Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)
2013-02-14 / 2. szám
lpnR| OKTATÁS Kultúra a Diadalban A magyar kultúra napját immár több mint húsz éve kiállításokkal, múzeumlátogatásokkal ünneplik a Diadal Üti Általános Iskolában. Hagyomány, hogy a diákok ezen a napon ellátogatnak tanáraikkal kerületünk kiállítótermeibe, a Csekovszky Kiállítóházba, az Erdős Renée Házba és a Vigyázó Sándor Művelődési Házba, hogy ott közösen megtekintsék az ünnepi tárlatokat. Az iskola vezetősége mindig arra törekedett, hogy a méltán közismert kerületi alkotók mellett bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a Rákosmentén élő fiatal művészeknek is. Az idén Szín/ Tér címmel Szalai Sárának, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Szak utolsó éves hallgatójának, Oxigén 0,6 címmel pedig Kovács Zsolt zenetanárnak, amatőr fotográfusnak nyílt kiállítása az iskola földszinti aulájában. Mindketten Rákoscsaba-Üjtele- pen élnek. Dombrádi István Rákosmentén élő költő saját versével - Magyarnak maradok - tisztelte meg az iskolai ünnepséget, ezután Olejnik Ilona igazgató köszöntötte a rendezvény vendégeit. Szalai Sáráról közismert Rákosmentén, hogy annak a Szalai családnak a tagja, ahol igen magas az egy főre jutó alkotók száma: édesapja keramikus, Szilvia grafikus, Dávid a scenikát választotta, Zsófi keramikusnak készül, Kata állatorvos, de szabad idejében könyvet illusztrál, Boldizsár még más utakon jár, de ki tudja meddig... Sári követte nővérét, a Kisképzőbe, textiltervezést választotta, majd az egyetemen a látványtervező szakot. Kovács Zsolt természetfotóit Aczél Péter fotográfus, zenei rendező méltatta. A kiállított nyomatok giclét technikával készültek, ezáltal a fotók élettartamát akár száz, kétszáz év felettire becsülik. A Rákoscsaba- Üj telepért Egyesület ismét segítségére sietett a Diadal Úti Általános Iskolának, pályázati pénzből Kalacsai László felújította az aulában lévő paravánokat. Szakács Zsuzsa iK" 18 HÍRHOZÓ