Hírhozó, 2014 (24. évfolyam, 1-16. szám)

2014-12-08 / 15. szám

figg ÖNKORMÁNYZAT Közgyűlés korábbi határo­zatait, amelyek az Integrált Városfejlesztési Stratégiába történő beemelésről szól­tak. Riz Levente elmondta: a projektek versengenek egymással Budapesten be­lül, valamint a főváros és a vidék között is. Az eredmé­nyes fejlesztés előfeltétele a megfelelő előkészítés. Mi azért hajtjuk a Fővárost és a BKK-t, hogy készüljön el minél hamarabb a terv­dokumentáció. A fővárosi régió fejlettsége okán keve­sebb támogatásra számíthat. Budapestnek nagyon kemé­nyen kell küzdenie a fejlesz­tési forrásokért, az rúghat labdába, akinek megfele­lően előkészített projektje van. A főváros jelenleg az M3 vonalának a felújításá­ra kaphat csak támogatást, az összes többi még kérdé­ses. Az M2-gödöllői HÉV összekötése kapcsán készül a megvalósíthatósági ta­nulmány, az első ütemben valósulna meg a hév-metró összekötés, a másodikban a leágazó keresztúri szárny­vonal. Nekünk az lenne a jó, ha egy ütemben kezel­nék a kettőt. Az összekö­tés költsége megközelítőleg 220 milliárd forint lenne, a szárnyvonalé 80 milliárd. Sajnos a kormányzat előtt egy rossz példa van, a 4-es metró, amely egy rendkívül költséges, valószínűleg soha meg nem térülő látvány be­ruházás lett.” — foglalta ösz- sze a polgármester. A testület végül Riz Le­vente javaslatára egyhan­gúan úgy döntött, hogy a „Budapest Közlekedésfej­lesztési Stratégiája 2014— 2030 - Balázs Mór-terv” változatlan tartalommal történő jóváhagyását nem támogatja. A képviselők határoz­tak a Határhalom u. 2. szám alatti logisztikai park településképi bejelentési eljárására vonatkozó fel­lebbezés elbírálásáról. En­nek az előzménye az volt, hogy az önkormányzat egy városképi tiltást adott ki a kerület nyugati kapujában egy építőanyag-telep kap­csán. „A zúzott kőhalmok nem lennének szerencsések a kerülethatáron, amely Rákosmente arculatával teljesen ellentétes. Az igénybevevő ezt egy felleb­bezésben nehezményezte, a döntés joga a testület kezé­ben van.” - foglalta össze a polgármester. A fellebbe­zést a testület elutasította (18 igen, 2 tartózkodás). Ezt követően a testület közös megegyezéssel meg­szüntette a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség által bé­relt Péceli út 106. szám alatti 83 m2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bér­leti szerződést (20 igen). „A költségvetési racionalitás azt diktálta, hogy csak egy helyiségünk legyen, a Pesti út 170. szám alatt.” — tette hozzá Riz Levente. Hernádi Gyula (DK) a visszaadott helyiség további hasznosí­tásáról érdeklődött. „Van érdeklődő a helyiségre, ezért pályázatot fogunk ki­írni a bérbeadásról.” — vá­laszolta Horváth Tamás alpolgármester. Egyhangú­lag döntöttek a Péceli út 239. szám alatti nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásáról a rákoscsabai cserkészek (140. Pro Patria Cserkészcsapat) számára. Füzesi Péter (Fidesz) fel­hívta a figyelmet, hogy ez a cserkészcsapat közel száz éve tevékenykedik Rákos­csabán a hazaszeretetre, a magyar és keresztény kul­túra tiszteletére nevelve a fiatalokat. A képviselők ezután a Pál Apostol Gimnázium által elnyert KMOP-3.3.3-13-2- 2013-0019 azonosítószámú, „Pál Apostol Katolikus Ál­talános Iskola és Gimná­zium épületére napelemes rendszer telepítése” című projekt megvalósításához szükséges tulajdonosi hoz­zájárulás megadásáról hatá­roztak (20 igen). Segítség a fogyatékkal élő gyermeket nevelőknek A polgármester előterjesz­tésére egyhangú döntés született a nevelő mun­kát közvetlenül segítő al­kalmazottak létszámának növeléséről a Rákosmenti Kuckó Óvodában. „Ez az előterjesztés a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családok megsegítését szol­gálja. A helybeli integrált neveléshez nem adott min­den feltétel a kerületben, ezen próbálunk segíteni, ezért most két új státust biztosítunk.” - mondta Riz Levente. Hatvani Zoltán egy érintett rákoskerti csa­lád köszönetét tolmácsolta a testület felé. Ezt követően jóváhagy­ták a Rákosmente Kft. felügyelő bizottsági ügy­rendjét (20 igen), együtt­működési megállapodás megkötéséről döntöttek egyhangúlag a KMOP- 6.2.1/K-13-2014-0002 azo­nosítószámú „Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban/fővárosi kerületekben —Integrált T elepülésfej lesztési Stra­tégiák kidolgozása” című projekt keretében. „Ennek kidolgozása során igénybe vehetjük a Belügyminiszté­rium segítségét. Korábban az önkormányzatok egy te­lepülésfejlesztési stratégia elkészítéséhez általában külsős cégeket bíztak meg a dokumentumok kidolgo­zásával. Az állam alapvető szándéka, hogy segítsen, azaz magáncégek helyett közreműködjön a fejlesztési tervek kidolgozásában. En­nek megfelelően a Belügy­minisztérium felajánlotta segítségét, amely szakmai és anyagi értelemben is kedvező számunkra.” - tett kiegészítést a polgármester. Beszámolók Elfogadták a 2014. év III. negyedévében lejárt határ­idejű határozatok végre­hajtásáról szóló (18 igen, 2 tartózkodás), a Rákosmenti Erőforrás Bizottság átru­házott hatáskörben hozott döntéseiről szóló (20 igen), a Városfejlesztési és Va­gyongazdálkodási Bizott­ság átruházott hatáskörben 2014. december 8. 5 I Hatvani Zoltán és Horváth Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents