Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)

2013-12-19 / 16. szám

OJ HIRDETÉS hívjuk a Magyar <f» Rákellenes 1 jga* XVII. kerületi Alapszervezetének Alakuló Közgyűlésére 2014. január 13. Hétfő 16 óra Helyszín: Rákoskeresztúri Családsegítő Központ, 1173 Bp. Újlak utca 106. Jelentkezését várja: Reichart Edit, +36/70-639-4107, rakellen.bpl7@gmail.com A Magyar Rákellenes Liga 1990-ben alakult meg, hogy civil szervezetként részt vegyen a rák elleni küzdelemben. Missziónk: szolgálat a rákbetegek érdekében. A daganatos megbetegedésből, MEG LEHET GYÓGYULNI, ami egy hosszú folyamat, de a fizikai gyógyulás után tovább kell haladni az emberi méltóság teljes helyreállítása felé. Azt szeretnénk, ha egyetlen rászoruló betegtársunk sem maradna magára a kér­déseivel, félelmeivel, kiszolgáltatottságával. Tovább akarjuk adni, amit mi magunk is kaptunk betegségünk idején: türelmet, szerető gondoskodást, lelki támaszt, a problé­mák és gondok megosztásának, közös hordozásának lehetőségét. Mindezt pedig úgy, ahogyan azt csak egy sorstárs adhatja meg: valaki, aki már átélte mindezeket a nehézségeket. Egyesületünknek másik fontos feladata az egészséges emberek érdekében vég­zett szolgálatunk is, vagyis az egészség-megőrzés - betegség-megelőzés. Sok szeretettel várjuk a családtagokat, hozzátartozókat és az érdeklődőket. Megjelenésére feltétlenül számítunk! Amennyiben többet szeretne megtudni a Magyar Rákellenes Liga tevékenységé­ről, kérem tekintse meg az alábbi honlapot. www.rakliga.hu ALLAS KANADAI CÉG heti 10 órás munkára, reklámfeladatok elvégzésére keres mun­katársakat. Jövedelem heti 25 ezer Ft- tól. Jelentkezés: 06-20-344-0808 EGYÉB PAPPNÉ SZILVIA MÜTÁRGYI-RÉGISÉG SZAKBECSÜS DÍJTALAN KISZÁLLÁSSAL, BECSLÉSSEL VÁSÁROL MINDENFÉLE RÉ­GISÉGET: SZOBROKAT, FESTMÉNYEKET, DÍSZÓRÁKAT, DÍSZTÁRGYAKAT, EZÜS­TÖT, ANTIK BÚTOROKAT, KÖNYVEKET ÉS TEUES HAGYATÉKOT. TEL 293- 1759, 06-20-465-1961, 06-70-942- 0806 ANTIKVITÁS részére magas áron vásá­rolok XVIII-XIX. századbeli régiségeket: festményeket, porcelánokat, kari, fali, illetve zsebórákat, ékszereket, ezüstne­műt és régi pénzeket. Díjtalan szakbecs­lés! Tel: 06-20-375-5260 NAGYCSALÁDOS keres olcsó Hajdú for­gótárcsás mosógépet, centrifugát és gáztűzhelyt. Tel: 06-70-540-9297 KIADÓ RÁKOSKERESZTÚR központjában (a piaccal szemben!) egy 10 m2-es kis üzlet + 75 m2-es felújított üzlet kiadó. Ugyanitt egy 120 m2-es tároló-helyiség is kiadó. Tel: 06-30-420-5482, 06-30- 992-4357 SZOLGÁLTATÁS FOGSOROK KÉSZÍTÉSE, javítása szűk ség esetén háznál is. Tel: 06-30-314- 2226 DUGULÁSELHÁRÍTÁS, FALBONTÁS NÉL­KÜLI SZAKSZERŰ GÉPI TISZTÍTÁS. FÁBI­ÁN ISTVÁN TEL: 06-20-317-0843 BÁDOGOS, TETŐFEDŐ szigetelés, ké­ményfelújítás azonnal, garanciával. Tel: 280-1271,06-20-532-7823 APRÓHIRDETÉS FESTES, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS, PVC lerakás bútormozgatással, garanciával és 15% kedvezménnyel! Tisztaság, pontosság, antialkoholista szakember! Hívjon bizalommal! Tel: 256-4425, 06- 20-9947-726 HŰTŐGÉP, VILLANYBOJLER, villanytűz hely, mosogatógép, mosógép, mikro, porszívó egyéb kisgépek javítása ga­ranciával. Klímaszerelés. Bayer Ottó Tel: 06-30-949-8850 televíziójavítás azonnal, helyszí­nen, GARANCIÁVAL! DIGITALIS ÁTÁL­LÁS! MINDIG TV DEKÓDER BEÜZEMELÉS MINDEN NAP. TEL: 06-20-531-7638 VÍZSZERELÉS GYORSSZOLGÁLAT! Vízszi várgás műszeres kezelése lakásban és udvaron. Csőtörések, repedések javítá­sa, duguláselhárítás, kamerás csatorna- vizsgálat. Kerti csap és udvari vezeték- csere földmunkával is. Fűtésrendszerek átmosása, vegyszeres kezelése. Tel: 06-30-914-3588 S.O.S. VÍZSZERELÉS - DUGULÁSELHÁRÍ­TÁS. Gyorsszolgálat, csatornakamerá- zás, műszeres csőrepedés keresés, cső­repedések javítása, téli elzárók cseréje ásással. Csapok, wc-k szerelése. Mosó-, mosogatógépek bekötése. Hétvégén is. Gabona Róbert Tel: 06-30-200-9905 KŐMŰVES VÁLLAL tetőszerkezet javítási munkálatokat is, kéményépítést, külső­belső átalakításokat, kertépítést, beton­járda-készítést és kisebb javításokat. Tel: 258-7266, 06-20-981-6225 KÖLTÖZTETÉS, HANGSZERSZÁLLÍTÁS, lomtalanítás több évtizedes gyakorlattal, www.koltoztetesl .com Tel: 06-20-923- 6197, 258-7205 FAKIVÁGÁST VÁLLALOK (alpintechniká val is) és bármilyen kerti- vagy földmun­kákat. Tel: 258-7266, 06-20-981-6225 KÖNYVELÉS. Társas és egyéni vállal­kozások teljes körű könyvelése. Precíz munka. Tel: 06-20-332-9387 e-mail: kovalkata@freemail.hu LAKÁSFELÚJÍTÁS, generálkivitelezés, tisztasági festés 250 ft-tól, burkolás 1900 ft-tól, mázolás-, tapétázás, kisebb kőműves munkák, dryvit, padlócsiszo­lás. Tel: 06-30-298-4353 web: www. everhome.hu STRESSZ0LD0, frissítő és svédmasszázs a XVII. kerületben a Pesti úti üzletsoron. Igény esetén házhoz megyek. Bejelent­kezés: 06-20463-3453 LAKÁSFELÚJÍTÁS! Kőműves, burkoló, festő, ács, tetőfedő munkák! Viz-, fűtés-, villanyszerelés, nyílászá­rók cseréje. Családi házak átalakítá­sa, tetőtér-beépítés. Homlokzati hőszigetelés, hőhidak megszüntetése. TERVEZÉS! ÉPÜLET­ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY! Tel: 258-4892, Mobil: 06-20-915-4433 GYOGYMASSZAZS. Gerincfájdalmak és egyéb mozgásszervi betegségek, nyirokke­ringési rendellenességek hatékony kezelé­se szakképzett gyógymasszőr által. Kérés­re házhoz megyek. Tel: 06-20-442-4525 PEDIKŰR. Áldott ünnepeket és egészség­ben, szeretetben gazdag új évet kívá­nok minden kedves vendégemnek. An­csa Pesti út58/A. Tel: 06+20-415-0813 DUGULÁSELHÁRiTÁS, víz, gáz, közpon tifűtés-szerelés. Tel.: 402-4330, 06+20- 491-5089 INGATLAN KAMATMENTES részletre, 222.000 Ft/ m2 átlagáron, Pestszentlőrinc zöldöve­zetében épülő, 37-90 négyzetméteres lakások leköthetők! www.emiliahaz.hu 27 M2-ES Újlak utcai 2. emeleti nagyon kedves, szerethető kis lakás 6,5 M fo­rintért eladó. Telefon: 06-70-334-0016 A XVII. KERÜLETBEN jó állapotú, ötszo bás ház eladó. Jó közlekedés, lár: 23,9 M Ft. Érdeklődni: 06+30-913-0206 RÁKOSCSABA-ÚJTELEP (Rákosliget hatá­rán) felújításra szoruló, komfortos ház telekárhoz közeli áron eladó. Tel: 06- 30+525-0838 OKTATÁS MATEMATIKA TANÍTÁSA, korrepetálása 5-12 évfolyamon diákoknak és estin tanulóknak szaktanártól gyakorlattal. Házhoz megyek. Tel: 06-70-311-0539 NÉMET, MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM tanítása, korrepetálása, különböző vizs­gákra való felkészítés gyakorlott tanár­nőnél az Elágazás közelében. Német szakmai nyelv oktatása külföldi munka- vállaláshoz. Tel: 06+20-536+2284 ANGOL-, MATEMATIKA-, INFORMA­TIKATANÍTÁS, fordítás, korrepetálás, (érettségi-/nyelv-/pótvizsga-) felkészítés szinte minden szinten, középiskolai tanár-szakforditó-lektortól naphosszat, mindenkinek. Tel: 06-204634728 MATEMATIKÁBÓL tanárnő korrepetálást vállal, nagyon jó eredményekkel, 5-8. osztályig. 8. osztályban felkészítő a fel­vételire. Tel: 06-30484-2830 // API PTftrPfc GYORSNYOM DA - BÉLYEGZŐ r M Y|V «ÍV Mx www.papirtigris.hu NÉVJEGYKÁRTYA, BÉLYEGZŐ KÉSZÍTÉS AKAR EGY ÓRA ALATT SZÓRÓLAPOK, MEGHÍVÓK, ÉTLAPOK TERVEZÉSE, KIVITELEZÉSE. I I CÉGEK NYOMTATVÁNY ELLÁTÁSÁT VÁLLALJUK RENDELÉSRE IS. t i | IGÉNY SZERINT HÁZHOZSZÁLLÍTÁS. __________________________________ 1173 BUDAPEST, PESTI ÚT 146. TELEFON/FAX: 256-0114 PAPIRTIGRIS@PAPiRTIGRIS.HU nyitva: H-P: 9-18, Szó: 9-13 22 HIRHOZO

Next

/
Thumbnails
Contents