Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)
2013-12-05 / 15. szám
vánították. Az Aprófalva Óvoda vezetésével 2013. december 1-től a pályázati eljárás eredményes befejezéséig, de legfeljebb 2014. augusztus 31-ig Sipos Imré- nét bízták meg (18 igen, 3 tartózkodás). A Gesztenyés Óvoda vezetésére benyújtott pályázatot (Hegedűs Éva) sem fogadták el (3 igen, 18 tartózkodás). A pályázatot eredménytelennek nyilvánították, Sza- bóné Kökény Juditot bízva meg az intézményvezetői feladatok ellátásával 2014. augusztus 31-ig (18 igen, 3 tartózkodás). Vagyonrendelet A Kormányhivatal szakmai véleményének átvezetése miatt módosították az ön- kormányzat vagyonrendeletét. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. § (1) bekezdése alapján „13. § (1) Törvényben, valamint a helyi ön- kormányzat tulajdonában álló nemzeti vagyon tekintetében törvényben vagy a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott értékhatár feletti nemzeti vagyon tulajdonjogát átruházni - ha törvény kivételt nem tesz - csak versenyeztetés útján, az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő részére, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás érték- arányosságával lehet.” A Kormányhivatal álláspontja szerint az önkormányzati rendelet a versenyeztetés alóli mentességek meghatározásánál túlterjeszkedett az Nvt.-ben rögzített szabályokon, továbbá mivel az állami vagyonról szóló törvény rendelkezései nem vonatkoztathatóak önkormányzati vagyonra, így a mentességi körök sem át- ültethetőek önkormányzati rendeletbe. A határozati javaslatot és a rendeletmódosítást elfogadták (18 igen, 3 tartózkodás). Módosult a parkolási rendelet A tervezett sport- és rendez- vénycsarnok körüli parkolási lehetőség megteremtése érdekében módosították a parkolási rendeletet (16 igen, 3 nem, 2 tartózkodás). „A tervdokumentáció elkészült, amelynek sarkalatos eleme a parkolóhelyek biztosítása. Jelentősen csökkenthető a beruházás költsége, ha nem csak az adott telken, hanem az intézmény 500 méteres vonzáskörzetében is létesíthetünk hozzá tartozó parkolóhelyeket, amelyeket rendelet útján biztosíthatunk. Sok százmillió forintot takaríthatunk meg azzal, ha nem lesz szükség mélygarázs építésére.” — tette hozzá a polgármester. Ruthner György (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a létesítendő parkolóhelyeken jelenleg is állnak gépjárművek. „Építési engedélyt új parkolóhelyek kijelölése nélkül nem kaphatunk. A kastély mellett található egykori pavilonok helyén is több új parkolóhelyet létesíthetünk. A parkolók javarésze pedig a sportcsarnok telkén belül lesz kialakítva.” - válaszolta Riz Levente. Továbbra is tilos az életvitelszerű lakhatás Rákosmente közterületein A testület júliusban fogadta el a közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletét, amely a közterületeken történő életvitelszerű tartózkodást az egész kerületre vonatkozóan megtiltotta. Időközben az Országgyűlés új törvényt alkotott, amelynek értelmében a Pővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozik azon közterületek listájának megalkotása, ahol tilos az életvitelszerű tartózkodás. Ebből következően az önkormányzat köteles a saját rendeletéből törölni az erre vonatkozó passzusokat (15 igen, 5 tartózkodás). A kerületek viszont kezdeményezhetik a Fővárosnál, hogy bizonyos közterületeiket felvegyék erre a listára, amelynek kötelessége átvezetni ezeket a kezdeményezéseket. „Ennek megfelelően tettünk javaslatokat közterületekre, parkokra, játszóterekre, amelyet a Főváros be is emelt a november közepén elfogadott rendeletébe.” A képviselő-testület feladata ez esetben az utólagos jóváhagyás. Ruthner ezzel a módszerrel nem értett egyet, szerinte rendkívüli ülésen kellett volna tárgyalni az ügyet. „Kellő figyelmet fordítottam arra, hogy semmilyen hatáskört ne vonjak el testületünktől. A javaslat a képviselők által júliusban elfogadott rendeletén alapult, a fővárosi jogszabály a testület jóváhagyása után lép majd életbe.” - hangzott a polgármesteri válasz. Hatvani Zoltán (Fidesz) megköszönte az előterjesztés készítőinek, hogy részletesen felsorolják Rákoskert hajléktalanoktól megvédendő köztereit is.. Hrutka szerint a Fidesz a mindent szabályozni akaró „poroszos utat” képviseli a hajléktalan-kérdés megoldása ügyében is. Ez az út szerinte már nem járható, helyette az önkéntes jogkövetésnek kellene meghatároznia a jogszabály- alkotást. „A mostani szabályozás nagyon diszkriminatív módon közelít ehhez a témához, ugyanakkor nem írja le pontosan, hogy mi is az az életvitelszerű tartózkodás. Az emberek életterének beszűkítése nem lehet megoldás, mert sokuknak ez az utolsó kapaszkodó.” - mondta a frakcióvezető. „A szocialista vezetésű XIII. kerület totális tiltást kért a Fővárostól, amit meg is kapott. Nem beszélhetünk egyértelműen a kormány és az ellenzék közötti véleménykülönbségről.” Riz Levente szerint nem a poroszos hozzáállással van probléma, hanem a liberális úttal, mind a közbiztonság, mind a hajléktalan-kérdés területén. Ez vezetett oda, hogy a 2010 előtt romlott a közbiztonság, hogy emberek százai fagytak meg Budapest utcáin a húszéves Demszky- korszakban. Jelenleg több hajléktalan-szálláshely van, mint hajléktalan. Ez a kérdés nemcsak közrend- védelmi, hanem szociális problémaként is jelentkezik. Ezért osztunk ételt, ezért támogatjuk jelentős 4 HÍRHOZÓ