Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)
2012-03-09 / 4. szám
KULTÚRA Pályázat a Gózon Kamaraszínházban Lezárult a Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány A kelet-európai abszurd címmel útjára indított esz- szépályázata, az eredmény- hirdetésre és díjátadóra február 29-én került sor a pályázat témájául szolgáló Himnusz című darab bemutatója után. A díjakat Szabó Ágnes, a színház igazgatója, a nagyérdemű jelenlétében adta át a nyerteseknek. A zsűri (Árkosi Árpád, a darab rendezője, Vasvári Emese és Kuna Károly színművész, a két főszereplő, valamint Babusa János szobrászművész, és Szabó Ágnes igazgató) három pályaművet tartott díjazásra érdemesnek. A 80 ezer forintot érő első díjat nem adták ki, a II. és a III. helyezett 50, illetve 30 ezer forintos jutalomban részesült. A pályázat II. helyezettje Kepics Zsanett „Himnusz a magyar nép zivataros századaiból” című munkája lett, a III. helyezést pedig Mázán Ákos „Mit ér ...” című pályázata nyerte el. A zsűri különdíjjal jutalmazta Bakk Ágnes „Szomszédunk a Polgár néni” címmel beadott pályázatát. Kili Tamás Wáss Albert felolvasó-maraton Wass Albert tisztelői immár ötödik alkalommal szerveztek a Kárpát-medencében 25 órán át tartó felolvasást az erdélyi író műveiből. Az összefogás jegyében zajló országos felolvasás február 24-én, este kezdődött, és másnap estig tartott. Rákosmentén Koska György és Marosvári Imre idén másodszor vállalta e jeles irodalmi program megszervezését, amelynek ezúttal a Rákoshegyi Közösségi Ház adott otthont. Összesen 50 település vett részt a határokon átívelő kulturális eseményen. Budapesten mindössze két kerület, országos viszonylatban szinte az összes nagyobb vidéki város, valamint a teljesség igénye nélkül az erdélyi Kézdivásár- hely, Szatmárnémeti, Gyérgyószentmiklós, a kárpátaljai Munkács és az Egyesült Államokból Miami irodalomszerető csoportja vett részt az eseményen. Minden helyszínen állandó szereplők biztosították a folyamatosságot, ugyanakkor éjjel-nappal jöttek, szavaltak, majd mentek az emberek, kicsik és nagyok, így volt ez Rákoshegyen is. A felolvasás este 6-kor kezdődött a Himnusz közös eléneklésével, majd a szervezők köszöntötték a közönséget, és az Eszterlánc gyermeknép tánc-csoport adott ízelítőt tudásából Kuti Berci bácsi vezetésével. A 48 felolvasó nem csak gazdag irodalmi töltéssel távozhatott a Rákoshegyi Közösségi Házból, mindenki kapott egy-egy díszes emléklapot is a jeles nap alkalmából. Kili Tamás Jid Dr. Nagy Júlia bőrgyógyász bőrgyógyász és nemibetegségek szakorvosa, kozmetológus, gyermek bőrgyógyász Rákoshegyről az Uszoda utca 3. szám alá helyezte át rendelését. Rendelési idő: péntek 15-18 szombat 9-12 óráig. Telefon: 253-0117 írüixr TERVEZÉS INGATLAN SZAKÉRTÉS HOME ( center ÉPÍTÉSI központ Bp. XVII. Pesti út 237. sz. A/1. iroda (a földszinten) T/F.: 257-5042, ill. (06-30) 9428-394 T one tói I József építészmérnök, igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő www.tomcsik.hu GALLYAZÁS, FAKtZÁ5ÁS>, ^ZIKLAKEFT-, PAFKÍrfrÉS>, FLVCS>ÍTÉS> a gonJjc{??9 Ni netjoldjuk! Hívjon, jövünk! Tel./fax: (06-1) 258-1973 Mobil: (06-20) 932-0606 Gerendő Géza kertésztechnikus 1171 Budapest, Rákoscsaba utca 20. HOME CENTER Budaj>est XVII., Pesti út 237. A ép. 4-os üzlet Háztartási gépek javítása Electrolux, AEG, Zanussi, Gorenje, Indesit, Ariston, ETA. Nimbusz szakszerviz Szerviz i 257-9327, (06-30) 350-8166 Alkatrészeladás: (06-30) 556-5384 Háztartási gépek eladása garanciával! 201 2. március 9. sm 17