Hírhozó, 2014 (24. évfolyam, 1-16. szám)

2014-12-08 / 15. szám

HITÉLET Kerületi Egyházi Fórum Nyolcadik alkalommal tartották meg az Egyházi Egyeztető Fórumot a Pol­gármesteri Hivatalban, ahol Riz Levente polgármester köszöntötte a résztvevőket, külön megemlítve a Rá­koskeresztúri Szent Kereszt Fe lmagasztalása T emplom új vezetőjét, Újházi Lóránd atyát, aki augusztus 1-jétől tölti be a plébánia kormány­zói tisztét. A városvezető megosztotta azt a jó hírt is, hogy Snell György atyát, a Szent István Bazilika plébá­nosát - aki hosszú időn át szolgált Rákoskeresztúron-a Magyar Katolikus Egyház Esztergom Budapesti Főegy­házmegye segédpüspökévé nevezték ki, illetve megkap­ta a puedenzianai címzetes püspöke címet. Riz Levente beszámolt ar­ról az intenzív fejlesztésről, amely közel 300 millió forint értékben számos rákosmenti egyházi intézményt érintett. A Pál Apostol Katolikus Ál­talános Iskola és Gimnázi­um KEOP-pályázaton 103,5 millió forintot nyert az épü­let külső homlokzatának szi­getelésére, a külső nyílászá­rók cseréjére és a kazánházi hőközpont felújítására. A rákoskeresztúri Podmanicz- ky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola ugyan­csak KEOP-pályázaton nyert 163,5 millió forintot, amelyből az épületek külső homlokzata újult meg, a te­tőszigetelés, a nyílászárók és a radiátorok cseréje mellett, míg a Jókai Mór Református Általános Iskola fűtésrend­szerének napelemes korsze­rűsítése 26 millió forint fel- használásával valósult meg. Elhangzott, hogy hmaros elkészül a rákosligeti kato­likus közösségi ház, tervezés alatt áll Rákoskerten egy katolikus közösségi ház és kápolna, valamint zajlik a Makovecz Imre által ter­vezett rákoskerti ökume­nikus templom építésének előkészítése. Szó esett a novembertől jövő év már­ciusáig tartó ételosztásról, a majálisról, az Autómentes Napról, ahol minden al­kalommal segítő szándék­kal vannak jelen a kerületi egyházak. Februárban ismét megrendezik a Házasság Hete programsorozatát, amely a családok megerő­sítését szolgálja. Az első adventi gyertyát november 29-én közösen gyújtják meg Rákosmente és az egyházak vezetői. Az önkormányzat idén is hárommillió forintos keret­összeggel támogatja a kerü­leti egyházak működését, amelyre november végéig lehet pályázni. Végezetül a polgármester az egyházi ve­zetők előtt röviden vázolta a következő önkormányzati ciklus tervezett fejlesztési programját. Szakács Zsuzsa J&5Í PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbe- adására és elidegenítésére vonatkozó helyi szabályokról szóló 4/2008. (I. 23.) rendelet alapján pályázatot ír ki az alábbi üres, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. Hrsz Cím Alapterület 12538119 hrsz-ú ingatlanon található 2728., 38. számú felépítmény (garázs) Budapest, XVII. kerület Gyökér utca egyenként 16 m2 A pályázat lebonyolítását az Önkormányzat megbízásából a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelői Irodája (címe: ! 173 Budapest, Pesti út 165. III. emelet 323. szoba, telefon: 06-1/253-3414, fax: 06-1/253-3488, e-mail: veresne.bukszar.gabriella@rakosmente.hu) látja el. A helyiség megtekintését az érdeklődők részére a Vagyonkezelői Iroda biztosítja. A helyiség megtekintésével kapcsolatos kérelmet legkésőbb 2014- december 12. napjáig kell bejelenteni a pályázati kiírásban megadottak szerint. A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. december 19. 11:00 óra Érdeklődni és a pályázattal kapcsolatos további információt beszerezni a fenti címen és a 06-1/253-3414 telefonszámon, valamint a veresne.bukszar.gabriella@ rakosmente.hu elektronikus levélcímen lehet. Budapest, 2014. november Riz Levente polgármester 2014. december 8. 13

Next

/
Thumbnails
Contents