Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)

2012-12-07 / 15. szám

j^jH OKTATÁS Az ozorai képek A Podmaniczky János Evan­gélikus Óvoda és Általános Iskola három pedagógusa, Vitárius Nikoletta, Árvay Zsuzsanna és Törteli Helga ezen a nyáron is útra kelt közel harminc felsős, illetve már végzett tanítványával, hogy a páratlan szépségű tolnai lankák között meg­húzódó Ozorán, alkotótá­borban töltsék a vakáció egy részét. A keresztúri diákok és a lelkes tanárok harmadik alkalommal keresték fel a települést, amelynek rene­szánsz várkastélya, a Pipo vár igazi különlegességnek számít, de az alkotótábor lakói ezúttal még sem a régi köveket, hanem az itt élő állatokat vetették papírra. A fiatalok rajztömbbel és ceruzával a kézben naponta faluportyára indultak, hogy megörökítsék az öreg házak mögött lévő baromfiudva­rok, legelők lakóit. Az ozo­rai művésztelepen készült munkákból nyílt kiállítás november 28-án az evan­gélikus iskola első emeleti folyosóján. Erdészné Nagy Éva is­kolaigazgató köszöntötte a szokatlan, kora esti idő­pontban a szülőket és a di­ákokat, hogy a képek közös megtekintése után .felidéz­zék a nyári alkotótábor hangulatát. Darvas Anikó lelkész megnyitóját azzal kezdte, hogy az ozorai apró művésztelep egy minden szempontból szerencsésnek mondható összetalálkozás következménye. A tanárok rátaláltak a rajzolni szere­tő diákokra, akik az ozorai idillben kedvükre figyelhet­ték a legelésző, kapirgáló állatokat, amit mi városla­kók, már szinte száműztünk lakóhelyeinkről. A fiatalok találkozhattak, megismer­kedhettek az itt élő idős em­berekkel, a békés együttlét vezette kezüket, a szépet te­remtés öröme a titka a nagy­szerű alkotásoknak - nyi­totta meg a folyosókiállítást Darvas Anikó. A nyári alkotótáborban kiírt pályázat különdíját, nagy doboz csokoládét Ep­res Kitti vehette át, majd a kiállításmegnyitó résztvevői megnézték az ozorai művész­telepen készült filmet. A kiállítás január 30-ig te­kinthető meg. Szakács Zsuzsa J&Z Kerületi pedagógusok szakmai napja az Újlakban November 12-én rendezték meg a Mozaik Tankönyvkiadó és az Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola szakmai rendezvényét, amelyen közel száz kerületi pedagógus vett részt. Az első blokkban az iskolai erőszakról, erőszak-megelőzés­ről volt szó. Kovács Nikoletta - tankönyv- és módszertani könyvszerző - Fegyvertelen játszótárs című előadásában sok praktikus tanáccsal szolgált az iskola belső tereinek kialakí­tásától a konkrét problémák kezeléséig. A második blokkban három szekcióban folyt a munka. Az első szekció programját az alsó tagozatos tanítóknak hir­dették meg. A gyakorló pedagógusként dolgozó előadó, Ko- vácsné Bráth Hajnalka a Korszerű módszertani gyakorlatok a magyar nyelv és irodalom oktatásához című előadásából a ■■■■■■■■■■■ résztvevők ötleteket meríthettek a napi munkájuk változa­tosabbá tételéhez. A második szekció anyaga, a Módszertani ötletek az iro­dalom és a nyelvtan tanításához felső tagozaton a magyar­tanároknak szólt. Bemutatóórát láthattak a résztvevők egy 8-os osztályban a korszerű digitális anyagok használatával, amelyet szakmai megbeszélés követett. A harmadik szekcióban a Mozaik Kiadó munkatársa, Me­rényi László szakértő mutatta be a digitális anyagok hasz­nálatának lehetőségeit a természettudományos tantárgyak terén. Az előadásokat követően konzultációra és a Mozaik Ki­adó kiadványaink megtekintésére is lehetőség volt. Munkatársunktól HÍRHOZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents