Hírhozó, 2014 (24. évfolyam, 1-16. szám)
2014-10-16 / 13. szám
»•« ÖNKORMÁNYZAT Rákosmente Fogyasztóbarát település lett Koszorús László nagyra értékelte, hogy Rákosmente Önkormányzata a közelmúltban sok pozitív intézkedést hajtott végre az itt élő 87 ezer fogyasztó helyzetének javítása érdekében. Példaértékű, hogy a kertvárosban élők belvárosi színvonalú szolgáltatásokat kapnak, hangsúlyozta a helyettes államtitkár. A közelmúltban kerékpárutak épültek, javult az autóbusz- és vonatközlekedés, központi és kihelyezett ügyfélszolgálati irodák segítik a hivatalos ügyek intézését, számos fogyasztóbarát cég van jelen a kerületben, amelyek betartják a jogszabályokat. Rudapesten a Fogyasztóvédelmi Felügyelet 5890 próbavásárlást tartott, ennek 35 százaléka volt kifogásolható. A tavalyi évben Rákosmentén ez 9 százalék, az idén pedig 6 százalék volt. Ez annyit jelent, hogy a budapesti ellenőrzési akciók alkalmával a helyi vállalkozók messzemenően a legkorrektebbek Budapesten, hangsúlyozta Koszorús László. Riz Levente nagy megtiszteltetésként értékelte, hogy Budapesten elsőként Rákosmente érdemelte ki a Fogyasztóbarát település elismerő címet. Az önkormányzat 87 ezer fogyasztó egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek védelmét képviseli, hangsúlyozta a polgármester. Az elmúlt évek beruházásai, középületek, utak, terek, minden esetben akadálymentesek, felhasználóbarát jelleggel valósultak meg. A külső városrészekben ügyfélszolgálati irodák nyíltak, ahol az önkormányzati ügyintézés mellett a rendőrségi körzeti megbízottak is elérhetők. Rákosmente Önkormányzata együttműködést kötött az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) helyi szervezetével. A lakosság rendszeresen tájékoztatást kap a fogyasztóvédelmi témákban. Ha szükséges, vizsgálatokat kezdeményez, fórumokat szervez az ön- kormányzat. Az OFE helyi szervezete 2013 óta fogyasztóvédelmi tanácsadást tart a kerületi lakosoknak. A Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Iroda a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodájában működik. Rákosmente Ön- kormányzata elősegíti és támogatja az iskolákban történő rendszeres fogyasztóvédelmi oktatásokat, a tanulók felkészítését fogyasztóvédelmi vetélkedőkre, versenyekre. Elősegíti a fogyasztóvédelmi kiadványok helyi terjesztését, tanácsadó szolgálatán keresztül működteti a fogyasztók tájékoztatását. Támogatja és elősegíti az NFM, az NFH, illetve a megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének rendszeres megjelenését a helyi médiában. Rákosmente Önkormányzata fontos feladatot vállal a fogyasztói kultúra terjesztésében, zárta összegzését Riz Levente. Az átadó ünnepségen jelen volt Csepetiné Gébele Judit, a Fővárosi Kormányhivatal XVII. kerületi Hivatalának vezetőjét, Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főosztályvezető-helyettese, Oláh Csaba, a Budapesti Kereskedelmi Iparkamara XVII. kerületi szervezetének elnöke, Haintz Andrea kerületi tiszti főorvos. Szakács Zsuzsa JSS Bringázz a munkába! Október 9-én korán reggel a Fő téren szendvics, sütemény, forró tea és gyorsszerviz várta mindazokat, akik ezen a napon kerékpárral indultak el munkahelyükre, vagy az iskolába. Rákosmente Önkormányzata is csatlakozott a „Bringázz a Munkába! Bringás Reggeli” elnevezésű országos programhoz. Hamar megtelt a tér a bringásokkal. Riz Levente polgármester és Rózsahegyi Péter, Rákosliget ön- kormányzati képviselője is kerékpárral érkezett, ami egyáltalán nem volt szokatlan részükről. Rákosmente Önkormányzata az elmúlt négy évben 12 kilométer hosszú összefüggő kerékpárutat adott át a Rákos-patak és a Pesti út mentén, amihez 2014. október ló. 66 kerékpártároló is tartozik. Az, hogy ebhen a szokatlan időpontban ilyen sok jó kedvű ember együtt beszélget, reggelizik a Fő téren, azt bizonyítja, jó dolgot szolgáltunk, amikor megépítettük Rákosmentén a kerékpárutakat, mondta el a Hírhozónak Riz Levente. — Nap mint nap tapasztalom, hogy egyre többen indulnak el reggelente két keréken az iskolába, vagy akár a munkahelyükre. A szülők is szívesen viszik a biztonságos kerékpórutakon gyermekeiket az óvodába, de időskorúakat is látok kerékpározni. A kétkeréken való munkába járás terén jövőre nagy lépést tehetünk előre. Közvetlen kerékpárutas kapcsolat fog létrejönni a XVII. kerület és a Belváros között. A Bökényföldi út felújításával párhuzamosan kiépül a bringaút, Rákosmente hálózatát összekötjük az Ujszász utca, Veres Péter út menti kerékpárúnál, így elérhetővé válnak a belvárosi munkahelyek is. A rendezvényre kilátogattak Dr. Fenke Ferenc és Petrőczy Dániel rákos- keresztúri képviselők. Szakács Zs. £$ 7