Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)

2013-11-14 / 14. szám

Cy KÖRNYEZETVÉDELEM Magonc-nap a Bóbitában Kertünk kincsei Rákosmente óvodásai már évek óta játékos feladatok megoldásával készülnek korosztályuk egyik legizgal­masabb környezetvédelmi vetélkedőjére, a Magonc- napra. A rákosligeti Bóbita Óvodában Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselő köszöntötte a jövő kis kör­nyezetvédőit. A rendezvényen tíz állo­mást jártak végig a gyerekek. Célba dobással kezdődött a vetélkedő, találós kérdések megválaszolásával folytató­dott, majd újrahasznosítha­tó anyagokból hangszereket készítettek. Ennek a kor­osztálynak az sem okozott különösebb gondot, hogy zsákban ugrálva gyűjtsék be a szelektív hulladékot, majd bekötött szemmel, kóstolás­sal ismerjék fel a különböző gyümölcsöket. A séták so­rán összegyűjtött vadgeszte­nyéket is felhasználták a ve­télkedő során, kanálba téve, bójákat kerülgetve kosárba kellett minél többet a csa­patoknak összegyűjteniük. A Magonc-napi program csúcspontját talán akkor érte el, amikor a Fehérke­reszt Állatvédő Liga mun­katársai és a közelben élő szülők közreműködésének köszönhetően az óvodában megjelentek a gyerekek ked­venc állatai. Az apró kezek törékeny tojáshéjba ültettek zsázsát, cserépbe dughagy- mát, amit a nap végén haza is vihettek, majd a kincses­láda megkeresésével zárult a vetélkedő. Szakács Zs. j&> Az állatok világnapja a Gesztenyés óvodában A Gesztenyés Óvodában már hagyomány az állatok világnapjának megünneplé­se. Erre a jeles napra mindig nagy izgalommal és színes programokkal készülnek. Játékos formában gazda­gítják az óvodások isme­reteit az állatok életéről, szokásairól, védelméről. Az előkészületekben a gyere­kek mellett a szülők is részt vettek, hiszen a könyvek, újságok, képek felkutatása közös tevékenység eredmé­nye volt. A képekből színes tab­lókat ragasztottak, kirakós játékokat barkácsoltak, fa­levelekből állatos kompozí­ciókat készítettek. Izgalmas mozgásos tevékenységként állatutánzó játékokat szer­veztek a szabadban. A NOÉ Állatotthon kép­viseletében régi ismerősként Schneider Kinga gazdagítot­ta a gyermekek ismereteit. Az ovisok bátran ismerked­tek a vendég kutyusokkal. Megtanulhatták a kutyák­kal kapcsolatos higiénia fontosságát, hogy mire kell ügyelniük az állatok megkö­zelítésénél, hogyan kell gon­doskodni a kutyákról. A napot az óvónénik bábelőadása tette teljessé, amely természetesen az ál­latokhoz kapcsolódott. A sikeres és élménygazdag dél­előtt közös énekléssel, ver­seléssel zárult. Munkatársunktól A rákosmenti kertbarátok közössége és Andás Károly, az Ilex Kert Kft. vezetője, a program ötletgazdája inter­aktív terménybemutatóra és kézműveskedésre hívta a kerületi óvodásokat és kisis­kolásokat. Az Ilex meghir­dette a „Kertünk kincsei” című rajzpályázatot is, ami­nek a szülők jelenlétében volt az eredményhirdetése a Rákoskerti Művelődési Ház­ban. A kertes gazdák nagy szeretettel készültek a kis­gyermekek fogadására. Asztalaikon a kertjükben megtermett gyümölcsökből, zöldségekből, virágokból színpompás kiállítást hoztak létre. Előkerültek a befőt- tesüvegek, és kóstolás után fel kellett ismerni, melyik üvegben, milyen gyümölcs VII. Diabétesz VILÁGNAP Támogatók: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Wörwag Pharma, RAUCH Hungária Kft., Diab-Pont Kft., Novo Nordisk Hungária Kft., Rákoskerti Művelődési Ház, Vigyázó Sándor Művelődési Ház, Vöröskereszt XVII. kerület, VIDEX, 77 Elektronika, Roche, Di-Care Zrt., Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Bp. Főv. XVII. kér. Népegészségügyi Intézete, Vöröskereszt XVII. kér. szervezete A belépés díjtalan! Elérhetőség: Illés Jánosné: 06/30-4/2-8425, 06/20-364-1494 racukl 7@gmail.com, www.racuk.oldalai.org Szervező: Rákosmenti Cukorbetegekért Közhasznú Egyesület A RÁCUK adószáma: 18192153-1-42 Véradás, mérések és szűrővizsgálatok 9-től Vércukor-, vérnyomás-, koleszterin- és véroxigénmérés, proszta­ta (PSA), neuropátia szűrés, látás-, hallásvizsgálat, testanalízis, életmód-tanácsadás. 2013. november 23., szombat 9-17 óráig Helyszín: Vigyázó Sándor Művelődési Ház (1173 Budapest, Pesti út 113.) Ünnepi előadások: 10.00: Megnyitók 1 0.30: Éljünk iól cukorbetegen is 1 1.00: Kardiológiai kockázat diabétesz 1 1.30: dietetikus előadása 14.00: Kulturális program: Magic Dance tánc műsora 14.30: Esztergályos Cecília műsora 15.30: Újjászületés táncműsora, Uszóverseny, Termékvásár 15 .45: Tombola sorsolás Diabetikus termékkiállítás és vásár van. Akinek kedve volt, ké­szíthetett fűszerolajat bazsa­likom, citromfű, csombor, zsálya, kakukkfű és menta hozzáadásával. Kézbe vehet­ték, elültethették és haza vi­hették a tavasz első virágot hozó hagymáit, a tulipánt, nárcisz, jácintot. Megíz­lelhették a szárított zöld­ségeket, gyümölcsöket. A kertbarátok szívesen adtak mindenkinek tanácsokat, hogyan készítsék el minél egészségesebben az ebédet, mit ültessenek a kiskertbe. Szakács Zsuzsa jSÍ 12 HÍRHOZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents