Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)
2012-02-24 / 3. szám
wvvw.rakosmente.hu ♦ é RÁKOSMENTE 22. évfolyam 3. szám / 2012. FEBRUAR 24. A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA WASS ALBERT-EMLEKNAP * RAKOSKERTEN Elkészült a Pesti úti kerékpárút A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Közép-magyarországi Operatív program „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése" című pályázat négy európai uniós támogatással megvalósuló projekt kivitelezését fejezte be 201 1 decemberében. A fejlesztés során Budapest három kerületében összesen négy új kerékpárútszakasz épült meg a XVII. kerületi Pesti úton, valamint a XXI. és a XI. kerületben. 2. oldal WASS ALBERT Í!S9S-i§gs) ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Átadták a Rákoskertért-díjat A Wass Albert-emléknap méltó folytatása volt a Rákoskertért-díj ünnepélyes átadása a Rákoskerti Művelődési Házban. Idén Tamási Géza nyugalmazott állatorvos vehette át az elismerést. Tamási Géza volt az ötletgazdája és fő mecénása Wass Albert első budapesti köztéri szobrának, amit Rákoskerten az Erzsébet körút és Pesti út sarkán, az alkalomra kialakított emlékhelyen, az író születésének századik, illetve halálának tizedik évfordulóján állítottak fel 2008-ban. A nyugdíjas orvos indítványozta 2007-ben a helyi polgári kör elnökének, állítsanak Wass Albert-szobrot Rákoskerten, egyben felajánlott 500 ezer forintot, így készülhetett el Bedey Gábor rákoskerti szobrász- művész alkotása. ♦>♦>❖ 4. oldal