Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)

2013-04-19 / 5. szám

ONKORMANYZAT RÁ KOS MENTE Bényi Zsolt' (Fidesz) rákoshegyi képviselő felszó­lalásában elmondta, hogy részben érthető a tulajdo­nosok kérelme, akik hasz- nosíthatóvá akarják tenni a területeiket. „Tőlük nem várható el, hogy kerületi összefüggésében vizsgál­ják meg a kérdést, tőlünk képviselőktől viszont an­nál inkább. Rákosmente infrastrukturális helyzete nem alkalmas arra, hogy további lakóterületbe vonás történjen, különösen ott, ahol jelenleg erdő van. Ez a tágabb közösség érdeke.” - összegzett Bényi. A kérel­mezők nevében Sipos Atti­la elmondta, hogy a terület besorolása a beépíthetősé­get gátolja, amely inkább szántónak számít, mint er­dőnek. Jelenleg a lakópark­ban élők kutyafuttatónak és szemétlerakónak használják a területet, ahol kéjhölgyek is megfordulnak. „Ez a terü­let azonban nem közpark, hiszen a tulajdonosok tart­ják fenn, de ezt nem mások számára teszik. A jelenlegi állapot méltatlan.” — mond­ta a kérelmező. Bényi vá­laszában arra hívta fel a figyelmet, hogy az esetleges átminősítés egy megállítha­tatlan folyamatot indítana el. „Nem hiszem, hogy úgy lehetne kiszorítani az öröm­lányokat és a szemetelőket, hogy lakóövezetté nyilvá­nítjuk az egész kerületet. A mezőőri szolgálat és rendőr­ség segítségét kell igénybe venni ez esetben.” Nótin Tamás (Jobbik) szerint jobb lett volna, ha többen írják alá a benyújtott kérelmet, hiszen a 106 érintett tulaj­donos közül mindössze csak 23 embernek az aláírása szerepel a kérelemben. Az ellenzéki képviselő sem tartja jó megoldásnak az át­minősítést, a zöldterület fel­számolását. A testület végül 2013. április J 9. úgy döntött: nem támogat­ja az átminősítési kérelmet (13 nem, 6 tartózkodás), a településrendezési terveket nem módosítja (13 igen, 6 tartózkodás). Rendeletek A közelmúltban történt jogszabályváltozások miatt egyhangúlag módosították a helyi állattartás szabálya­iról szóló rendeletet. Szin­tén egyhangúlag módosult a városrészi díjak alapítá­dr. Bényi Zsolt sáról és adományozásáról szóló önkormányzati ren­delet. 2013-tól kezdődően a Rákoskeresztúrért díjat minden évben nemzeti ün­nepünkön (október 23.) adják át, egyidejűleg a már korábban ehhez a dátumhoz rendelt díjakkal. Módosult a személyes gondoskodás keretében szo­ciális alapellátást, illetve gyermekjóléti alapellátást biztosító intézmények té­rítési díjainak megállapí­tásáról szóló rendelet (15 igen, 2 nem, 4 tartózkodás). Lukoczki Károly (MSZP) a térítési díj emelésének mér­tékét sokallta. Fohsz Tiva­dar alpolgármester válaszá­ban elmondta, hogy ennek kiszámítása egy meghatá­rozott algoritmus alapján történik, amibe beleszámít a normaérték, az étkezés­ben részt vevők száma és az állami támogatás mértéke. A 440 forintos összeg így is igen kedvező, különösen a környező településekhez, kerületekhez képest. A képviselők ezt követő­en építési tilalmat rendeltek el a Ferihegyi út — Malom­árok - Kántor utca - Csabai út - Pesti út által határolt területre vonatkozóan (18 igen, 3 nem). Az elmúlt évben több olyan változás történt (já­rások kialakítása, iskolák át­kerülése a tankerületekhez), amelyet át kell vezetni a Képviselőtestület Szervezeti és Működési Szabályzatán. Ruthner György (MSZP) az új SZMSZ-ben pozitív elő­relépéseket fedezett fel, pél­dául a 15 nap alatt elkészülő jegyzőkönyv vonatkozásá­ban. A szocialista képviselő viszont ellenzi, hogy a Pol­gármesteri Hivatal SZMSZ- éré vonatkozó hatáskört átruházhatnák a képvise­lő-testületről a polgármes­terre. Rúzsa Ágnes jegyző válaszában elmondta, hogy az SZMSZ jóváhagyásáról a testület először 2011 őszén döntött, akkor került ez első alkalommal a polgármes­ter átruházott hatáskörébe. Ruthner megjegyezte, hogy az önkormányzat honlapján még a képviselő-testület szerepel e jogkör gyakorlója­ként, ezért fenntartotta mó­dosító indítványát, amelyet nem fogadtak el (5 igen, 11 nem, 5 tartózkodás). A tes­tület végül elfogadta az elő­terjesztést az SZMSZ megal­kotásáról, amely kiegészült a Magyar Orvosi Kamara budapesti fogorvosok terüle­ti szervezetének elnöke által kezdeményezett részvételi és tanácskozási jog biztosításá­val (15 igen, 3 nem, 3 tar­tózkodás). Határozatok Döntöttek a KMOP- 5.l.l/C-09-2f-2011-0002 számú, „Szociális célú városrehabilitáció Rákos­mentén” című projekt keretében meghirdetett Programalap pályázati fel­hívásaira beérkező projekt­javaslatok elbírálásának szabályozásáról (18 igen, 3 tartózkodás). A fővárosi közgyűlési rendelet válto­zása lehetőséget teremtett arra, hogy hivatalosan is Főtérnek nevezhessék el a Városközpontban kiala­kított új teret (16 igen, 2 nem, 3 tartózkodás). Fíatá- roztak a Kopolya utcában található 0138534/187 hrsz alatt nyilvántartott ingat­lan Vl arányú tulajdonré­szének ingyenes felajánlása tárgyában (20 igen, 1 tar­tózkodás). A testület határozott ar­ról, hogy a Rákoscsaba utca 134093/1 hrsz alatt nyil­vántartott ingatlan vonat­kozásában az elővásárlási jogáról lemond (15 igen, 6 tartózkodás). Kovács István (IRE) frakcióvezető szerint az értékbecslő szerint 9 millió forintot érő ingatlan 5 millió forintért történő megvásárlásán még akkor is érdemes lenne az önkor­mányzatnak elgondolkod­nia, ha a mostani gazdasági helyzet nem kedvező. „Az illetékes szakbizottság he­lyesen döntött, amikor azt 3 [Virág Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents