Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)

2012-02-24 / 3. szám

KÖZREND - KÖZBIZTONSÁG R.ÁKOSMENTE Közbiztonsági fórum Február 18-án közbiztonsági fórumot tartottak a Rákoshegyi Közösségi Házban. A rendezvényen részt vett Krammer György Zsolt ezredes, kerületünk rendőrkapitánya, Patkó György százados, a kapi­tányság közrendvédelmi osztályvezetője, Marton Ru­dolf, a Delta Polgárőrség vezetője, valamint Kozma László, a Mezőőri Szolgálat képviselője és dr. Bényi Zsolt rákoshegyi önkormányzati képviselő. A meghí­vott szakemberektől arra vonatkozóan vártak választ, hogy mit tehetünk a kiszolgáltatott, egyedül élő idő­sebb korosztály, a fiatalság, értékeink, illetve az úgy­nevezett trükkös lopások ellen. Rákoshegyen Arra a kérdésre, hogy milyen technikai eszközökkel le­hetne leginkább az időseket megóvni a különböző bűn­cselekményektől, Krammer György válaszolt. Elmondta, nem bízik különösebben a személyi jelzőrendszerben, karperecben, mert Murphy törvénye szerint épp akkor mondhatnak csődöt, amikor a legnagyobb szükség len­ne rá, lemerülhet az elem, nincs térerő, stb. Éppen ezért a megoldást a család­ban, illetve az egymásra odafigyelő lakóközösségben látja, melyek lényegesen nagyobb eredményekkel ke­csegtetnek. Több kérdés, panasz is elhangzott a lesújtó közle­kedési morállal és a Baross utca autós forgalmával kap­csolatban: főként a reggeli és délutáni csúcsidőszakban a járművek többsége nem tartja be az előírt sebességha­tárt, kerékpárral pedig szinte életveszélyes közlekedni. A Baross utcai gyorshaj tokkal kapcsolatban Patkó György hangsúlyozta, az objektív felelősség rendszer bevezetés óta jelentős pozitív változás tapasztalható. Bármennyire is hihetetlennek tűnik, az elmúlt időszakban csak fe­leannyi gyorshaj tót mértek be, mint a korábbi években. Ettől függetlenül továbbra is traffipaxoznak a Baross utcában, bár megítélése szerint itt a buszforgalom jelentősen lelassítja forgal­mat, a Lőrinczi út sokkal inkább csábítja az autósokat a sebességhatár túllépésére. Krammer György rámuta­tott, a közlekedési morál társadalmi jelenség, de bízik abban, hogy többek között az elmúlt időszakban meg­emelt szabálysértési tételek is kedvező irányba terelik ezt a problémát. Elismeri, hogy nem egyszerű vállalkozás főútvonalon kerékpározni, de ez nem indok arra, hogy a járdát használják, mert rettentő balesetveszélyes. Külön felhívta a figyelmet, hogy járdán felnőttek nem biciklizhetnek, az csak a 12 éven aluli korosztálynak megengedett, ezért aki fél az úttesten haladni, az inkább mondjon le a kétkerekűről. Egy lakó azt nehezmé­nyezte, hogy a Helikopter út egy néhány száz méte­res szakasza - a kihelyezett táblák szerint - nem Buda­pesthez tartozik, ami már önmagában is nonszensz. Álláspontja szerint a rend­őrség ezt kihasználva, nem kimondottan lakosságbarát módon szándékosan „rá­száll” az autósokra, és meg­büntetik azt a járművezetőt, aki nem kapcsolja be a vi­lágítást. Krammer György a szándékosság visszautasítása mellett hangsúlyozta, a köz­lekedési táblákat az út keze­lője helyezi ki, változtatásra a rendőrség csak javaslatot tehet. Egyébként, ha arra van jogos lakossági igény, hogy a közutakon is tar­tassák be a rendet, akkor a súlyozásnak, kivételezésnek nincs helye. Furcsa lenne olyan következtetésre jutni, hogy ha a rendőrség elegán­san szemet huny egy szabály- sértés felett, akkor az jó, és lakosságbarát, ha pedig jog­szerűen jár el, akkor nem jó és nem lakosságbarát. Mások okulására egy idős asszony elmesélte, hogy há­rom alkalommal is adott nagyobb pénzösszeget olyan idegennek, akit életében akkor látott először, de meg­sajnálta, és még a házába is behívta. A behízelgő mo­dorú férfi látogatását több ezer forintja bánja. Az ön­magáért beszélő történetet a rendőrkapitány nem kom­mentálta, inkább a megelő­zésre kívánt rávilágítani. A trükkös tolvajok általában 2-3 fős csapatokban járnak, igyekeznek olyan bizalmat ébreszteni kiszemelt áldo­zatukban, hogy az illetőben fel sem merül egy lehetséges bűncselekmény gondolata. Arra bíztatta a lakosságot, hogy ne várják meg, inkább próbálják megelőzni a bajt. Ha gyanús, a környéken is­meretlen alakokat látnak akár az utcán, akár az in­gatlanokon, bátran hívják a kerületi rendőrséget a 253- 2312 - es telefonszámon. Kili Tamás 201 2. február 24. 21

Next

/
Thumbnails
Contents