társulat engedelmes­kedve a közönség óhajának, Best uff címmel bemutatta az elmúlt majd harminc évtized legkedveltebb, leg­sikeresebb televíziós és színpadi munkák dalait, je­leneteit. A magyar abszurd klasszikusokat. Szakács Zsuzsáid HÍRHOZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents