Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)

2013-12-05 / 15. szám

jggj! ÖNKORMÁNYZAT rehajtásáról szóló (14 igen, 5 tartózkodás), a polgármes­ter átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló (14 igen, 5 tartózkodás), az általános célú gazdálko­dási tartalékkeret felhasz­nálásáról szóló (17 igen, 2 tartózkodás) és a választó- kerületi céltartalék polgár- mesteri hatáskörben történt felhasználásáról szóló (15 igen, 3 nem, 1 tartózkodás) beszámolókat. Ruthner a Rákosmente TV gyenge mi­nőségű analóg sugárzására hívta fel a figyelmet, ahol nem egyszer a kép és a hang sincs szinkronban. „Ez helyi probléma lehet, nálam Rá- koscsaba-Ujtelepen teljesen jó az adás. A szolgáltatónál tegyen bejelentést!” —rea­gált Horváth Tamás. A pol­gármester hozzátette, hogy a UPC-vel célegyenesben lévő szerződés jelentős bő­vülést jelent az RM TV vé­teli lehetőségét illetően. Napirend utón Javuló rákoskerti infrastruktúra Hatvani Zoltán örömmel osztotta meg képviselő- társaival, hogy körzeté­ben elkészült a Toldi utca aszfaltozása a járdával és vízelvezetéssel együtt. A zöldfelület megújítása során 25 várostűrő fát ültetnek el száz négyzetméter fűmag 2013. december 5. elvetése mellett. „Ezzel a beruházással a körzet inf­rastruktúrája sokat javult. 2006-ban Rákoskerten az utcáknak 19%-a volt asz­faltozott, ma már több mint 39%-uk. A földes utcák 43%-os aránya pedig 8%-ra zsugorodott. Előbb-utóbb ideje lesz utcaavatót tartani nálunk is.” - jegyezte meg. Névtelen e-mail az Újlak iskolából Nótin Tamás az Újlak ut­cai iskolai helyzetről szólt, amelynek során egy e-mail- re hivatkozott, amelyben kemény vádakkal illették az intézmény vezetőjét. „Az ügy kapcsán az iskolafenn­tartó állami szerv, a KLIK az illetékes. Az intézményben igazgatóválasztási kampány zajlik. Ennek részeként szü­letett ez a névtelen levél, a benne foglaltak kivizsgálása a KLIK feladata. - hangzott a válasz. A polgármester végeze­tül a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelői Irodája ve­zetőjének, Zsigó Anikónak távozásáról szólt, aki a Ma­gyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatójaként folytatja munkáját december 1-től. Riz Levente megköszönte munkatársának az önkor­mányzatnál végzett szakmai tevékenységét. Horváth Tibor JSÜ UtOSVlKIí Képviselői fogadóórák POLGÁRMESTER, ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Riz Levente - Fidesz - Előzetes bejelentkezés: 253-3306, 253­3398. JEGYZŐ Dr. Rúzsa Ágnes jegyző: december 9. Előzetes bejelentkezés: 1/253-3320; 253-3319. ALPOLGÁRMESTEREK Fohsz Tivadar - Fidesz - december 9. Bejelentkezni az ügyfél- szolgálati irodában lehet. * Horváth Tamás - Fidesz - decem­ber ló. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TAGJAI Dr. Bényi Zsolt - Fidesz 6. evk., a hónap utolsó csütörtökén 17-18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Dunai Mónika - Fidesz, 11. evk. - minden hónap első szer­dáján 1 8-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergő - Itthon Rákosmentén Egyesület, egyeztetés alapján, tel.: 06-30-989-2625, (képviselő-testületi iroda). Dr. Fenke Ferenc - KDNP, 4. evk., minden hónap első hétfő­jén a Polgármesteri Hivatal 303-as szobájában 14-15 között. Fohsz Tivadar - Fidesz, 8. evk. - a hónap 1. csütörtökén 17- 18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. péntekén 17­18- ig a Rákoskerti Művelődési Házban. Hatvani Zoltán - Fidesz, 9. evk., a hónap 1. keddjén 7.45 - 8.45-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, a hónap 2. péntekén 17-1 8-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon történő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgásá­ban korlátozottak esetén) tel.: 06-30-944-0203. Horváth Tamás - Fidesz, 12. evk. - minden hónap első keddjén 1 8 órakor a Diadal úti iskolában, minden hónap első szerdáján 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Hrutka Zsolt - MSZP, minden hónap 1. hétfőjén 1 8­19- ig az MSZP irodában, 1 173 Bp., Kaszáló utca 45. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin - Fidesz, 1. evk. - hónap 1. hétfőjén 1 7-1 8-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300. Lukoczki Károly-MSZP, minden hónap 1. hétfőjén 18- 19-ig az MSZP irodában, Kaszáló utca 45. alatt. Nagy Anikó - Fidesz, 7. evk. - Minden hónap negyedik hétfőjén 17-18 óráig a Családi és Társadalmi Rendezvények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más időpontokban is előzetes bejelentkezés alapján. Tel: 06- 20-225-5396. Nótin Tamás Jobbik - előzetes telefonos egyeztetés alapján Tel: 06-70-392-1203, 1173 Bp., Ferihegyi út 78. fsz. Dr. Piláth Károly - Fidesz, 13. evk., a hónap első keddjén 1 8 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Petrőczy Dániel - Fidesz, 3 .evk. minden hónap első hét­főjén a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnázium­ban 18-19 között. Rózsahegyi Péter - Fidesz, 14. evk., minden hónap első csütör­tökén 1 8-19 óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Házban, min­den hónap harmadik szerdáján 17-18 óráig a Robogó óvodában. Ruthner György - MSZP - a hónap 1. hétfőjén 18-19-ig az MSZP irodában, 1173 Bp., Kaszáló utca 45. alatt. Szabó Tiborné KDNP, 5. evk. minden hónap utolsó csütörtö­kén 17-18 között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Várbíró Anita Fidesz, 2. evk. - minden hónap első hétfőjén az Újlak utcai Általános Iskolában 18-19 között. Tel: 06-20-251 - 4801 Virág Mihály - Fidesz, 10. evk. - minden hónap első szerda 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. 7

Next

/
Thumbnails
Contents