Hírhozó, 2014 (24. évfolyam, 1-16. szám)
2014-03-13 / 4. szám
KULTÚRA A nők önbecsüléséről A LélekMűhely programsorozat első állomásaként lelki feltöltődésre invitálta a hölgyeket március 8-án a Csekovszky Művelődési Házba, ahol a városszerte igen népszerű Pál Ferenc római katolikus pap és mentálhigiénés szakember tartott előadást nekünk a nők önbecsüléséről. A témakör úgy tűnik igen sokunkat megérintett, mert szűknek bizonyult szombat délelőtt a művelődési ház színházterme, az aulában is többen állva hallgattak Pál Feri - ahogy mindenki nevezi - gondolatébresztő, feltöltődő, tanú- ságos és sokszor könnyezve szórakoztató előadását. A majd másfél óra alatt kiderült, hogy a szorongások, az aggodalmak, a nehézségek és a gyöngeségek igen sok nőnek keserítik meg az életét. Amikor akadozik az élet, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre. Az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. Általa vagyunk jóban önmagunkkal, érezhetjük jól magunkat a bőrünkben és lehetünk érdekes társaság magunk számára. Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet nekünk szánt. De ami a miénk azt képesek legyünk hordozni. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, segít, hogy egészségesen és önfeledten éljünk, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is. Pál Feri segítségével talán sikerült helyén kezelni és jelentőségének megfelelően értelmezni az önbecsülést, amelynek hiánya döntően befolyásolja a bennünk és a kapcsolatainkban végbemenő eseményeket, jelentős szerepe van a jóllétünkre, a boldogságunkra, a cselekvő- képességünkre és a kapcsolataink minőségére. Hatalmas erőforrás, életünk, embervoltunk egyik sarokpontja. A rendezvényen részt vett Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke és Rózsahegyi Péter, Rákosliget önkormányzati képviselő. Szakács Zsuzsa jST Nőnap a piacnál Március 8-án, szombat délelőtt, amikor a legnagyobb a forgalom rákos- keresztúri piacon, Dunai Mónika és Petrőczy Dániel önkormányzati képviselők tavaszi virágmagokkal kedveskedtek az arra járó hölgyeknek. A teli szatyrokkal megpakolt asszonyok, lányok közül többen meglepődtek, hogy miért is ez a figyelmesség feléjük? Sokan a képviselőktől értesültek, hogy ma a nőket ünnepli a világ. Szinte mindenki szívesen megállt a szokásos hétvégi bevásárlási rohanás közepette, hogy válasszon magának valami színes, tavaszi virágmagot, és váltson pár szót Dunai Mónikával és Petrőczy Dániellel, cserébe a kedvességért. Az egyik hölgy, még azt is megosztotta a képviselők körül álló csoporttal, hogy pont ezen a napon ünnepli hetvenedik születésnapját. Ez még egy ok volt az örömre. Szó esett arról is, hogy az idén korán jött a tavasz, lassan a kerteket és a balkonládákat is be kell ültetni virágokkal, így mindenki örömmel fogadta a nőnapi figyelmességet. Szakács Zsuzsa JST Dr. Nagy Júlia bőrgyógyász bőrgyógyász és nemibetegségek szakorvosa, kozmetológus, gyermek bőrgyógyász Rákoshegyről az Uszoda utca 3. szám alá helyezte át rendelését. Rendelési idő: péntek 15-18 szombat 9-12 óráig. Telefon: 253-0117 CÉDRUS VIRÁG AJÁNDÉK Alkalmi és menyasszonyi csokrokra, rendezvényre. Temetésre koszorú, sircsokor készítésére előrendelést felveszünk. 1103, Budapest.Fehér u.3. Tel.: 06-20-429-1023 A hirdetés felmutatójának 10 %-os kedvezményt adunk! ÉPÜLET TERVEZÉS TARGONCAVEZETŐ VIZSGA OKI vizsga INGATLAN SZAKÉRTÉS göjífe + gépkezelői jogosítvány 06-20-424-4843 HOME (center ggftg ÉPÍTÉSI KÖ1P0MT GKI VIZSGA Kötelező gépkocsivezetőknek C vagy D kategória mellé Bp. XVII. Pesti út 237. sz. A/1. iroda 06-20-248-6818 (a földszinten) VE: 257-5042, ill. (06-30) 9428-394 KÖTELEZŐ VÁLLALKOZÓI info@tomcsik.hu ALAP és TOVÁBBKÉPZÉS Árufuvarozó - Autóbuszos - Taxis Törtetik József 06-20-248-4700 www.fuvinfoiroda.hu ingatlanforgalmi szakértő Bp., X. Jászberényi üt 24-36. IBThiI wim.tomcsik.hu Tel: 06-1-261-0078 28 HIRHOZO